Literatura 2. (1927)
1927 / 7. szám - Tudományos gyűjtemény - A sajtó - A történelem - Az ember
256 tatja Moliére első magyar nyomait, mint ahogy Rotarides Mihály nagy tudós tragédiája nem kerüli el a figyelmét. Lenau költészetében ép úgy otthon van, mint a Duna-konföderáció históriájában, és épúgy ismeri a 18. századi magyar trónkövetelő német herceg furcsa történetét, mint a magyar nemzeti erkölcsök romlása fölött szüntelen panaszkodó falusi magyar ur típusának •A bécsi eredetét . . . Csodás sokoldalúsággal, az érdekes aktualitások kiemelése iránt való élő érzékkel tekint a múltba s biztos kézzel emeli ki azt, ami abban örök értékű, mert örök embert. Graggernak ez a tehetsége jellemzi talán leginkább azt a kötetét, amelyből sikerült a Literatura-nak, olvasói számára néhány száz példányt megszereznie. Ez a kötet az Insel-erlact gyönyörű kiadásában megjelent Magyar Anthológia, amely a legrégibb regős-énekektől és Balassa Bálint virágénekeitől kezdve egészen Ady-ig, Kassák-ig vagy Ségvári-ig az egész magyar lírát felöleli 84 oldalon. Természetesen főként a modernek találtak ebben a kötetben (díszes félbőrkötésben, aranymetszéssel, ára 7-56 pengő) képviseletre, de rajtuk kívül minden nevesebb magyar lírikusnak egy-két költeményebenne van ebben a gazdag gyűjteményben. Úgy érezzük, hogy Gragger Róbert emlékét nem tudnók szebb cselekedettel megtisztelni, mint amikor ezt a legkedvesebb gyűjteményét ajánljuk olvasóink figyelmébe. A SAJTÓ Szabó László: Magyar hibák — magyar gondok. (Budapest, 1927. Athenaeum, 204 old. Ára 4.80 P) Szabó László az Est-lapok koncertjének egyik legegyénibb itéletű és ellentmondástalan tekintélyű munkatársa , a magyar zsurnalisztikának pedig már több, mint harminc éve ismert, komoly munkája. Élesen boncoló szemmel figyeli a hétköznapoknak ünnepi eseményeit, és az ünnepnapoknak hétköznapi eseményeit; megtéveszthetetlen kritikával tárja föl azoknak néha ijesztően szimpla, néha meg hihetetlenül és fantasztikusan komplikált rugóit. Ilyen minőségében szólította őt föl egy szép napon a szerkesztősége, hogy kísérje glosszákkal a mai nap történelmét: mondja el a kis svihákságokról és a nagy gazságokról való őszinte véleményét. Szabó László doktor neki is látott ennek a herakleszi feladatnak , kapott is egy csomó sajtópört a nyakába, — viszont a munkája az histoire contemporaine egyik legérdekesebb és legszellemesebb dokumentum-gyűjteménye. Azokra az eseményekre nézve, amelyek 1925 áprilisa és 1927 áprilisa között a magyar glóbus testét megrezegtették, olyan mint valami alapos — vesevizsgálat. És amellett nem csupán valami üres, metsző, romboló gúny az értéke ezeknek az írásoknak, hanem — ahogy az Írójuk a könyve előszavában jellemzően mondja — a javítás tendenciája az, ami ezeknek a groteszk karikatúra-figuráknak megadja a nemes patinát: „jól gúnyolódni csak az tud, akinek nagyon fáj az, ami miatt valakit kigúnyol“. Ez az etikai célzat adja a könyvnek nemes, publicisztikai veretét. Tudományos gyűjtemény szerző sajátja, Budapest, 1927. Apostol-nyomda, 152 oldal. Áram pengő.) A szerző előszavában ezt írja: »Vádolhatjuk a Habsburg-házat: van miért, de nézzünk a magunk lelkébe, mit tettünk mi annak érdekében, hogy ez az uralkodóház bennünket megszeressen?« Majd így folytatja: De lett volna is a múlt bármilyen terhelő a Habsburg-házra nézve, a legújabb idők eseményei utolsó királyunkat a magyar nép előtt kedvező világításba helyezik s az uj helyzet következtében II. Ottót immár magyar királynak mondhatjuk.« A szerző tehát nyilt és épen e nyíltságában szimpatikus állásfoglalással a legitimizmus mellett tesz vallomást. Aminthogy a nyíltsága még olyankor is szimpatikus, amikor olyan tételeket véd és állít, amelyek nem fedik tökéletesen a nemzeti történet egyes részletei felől kialakult közvéleményt. Hogy mit tettünk mi annak érdekében, hogy a Habsburg-ház megszeressen bennünket?« Uramisten, igazán közhely arra rámutatnunk, hogy IV. Kun László királyunk alatt megvertük Habsburgi Rudolf német király ellenségét, Ottokár cseh királyt s ezzel megalapoztuk a habsburgiak családi hatalmát; és mondjuk, Mária Terézia mellé is akkor szegődtünk, amikor hajszálon múlott, hogy végkép elveszítse egész uralmát a porosz királlyal szemben; és mondjuk még: a világháborúban is elmentünk annak a Ferenc Ferdinándnak a halálát megtorolni, aki — mihelyt trónra jutott volna — részekre akarta darabolni hazánkat. Ezek csak úgy a kézenfekvő válaszok a szerző kérdésére, amelyeknek persze mi közük sincs a legitimizmus dolgához. Ez az utóbbi jogi kérdés, az előbbi pedig a históriai nosztalgiák kérdése. Nem hagyhatjuk azonban azt sem megemlítetlenül, hogy helytelen dolog a Széchenyi—Kossuthellentétnek olyan kiélezése, ahogy azt a szerző teszi, amikor is Kossuthot — a régi Lepsényi- és Zmeskál-féle ideológiához hasonlatosan — meglehetősen antipatikus színben tünteti fel. Az 1848/49-iki konfliktus a Habsburg-ház és a magyar országgyűlés között nem egyszerűen Kossuth személyes kontójára írandó: a szerző teljesen elfelejti, hogy ekkor ütközik ki első ízben a Monarchia halálos betegsége, az u. n. nemzetiségi kérdés és hogy az uralkodó ekkor, szemben a magyar országgyűléssel, a Jellacsics-féle politika oldalához szegődött. A debreceni dekronizációnak ez a mélyebbik indoka, nem pedig Kossuthtemperamentuma, becsvágya és kevés bölcsesége.« Amit a könyv különben IV. Károly emberien megható alakjáról ír, azt bizonyára szívesen vállalja bárki is ebben az országban. Csakhogy az ő 1918 novemberi menekülését Rákóczi, Kőkösi és Kossuth emigrálásával egyformán mérlegelni. — talán mégsem egészen helyes históriai módszer s azt hiszszüik, hogy ez ellen az összehasonlítás ellen elsősorban a — legitimisták tiltakoznának. AZ EMBER. Hankó Béla: A megújhodás. (Athenaeum kiadása. Bpest, 1927. Ára 5 pengő.) Az Athenaeum kiadásában most jelent meg Hankó Béla dr. egyetemi m. tanár A TÖRTÉNELEM. Bergendy Szilveszter: Ellensége volt-e a Habsburg-család Magyarországnak? (Történelmi korrajz a mohácsi csatavesztéstől napjainkig. )