Kritika 44. (2015)
2015 / 9-10. szám - Bolvári-Takács Gábor: "Szilenciumomat hatályon kívül helyezni szíveskedjék". Darvas Iván levele Aczél Györgyhöz, 1961
1ő nek érveim, mert nem volt igazam, nincs igazságom, mert vétkeztem, nincsenek érdemeim, melyekre hivatkozhatnék, csak egy maradt: a remény, hogy kegyelemből megbocsájtanak nekem. Ezt kérem hát a Miniszterhelyettes elvtárstól. Mielőtt azonban ügyemben végleg döntene, arra kérem, nyújtson módot arra, hogy személyes kihallgatáson megjelenhessek a Miniszterhelyettes elvtárs előtt. Abban a reményben, hogy legalább ez utóbbi kérésem meghallgatásra talál, teljes tisztelettel üdvözli. (Darvas Ivánja Bpest, 1961. május 29. (Lakás: Bpest, VI. Lendvai u. 20. munkahely: MÜTEX, Bpest, VII. Damjanich u. 38. tel.: 428-338)” Az irat sorsa az előadói íven szereplő feljegyzések alapján rekonstruálható. A levél 1961. június 2-án érkezett a minisztériumba. „Elintézés, javaslattétel végett” Aczél titkárságvezetője ráírta: „Meruk elvtárs! Aczél et. hétfőre javaslatát kéri, mert válaszolni akar Darvas Ivánnak. Határidő: VI. 5. Kattráné.” Alatta újabb feljegyzés: „Személyes beszélgetés során válaszol Aczél et. VI. 24-én.”, majd az irattárba helyezés dátuma „Le VI. 19.” így fest röviden három hét krónikája. A dokumentum azonban mélyebb elemzést érdemel. III. Az ügy művészetpolitikai összefüggései Darvas levele retorikai csúcsteljesítmény. Kezdődik a „hallgatóság megnyerésével” (captatio benevolentiae), amely az ókor óta ismert és használt szónoki formula. Jelen esetben a figyelem felkeltésére a meghökkentés szolgál: „Nem származom sem munkás-, sem szegényparasztcsaládból.” A később is választékos szóhasználat majdhogynem polgári modorosságot sugall - ez Darvast később színészként is jellemezte. A családtörténet felvázolása ugyancsak e körbe tartozik, de korántsem öncélú: a bátyja iránti szeretetének bizonyítására és későbbi tettének érzelmi alátámasztására szolgál. Az 1956 előtti évekért szinte túllihegett köszönet pedig implicite az 1956 előtti kultúrpolitika bírálata, hiszen miféle művészeti irányítás az, amely ilyen felelőtlenül gyakorol kegyet egy „politikailag éretlen” ifjú színésszel? Az 1955-56-os bűnök és büntetések ismertetésének központi motívuma az „államrend” elleni cselekmény vállalása, tehát nem politikai vagy pártellenes tettről beszél. Ilyen értelemben mindez akár csupán „az adott helyzetben államrend elleninek minősülő” bűncselekményt is jelezhetne. Ellentételezése a disszidálás elutasításában rejlik: a Magyarországon maradás választása hazaszeretet jelképe, mindenfajta politikai töltet nélkül. A szabadulás leírása után Darvas szisztematikusan és érzékletesen építi fel a „sorscsapások” piramisát. Előbb a minisztériumi Meruk-affér (pedig tudja, hogy Meruk Aczél egyik jobbkeze), aztán a válóper, lakásának elvesztése, a munkahelyek keresése, végül csattanóként a minisztérium negatív véleménye, mintha minden személyes és szociális szemponthoz képest ez lenne a legfájóbb. És jöhetnek a cáfolatok: az új párkapcsolat, a stabil elhelyezkedés. Darvas legvakmerőbb aduja saját szenvedésének párhuzamba állítása Aczél börtönéveivel, tudva, hogy Aczélt koncepciós perben ítélték el. (Aczél tehát nem önszántából utalt erre a személyes találkozásukkor.) A kvázi egyforma erkölcsi alapállás sugallata után az előterjesztett kérelem elsősorban saját foglalkoztatásának társadalmi hasznosságát hangsúlyozza. Igazi csattanóként azonban megfosztja a címzettet levelének szimpla