Magyar Géniusz, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-01 / 1. szám
18£6 MAGYAR GÉNIUSZ (MARGIT ALBUMÁBA): Száz évig hogyha élnék:, S te itt volnál velem : Nem fogyna el szivemből Az édes szerelem ! Ida száz évet bocsátna Isten kegyelme rám : Ajkad, szemed, kezecskéd Mindegyre áldanám! Ha száz, sőt ezer évig járhatnék: itt veled: Örök, tavaszt éreznék:, S nem látnám a telet! De lennék: ifjú korban Hervadt, mogorva, vén, S örökre halni vágynám Ha nem volnál enyém.! Ábrányi Emil: Mascagni gyermekei. Alig néhány napja, hogy a nagy Pietro, aki egyfelvonásos operájával meghódította az egész világot, nálunk járt és kellemes izgatottságba hozta az idegeket mindenütt ahol csak megjelent. Mascagnit, a bohémient ismerte meg akkor Budapest; az ő szeretetreméltó szokásait bőven ismertették napilapok, folyóiratok, szakközlönyök és más »alkalmatosságok.« Mi most Mascagni családját mutatjuk be önöknek, feleségét aki fényes hajlékában térdére veszi gyermekeit, mesét mond nekik madárfüttyről, angyalok daláról és énekel nekik bűbájos altató dalokat, és bemutatjuk ezeket a bájos gyermekeket is. A maestro állandóan Livorusban lakik, abban az igénytelen kis városkában, ahol 73 éves atyja napról-napra eldicsekedik a szomszédoknak a fia dicsőségével. Az atyja iránt érzett szeretet köti tehát ahhoz a városhoz, ahol gyermekcipőit elnyűtte, ahol azt jósolták neki, hogy vándorkomédiás, útszéli muzsikus lesz belőle, ha éjjelnappal egyebet sem tesz, csak a zongorát üti. A Via Goldonin lévő villa különben eléggé zajos hajlék. Mascagni két fiacskája a hat éves Domenico és a négy éves Dino és kis leánykája gondoskodnak arról, hogy hangos, jóleső vidámság töltse be a kis paradicsomot. »Az asszony,« ahogy a nagy Pietro élete párját közönségesen nevezni szokta, nem feltűnő szépség; csinos, kedves, igénytelen feleség, aki él-hal a családjáért és kitűnő háziasszony. Mascagni minden alkalmat felhasznál, hogy az ő »őrangyalát« dicsőítse és elmondhassa szerelmi házasságának történetét.