Literatura 8. (1933)
Csaló-e vagy úttörő? Mesmer születésének bicentenráiumára
kastélyt és hozzávaló birtokot. Ezen aztán fennakadtak a tárgyalások, annál is inkább, mert a király maga erős szkepszissel viseltetett Mesmer tudománya iránt. Mesmert úgy látszik magasabb társadalmi ambíciók fűtötték, mert mindenáron hozzá akart férkőzni a királyhoz. Erre azt az utat választotta, hogy Marie Antoinette-nek írt levelet, amelyben felajánlotta szolgálatait 4.500,000 frank ellenében. Választ sem kapott. Ekkor duzzogva elvonult Spaa-ba. „Les absents ont tort“ Hát ezt nagyon rosszul tette, mert Párisban még sokkal inkább áll a közmondás, mint bárhol másutt, hogy „a távollevőknek nincs igazuk“. Alighogy kitette a lábát a francia fővárosból, máris összefogak az ellenségei. S erre két kitűnő ürügy kínálkozott. Az egyik az volt, hogy Mesmer legutóbb már arra is vállalkozott, hogy beteg állatokat is gyógyít befejezéssel. Ekkoriban érkezett Párisba Henrik porosz herceg, akinek volt egy kedvenc ven gebéje, amelyen kiütött már az aggkór minden tünete. Mesmer nekiállott a lovat „delejezni“ s a ló csakugyan egykettőre elkezdett prüszkölni, orrlyukain „tüzet fújni“, mintha valami csikó lett volna. Igen, csakhogy utólag kiderült, hogy Mesmer ezúttal tüsszentőport fújt be észrevétlenül a ló orrlikaiba s amikor ennek hatása elmúlt, a ló egyszerre összeesett végkimerülésben. A másik ürügy még sokkal súlyosabb dolog volt. Mesmernek volt egy hívője, orvoskolléga, valami Dr. Deslon, aki abban reménykedett, hogy ha sikerül Mesmer számára nagyobb összeget előteremtenie, akkor Mesmer vele is közli gyógytechnikájának a titkát. Meg is alapított egy „Harmonia-társaságot“, amelynek száz részvényese volt, fejenként száz louis d‘or hozzájárulással. Úgy túljegyezték a tőkét, hogy pár napon belül 340.000 livres volt együtt, persze abban a reményben, hogy Mesmer velük is közli a nagy titkot. Mesmer átvette a pénzt, de titkaiból egy garasnyit sem árult el a Harmonia-rend tagjainak, ellenben a pénzzel együtt elvonult Spanba. Erre Harmóniáék, élükön magával a kezdeményező orvossal, nagy zajt csaptak és állami vizsgálatot követeltek. A céhbeliek összefognak Mire Mesmer visszajött, egész Páris felzaklatott darázsfészekhez hasonlított. Berthollet, a híres kémikus, jelentkezett Mesmernél kísérleti kezelésre, s amikor a delejes vesszőnek semmiféle hatása nem mutatkozott, dühösen felrúgta a kádat s bár előzetesen titoktartást fogadott, bármi legyen is az eredmény, most az Akadémiában hangos szóval fenekedett Mesmer ellen. Sőt 1874 november 16-án már szatirikus színdarab premierje is volt, amely kacagásba fullasztotta Mesmer kúráit, s egyik gúnyos röplap a másik után jelent meg a boltok kirakataiban a mesmerizmus ellen. Hiába állott ki mellette egy Hervier nevű katolikus pap, a Sorbonne doktora, hiába hirdette Court de Gebelin városi tanácsos és író, külön füzetben, hogy Mesmer őt magát gyógyította meg, s a 340.000 livres-jüket sirató nagyurak aknamunkája erősebbnek bizonyult. Végül a király avatkozott a dologba: két ötös bizottságot küldött ki. Az egyiknek, a természettudományinak az élén Franklin állott — a villámhárító felfedezője, —, a másiknak, az orvosinak az élén pedig — nomen est omen! — Guillotin dr., a király kedvenc orvosa. A tíz tudós odaült a kád köré s végig csináltatott magán mindent, amit Mesmer jónak talált. A két jelentés lesújtó volt. Mágneses fluidumról szó sincs, hanem két tényezőről: az egyik az emberek fantáziája, a másik pedig, hogy Mesmer a pálcájával igen érzékeny pontokon érintgeti a betegeit s ezzel részben fájdalmas, részben kéjes érzéseket vált ki náluk; ez magyarázza meg a „krízises“ állapotokat. Külön titkos jelentésükben még azt is felpanaszolták, hogy Mesmer praktikái veszélyeztetik a jó erkölcsöket. A bizottsági jelentés, ezt ma tisztán látjuk, kissé túl racionalisztikusan egyszerűsítette le a hipnotizmus és a szuggesztív terápia jelenségeit, mert hiszen még ma is nagyon, de nagyon messzi vagyunk attól, hogy ezeknek az idegéleti tényezőknek a gyökeréig láthassunk. Annyit azonban elértek, hogy Mesmernek sürgősen menekülnie kellett Párisból. Londonba szökött, de még oda is utána röhögött a párisi gúnydal: Le magnétisme est aux abois, La Faculté, 1‘Académie L'orit condamné tout d'une voix, Et mérne couvert d'infamie. Aprés ce jugement, bien sage et bien legal. Si quelque esprit original Persiste encore dans son délire, TI sera permis de lui dire: Crois au magnétisme . . . animal!