elutasításától, ugyanis kérését kizárólag a személyes találkozó elérésére redukálja. Az öntudatos magatartást jelzi az is, hogy a levélben sem az ellenforradalom, sem a kommunizmus szó nem szerepel. ■ Magyarországon 1956 után a művészetpolitikát Aczél György határozta meg. Jóllehet formális funkciói nem biztosítottak számára mindig azonos értékű dominanciát, személye lényegében 1956-tól 1988-ig meghatározta a párt művészetpolitikájának alakulását. Az 1956 utáni új kereteket az MSZMP Központi Bizottsága által 1958 nyarán elfogadott Művelődéspolitikai irányelvek jelentették, amelynek kidolgozásában Aczél vezető szerepet játszott.14 1962 novemberében, az MSZMP VIII. kongresszusának határozatában a Kulturális fejlődésünk eredményei és feladatai című fejezetben ez állt: „Minden erővel és eszközzel segítjük, támogatjuk a (...) szocialista realista irodalmat és művészetet, de teret adunk minden más jó szándékú, nem ellenséges művészeti tevékenységnek is.”15 Darvas Ivánnak a pályára történő visszaengedése tehát tökéletesen beleillett Aczél elképzeléseibe. A korai kádárizmus 16 ideológiája számára a színházi élet konszolidációja egyrészt jelentette az 1956-ban „megtévedt” művészek reaktiválását (Darvason kívül pl. a külföldről 1959-ben hazatért Molnár Tibort,17 vagy a börtönből 1960- ban szabadult Mensáros Lászlót 18), a polgári színjátszás hagyományait megjelenítő, és 1945 után félreállított művészek elismerését (pl. Rózsahegyi Kálmánt),19 vagy a Rákosi-rendszerben nem kompromittálódott színészek rehabilitálását (mint Kiss Ferencet vagy Páger Antalt),20 utóbbiakat még azon az áron is, ha 1945 előtti politikai szerepvállalásuk miatt ez sokakban visszatetszést keltett. Az 1960-as évek elejéig reaktivált művészek az Aczél György által megszilárdított és hierarchiává formált művészeti kitüntetési rendszerben „fáziskéséssel” foglalták el - művészi kvalitásaik miatt egyébként megérdemelt - helyüket. Kezdődött mindez az exdisszidens Páger Antal 1963- as Kiváló Művész címével és 1965-ös Kossuth-díjával, valamint a börtönviselt Kiss Ferenc 1964-es Érdemes Művész kitüntetésével. Darvas Iván és Mensáros László munkássága a 70-es évek végére érett be. Darvast 1967-ben (1955 után újabb) Jászai-díjjal, 1969-ben Érdemes, 1975-ben Kiváló Művész címmel, 1978-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. (Mensáros Lászlónál az ütemezés: 1969, 1972,1978,1980.) Darvas kitüntetéseinek indoklása nem kevésbé szemléletes: az egyedi teljesítmény elismerésétől az általános felé halad. Az Érdemes Művész címet „a Fizikusok, az Altona foglyai, az Egy őrült naplója című színdarabokban nyújtott művészi teljesítményeiért”, a Kiváló Művészt „színészi alakításaiért”, a Kossuth-díjat „klasszikus és modern színpadi művekben nyújtott színészi alakításaiért” kapta.21 Darvas Iván megszenvedett a sikerért. Sorsa jól példázza a szovjet típusú pártállami modell működését, amelyben a művészek végezték a dolgukat, alkottak, előadtak - de mindenekelőtt alkalmazkodtak. E levél tanulsága tehát elsősorban a művészek kiszolgáltatottsága, hiszen a totalitariánus rendszerekben, ahol a művészet mindig eszköz, a hatalom által kihelyezett csapdákat csak kivételes bölcsességgel lehet elkerülni.22 2015. szeptember-október BOLVÁRI-TAKÁCS GÁBOR JEGYZET 1 Darvas Iván: Lábjegyzetek. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002. 307 oldal. 2 Aczél György (1917-1991) kommunista politikus, eredetileg építőmunkás. 