Magyar Géniusz, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-06 / 19. szám
1894 a legfinomabb alsó szoknyákat és a legszebb harisnyákat, melyek a mosás alatt nem fakulnak meg, kereste ki s elméjének egész élességét és megfontoltságát összeszedte, hogy drága gyermekét majdan ugyancsak semmiféle csalódás ne érhesse. Nem rettent vissza semmi vesződségtől és fáradtságtól, midőn leánya boldogságáról, az ő egyetlen gondjáról volt szó. Gyárosok és kereskedők, asztalosok és szabónők, kárpitosok és varróleányok jártak-keltek folyton a házánál s ezek mindegyikéhez volt elegendő ideje és figyelmessége. Mennyi álmatlan éjszakát okozott a derék asszonynak az a kérdés, hogy gyermeke nevének kezdőbetűit milyen színben és melyik minta után hímeztesse a lepedőkre és zsebkendőkre. De mindezt a nehéz munkát szívesen végezte, hiszen gyermeke lelki üdvösségének válik javára! Eközben megismertette leányával azokat a kötelességeket, melyek a házasságban az asszonyra várakoznak, ellátván őt okos tanácsokkal az iránt, hogy miként fürkészsze ki és fordítsa saját hasznára a fiatal férj gyengéit. Saját tapasztalatainak gazdag tárháza tanította őt arra az arany igazságra, hogy az asszonynak már jó eleve hozzá kell látnia ahhoz, hogy férjével szemben saját akaratát mindenben érvényre juttassa. A mézeshetek alatt, mikor a férj szíve, a szerelem első mámorában úszván, gyenge és komoly ellentállásra képtelen, kell, hogy egy okos asszony az uralmat magához ragadja, mert később, midőn a szenvedély hűlőfélben van, ugyancsak nehéz már őt a szolgaság igája alá hajtani. Megmutatta gyermeke előtt a legbiztosabb utat, mely férje szívéhez és tárczájához vezet és feltárta előtte a hadiszerek egész fegyvertárát, a kéréseket, hizelkedéseket, kényeket, ájulásokat, a kedvetlenséget és migraint, melyek a gyenge nőt győzelemre juttatják. Megismertette vele mindazokat az iszonyú tűszúrásokat, melyeket a férj szavainak szándékos elcsavarása és félremagyarázásával, duzzogással, ellentállással, zárkózottsággal és mesterkélt fagyossággal ejteni lehet s melyek miatt a legbékésebb természetű férfi is dühöngővé lesz és előbb-utóbb az eszét veszti. A menyasszony édes atyja gyakran értekezett a közjegyzővel, hogy vele együtt megállapítsa a házassági szerződés pontozatait. Minden eshetőséggel számot vetettek, hogy mi történjék a vagyonnal a férj vagy a nő halála esetén, vagy ha valamelyik fél elkövetett hibája miatt a válás szükségesnek mutatkoznék. A vőlegény naponként meglátogattamenyasszonyát, csokrokkal és ajándékokkal kedveskedett neki, melyeket a hölgy készen vásárolt és (természetesen) sajátkezűig hímzett szivar- és pénzes tárczákkal, óra-állványnyal és más ily gyengéd apróságokkal viszonzott. Ezentúl már többször magukra maradhattak, mint azelőtt és a vőlegénynek szabad volt megcsókolnia menyasszonyát. Ilyenkor sokat beszélgettek leendő lakásuk berendezéséről és a bútorzatnak miként történendő elhelyezéséről. Az utczán karöltve jártak, ahogy ez jegyesekhez illő, szóval megtörtént minden és úgy, amint történnie kellett. Igenis, tisztelt hölgyeim és uraim, ez a házasság az emberek legjobb tudomása és lelkiismerete szerint jött létre és mindazok, kiknek e szép frigy kötése körül valamely szerep jutott, nyugodt önérzettel tekinthetnek szíveikbe, mert kellő komolysággal és megfontolással teljesítették mindnyájan kötelességeket. És ha, mitől a jó Isten óvjon, az új pár és leendő családjának sorsa a jövőben szomorúra válnék, ha megtörténnék, hogy a férj és nő minden benső vonzódás, lélekközösség és odaadás nélkül állanak egymással szemközt, kik csak azért, mivel a szokás így kívánja, viselik élethossziglan a házasság súlyos bilincseit, ha mindketten, egymásban támaszra nem lelvén, lejtőre jutnak, a melyen sülyedés és kárhozat vár reájuk; s ha tán azonfelül e frigyből satnya nemzedék támad, mely a neki lélekben idegen szülők testi és szellemi nyomorúságain sínlődik egész életén keresztül, akkor ez iszonyú csapásokért nem vádolhatunk senkit sem. A Gondviselés kifürkészhetlen akarata rendelte így és valamely sötét végzet az oka mind e szerencsétlenségnek. Emberi gyarlóságunknak semmi része sincs mindezek felidézésében, mert ez a házasság legjobb