Literatura 11. (1936)
Kurzweil Anna: Egy elfelejtett francia Petőfi-rajongó. Jacques Richard Petőfi-forditásai ma mint francia eredetiek szerepelnek
Egy elfelejtett francia Petőfi-rajongó Jacques Richard Petőfi-fordításai ma mint francia eredetiek szerepelnek A francia nemzet a Nagy Forradalomig önmagát, mint a kereszténység eszméinek leghivatottabb megvalósítóját, királyát pedig a legkeresztényibb királynak tartotta. Ez a meggyőződés 1789 után már csak a kifejezetten katolikus világnézetű íróknál nyilvánul meg; a nemzet többsége s legjelentősebb szellemi vezérei ezentúl Franciaországot a világ világosságot hozó fáklyájának, a szabadság, egyenlőség, testvériség eszmei képviselőjének tekintik. Hitük szerint a francia nemzet van hivatva a forradalmi eszméken keresztül az igazi civilizációt a föld minden nemzetéhez eljuttatni. Ezt a messziánikus gondolatot még a napóleoni háborúkba valahogyan sikerült, belemagyarázni . Nagy Napóleon azért harcolt volna, hogy az egyes népeket fejedelmeik zsarnoksága alól felszabadítsa —, de III. Napóleon egész uralma, önkényes háborúi és zsarnok belpolitikája éles ellentétben állott ezzel az idealisztikus eszmevilággal. A második császárságnak már első éveiben szóhoz jut egy új generáció, csupa ifjúember, akik példaképül a ,,Forradalom“ és a ,,Negyvennyolc“ szellemi vezéreit választják, eszményük, álmuk pedig a Köztársaság. Ez az új, eszmei köztársaság jelenti számukra a lelkiismereti- és sajtószabadságot, békét, egyetértést, becsületességet, — a demokrácia minden erényét. Amikor 1859-ben a kormányzat zsarnoksága némileg enyhül, egész sereg rövidéletű újság és folyóirat lát napvilágot. Ezek közül „La Jeune France“ huszonkét számot ér meg, ,J Le Mouvement“-nak már csak hét számai jelentek meg (munkatársai többek közt Henri Brisson, Jules Vallés, Hector Malot), a „Travail“ című lap kilencedik s egyúttal utolsó száma pedig ezt a hírt közli: „Rendes munkatársaink közül hármat, Carré-t, Clemenceau-t és Taule-t letartóztatták.“