Libanon 6. (1941)
1941 / 2-3. szám - Sós Endre: Makai Emil
Makai Emil (Halálának negyvenedik évfordulójára.) I. Irodalmi életünkben egyre-másra történnek kísérletek részben klasszikusnak tekinthető nagyságok divatbahozására, részben a saját időszakukban megérdemelten, vagy méltatlanul mellőzött és azóta elfeledett háromnegyed tehetségek feltámasztására. Az elsőre legjobb példa Móricz Zsigmond esete báró Kemény Zsigmonddal, akinek egyik művét áthangszerelte, valóban kissé élvezhetőbbre stilizálta. (Erről az erőszakolt divatbahozási módszerről — mellesleg megjegyezzük — nemcsak lehet, hanem kell is vitatkozni. Elvégre az sem biztos, hogy szabad-e egyáltalán ilyesmit csinálni? Bár kétségtelen, hogy Móricz Zsigmond meglehetősen szerencsésen végezte az átfésülést. De ki tudja, vájjon nem vezetnek-e oda az ehhez hasonló próbálgatások, hogy valaki egy szép napon — szentségtelen kezekkel — átírja majd a „Halotti beszéd“-et is?!) A mai irodalmi élet másik jelenségét legjobban talán Tolnai Lajos reneszánszának példája illusztrálja. Ugyancsak Móricz Zsigmond ráncigálta elő — az új népiesség jegyében — „Az urak“, A báróné ténsasszony" és a „Szegény emberek útja“ szerzőjét, akiről nem, ahogy mondani szokták, egy „destruktív zsidó“, hanem a legújabb, keresztényszellemű irodalomtörténetírás mestere, Pintér Jenő jegyezte fel, hogy: „durvalelkűsége egyenesen bántó“. Jóhiszemű Móricz Zsigmondunk nem vette észre, hogy feltámasztott Tolnai Lajosával azért van bizonyos körökben nagy sikere, mert új életre ébresztett védence nemcsak a latifundiumok urait utálta, hanem erőteljesen antiszemita is volt Nos, ha ilyen újrafelfedezési divat — sőt, azt mondhatnánk, láz — vett erőt irodalmi életünkön, emeljük ki a feledés homályából — legalább mi, zsidók — Makai Emilt, a századforduló egyik legdivatosabb, de, sajnos, fiatalon elhunyt költőjét, akinek verseit ma már szinte senki sem olvassa! Most van negyven esztendeje, hogy a költő meghalt. Helyezzük el az emlékezés szavakból font koszorúját Makai Emil makói sírjára . . . II. A magyar zsidóság szellemi életének elodázhatatlan kötelessége, hogy számontartsa és helyes megvilágításba helyezze a magyar nemzeti irodalom zsidó vallású munkásait. E téren bizony