tudomásunk és lelkiismeretünk szerint köttetett! Ugyanazért az egész, igen tisztelt társaság javára ürítem poharamat! A felköszöntőt egyetlen helyeslés sem kisértetékeny tényező, arról legjobban meggyőz a hivatalos statisztika, melynek adatai szerint az 1892. évben, Magyarországon 677 községben, 73.612 kat. hold területen, 11.059 termelő (és ezek mellett legalább is mégegyszer annyi dohányos kertész-család foglalkozott a dohánytermeléssel) akiknek a beadott 531.829 métermázsa dohányért, 9.849.711 forint beváltási árt fizetett ki az államkincstár. Ezen egyszerű számadatokból is eléggé kitűnik a dohánytermelésnek nemzetgazdászati kiváló jelentősége. És ennek daczára, még csak egy évtizeddel ezelőtt isa dohánytermelés általános szabályait tartalmazó néhány régibb kézikönyvet s a nagyobb hírlapokban nagyritkán megjelent egy-két elszórt czikket leszámítva) a modern gazdászati haladás elveinek megfelelő okszerű dohánytermelés és kezelésről nálunk senki nem írt, nem beszélt, s dohány-szakirodalomról egyáltalán szó se volt. Daróczi Vilmosé az érdem, hogy ezt megteremté. Ő volt az, a ki a magyar dohány régi jóhirnevének és kelendőségének nagy hanyatlását s a régi elavult nyomokon haladó termelésünknek mizériáit fájdalmasan tapasztalva, a pangásnak indult magyar dohány-ügy felkarolására, 1884-ben a «Magyar Dohányújság»-ot megalapító, s az ő kiváló szakértelme, szívós kitartása, önzetlen áldozatkészsége és a hazai dohányügy felvirágzása valóságos rajongással csüggő nemes szenvedélye, egy évtized alatt oda vitte a dolgot, hogy a kezdetben alig ismert (sőt némelyek által sokáig félreismert) igénytelen kis lap, a kezdet nehézségeit diadalmasan leküzdve ma már a legelterjedtebb tekintélyes és közkedveltségű szaklapok egyikévé lön, amely 10 évi működésével minden irányban, örvendetes lendületet adott a hazai dohányügynek, s a haladás érdekében kifejtett buzgólkodásával egyaránt kiérdemelte a dohánytermelő közönségnek bizalmát és ragaszkodását, valamint a dohányügy legfelső fórumának, a pénzügyminisztériumnak és leghivatottabb kritikusának, az országos magyar gazdasági egyesületnek teljes elismerését. Daróczi Vilmos, a lap jeles szerkesztője egyike azon keveseknek, akik egész életöket egy czélnak szentelik. Az ő éltető eleme: a dohánynyal való foglalkozás, annak folytonos tanulmányozása s tapasztalatainak a termelőkkel való közlése. Lapjának minden számát nagyrészt ő maga írja, népszerű stílusban, jóízű magyarsággal, amelyet a laikus is teljesen megért és élvezettel olvas. Nincs is talán lap, amely oly familiáris viszonyban állna közönségével, mint a Dohányojság. S hogy mennyire szeretik és nagyrabecsülik a dohánytermelők, azt megmutatták a lap tíz éves jubileuma alkalmával, a midőn a legtekintélyesebb nagytermelők, országos nevű kapacitások ép úgy, mint az egyszerű kisgazdák, valósággal elárasztották szerencsekivánataik és meleg elismerésük számtalan nyilatkozatával. SZÍNHÁZI krónika. (Virágcsata. — Lorrain és Andrade. Molnár László: A szegény taljánok.) Két esztendő előtt egy kiérdemült népszínházi rendezőnek fényes ötlete támadt. A kiérdemült — bár friss erőben lévő — exrendező operettírásra fogta a dolgot s rengeteg diadalt aratott. Verő György Szultánját amúgy istenigazában lebunkózta a sajtó s ennek következtében az idén jubilált is már ez az operett, megérvén a félszázadik előadást. A rendező örökre búcsút mondott a szinésznépséggel való mérges vesződségnek s felülemelkedvén volt discipólusain vég- DARÓCZI VILMOS: MAGYAR GÉNIUSZ EGY JUBILÁLÓ ÚJSÁG. A «Magyar Dohányújság» most ünnepli fenállásának tíz éves jubileumát. Hazai nemzetgazdászatunkban egyetlen kulturnövény sincs, amely oly nagy szerepet játszana mint a dohány, — amely először is mint egyedárúsági czikk ma már évenként mintegy 30 millió forint tiszta jövedelmet hoz az államkincstárnak, — másodszor mint termelési ág okszerű termelés és kezelés mellett, minden más egyéb növénynél jövedelmezőbb, mert egy katasztrális hold dohánytermésének évenkénti átlagos jövedelme 150—200 frt, sőt helyenként még ennél is jóval több, úgy hogy egy évi jó termés nem ritkán a földnek örök árát kiadja; hogy pedig közgazdászatunkban a dohánytermelés mily jelen 309