1946—49-ig a Magyar Dolgozók Pártja Zemplén, illetve a Baranya megyei bizottságának első titkára. 1949- ben letartóztatták, majd koncepciós perben elítélték, 1950— 54-ig börtönben ült. 1955—56-ban építőipari vállalatigazgató, 1957—58-ban művelődésügyi miniszterhelyettes, 1958—67-ig a miniszter első helyettese. 1967-74 és 1982—85-ig az MSZMP KB titkára, 1974—82-ig a minisztertanács elnökhelyettese. 1985—89-ig az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete főigazgatója. 1956—89-ig a KB, 1970—88-ban a Politikai Bizottság tagja. Életéről lásd: Révész Sándor: Aczél és korunk. Sík Kiadó, Budapest, 1997. 3 Darvas Iván: Lábjegyzetek, i. m. 243-244. 0. 4 Lásd: Magyar filmográfia. Játékfilmek 1931-1997. Felelős szerkesztő: Varga Balázs. Magyar Filmintézet, Budapest, 1998. 371-392. 0. A további két film: Az aranyfej (r.: Richard Thorpe), Férjhez menni tilos (r.: Zsurzs Éva). 5 Magyar Nemzeti Levéltár XIX-J-4-aaa. Aczél György miniszterhelyettesi iratai. 12. doboz, iktatószám: 967/A/l 961. A gépelési hibákat kijavítottuk, egyébként a dokumentumot szöveghűen közöljük. 6 Darvas János 7 Jevdokimovo Antónia 8 Helyesen: Művelődésügyi Minisztérium; 1957. január 1-jével a korábbi népművelési és oktatásügyi tárcákat összevonták. 9 Meruk Vilmos 1952—62-ig a Népművelési, majd Művelődésügyi Minisztérium Színházi és Zenei Főosztályának, illetve Főigazgatóságának vezetője. 1962—64-ig a Nemzeti Színház igazgatója, majd ismét minisztériumi tisztviselő, utóbb nagykövet. 10 könyvében Darvas így emlékezett vissza az esetre: „...felkerestem a Minisztérium Színházi Főosztályának vezetőjét, s az illető elvtárs további sorsomat illetően valóban el is igazított: — Vegye tudomásul, Darvas — szó szerint idézem —, se most, se öt, se tíz, se tizenöt év múlva, soha! Érti, Darvas? Soha! — És harmadszor is megismételte: Soha többé nem léphet magyar színpadra!" (Darvas Iván: Lábjegyzetek, i. m. 231. 0.) 11 Tolnay Klári színművészről van szó. 12 Házy Erzsébet operaénekesről van szó. 13 A gépelt név fölött saját kezű aláírás. 14 Vö. Bolvári-Takács Gábor: Az MSZMP művelődéspolitikai irányelveinek keletkezéstörténete . Múltunk, 1995. 4. szám, 115-132.0. 15 A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1956-1962. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964. 583. 0. 16 Kalmár Melinda kifejezése. Vö. Kalmár Melinda: Ennivaló és hozomány. A kora kádárizmus ideológiája. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1998. 17 Vö. Molnár Tibor: Hosszú az út... Pannónia, Budapest, 1963. 18 Vö. Mensáros László élete és pályafutása 1926-1993. Szerkesztette: P. Török Margit Anna. Kairosz Kiadó - Mensáros László Alapítvány, Budapest, 2001. 44. skk. 0. 19 Vö. Bolvári-Takács Gábor: Rózsahegyi Kálmán levele a KB-hoz, 1960. „A párthoz kell fordulnom igazságért". Színház, 2000. 4. szám, 45-47. 0. 20 Vö. Bolvári-Takács Gábor: Páger Antal hazatérésének ügye a Politikai Bizottság előtt. Kritika, 1999. 4. szám, 18-20. 0. 21 Erről részletesen lásd: Bolvári-Takács Gábor: Filmművészet és kultúrpolitika a művészeti díjak tükrében 1948-1989. Planétás Kiadó, Budapest, 1998. 22 Elhangzott előadásként 2014. október 31-én a Vígszínházban, a Tolnay 100 - A XX. századi (színész)nő választásai c. konferencián. Darvas Iván levelének másolatát az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum rendelkezésére bocsátottam, a dokumentum a Bajor Gizi Színészmúzeumban 2015. szeptember 12-én megnyílt, „a" Darvas. Egy színészsors három stációban című kiállításon látható.