Magyar Géniusz, 1902 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-02 / 6. szám
82 MAGYAR GÉNIUSZ 1902. február 2. Éjjel* Őrségen álltam csillagfényes éjjel, A jegenyék bús árnyékot vetettek ott, hol a föld ölelkezik az éggel, Legszélén a tündén mennyezetnek, Mint szellem kelt útra a teli hold Ep ősz utója volt. A kis falu aludt már néma csendben S én egymagamba mentem, Mint temetőőr a házak között Ezüstbe öltözött A nádfedeles kis házak sora És a hold selymes fátyola Reáborult az apró ablakokra, Úgy csillogott ragyogva. Egyszerre csak a csöndes éjben Léptek tipegnek nagy serényen, Az alvégről szép, ünneplő ruhában Jön a falu legszebb leánya. A holdfényben ruhája ringva rezdül S azon keresztül Áttetszik formás lába, termete. Szép lány, gondoltam, eljátszom vele. Eléje állok vígan, katonásan: Brohó babám! Itten vámot szedünk! Itt egyedül a néma éjszakában Hol voltunk rózsám, és hová megyünk? S már hozzá léptem Ölelésre készen, Darázscsipőjét hadd szorítsam át, Mikor megszólalt: Virrasztóba jártam, Halott leány van egy alvégi házban A bujdosó Tera ... Jó éjszakát. Pásztor Árpád. PETŐFI SZERELME. Irta : BÁRSONY ISTVÁN. Visszavágyakozom a múltba, ahol születtek a csatadalok s az édes szerelmi álmok. USA Lelki szememmel belenézek a letűnt nap fényében, amit elképzelni is tündéri gyönyörűség. Látom a tavaszt, a mely virágok helyett viharokat terem. Látom az őszt, a mely virágosabb volt minden tavasznál. Ez az ősz azt a tavaszt megelőzte. A szerelem ősze volt ez; villámok ereje, vulkánok heve halmozódott fel benne. Aranysugárral ékes szeptember, aranylevelet hullató napjaid ölelték körül az Ő boldogságát. A Petőfi Sándorét, akinek a nevét megszenteli minden a magyar ég alatt. Behunyom a szememet, hogy elfeledhessek mindent, ami van, s csak attól feszüljön meg lelkem valamennyi húrja, ami a legendás történetet varázsolja elém. Rajzik agyamban az Ő nagy szellemének sok csudás alkotása. De most csak azok felé fordul tekintetem, amelyekhez, hogy hiven mondhassuk el Ő utána, a szerelem lantja kell kíséretül. Petőfi szerelme, Petőfi lávát forraló szivének egyetlen egy hatalmas égése kápráztat most. Megyek vele, utána, vakon. Megyek oda, ahol Ő szeretett, ahol megtalálta a földi mennyországot. Azt, amely annyi, mint az égi. Annál is több. Álmodozva térek vissza az Ő vidékeire, az Ő nagy szerelme igazi fészkéhez. Vadrózsa illatot érzek, ott bolyong a lelkem az erdődi vár körül, a mely régóta nem az már, a mi volt. A Drágffyak hajdani otthona lassan kint rommá vált. Az ódon falakat repkény futotta be, az ablakok helyén szomorúan meredtek az erdődi lapályra néző vár világtalan szemüvegei, a mikor én, Petőfi Sándor boldog idején tűnődve, jártam ott. A Homoród-patakja locsog keresztül azon a lapályon. A vár környékén, egy dombtetőn voltak az urasági tisztek lakásai. Lent a vár lábánál hajlik el az út Madarásznak, Szatmár felé. Ott százados tölgyfák susogtak, mesélgettek, csak az álmodóknak érthető nyelven. Itt volt a virágok virága egykoron. Itt lakott. Szendrei Júlia, a női lélek misztériumának ez a típusa, innen nézett szét a szép világon, ami az ő számára talán soha, egy pillanatra sem volt igazi valóság, mindig csak változó képzelet. Ennek a szelíd, hangulatokban gazdag tájéknak a lelkét kereste ábrándos szemével az úszó felhők között, amelyekben talán ettől a bűvös tekintettől nőtt meg a fergeteg. Erdély felé, a Szilágyság irányában, ott terül el a Kraszna völgye. Ez a hosszasan húzódó zöld medencze, ahol ezrével jár a vízre a vadgalamb. Ott van Erdőd mellett a szatmári hegy, s azontúl a magányos sósi puszta. Lankás dombok visznek tovább Szakasz felé, a gyürüsi szőlőknek, ahol mindenütt otthon van a csend, az álmodozásra biztató. Lent a völgyben, Erdődtől nyugatra Király-Darócz iránt, fehérült messziről a géresi torony. Oda már csak egy ugrás Ákos, a magyar falu, ahol a Kraszna hömpölygeti habját rekettye-fűzfás partok között. Szendrei Julia sokszor tűnődött erdődi ablakán, szelíd nyáresti futalmak közt s kínozta lelkét a saját kiszámíthatatlan vágyaival. Szendrei Julia, akit a nagyszivü Petőfi szeretett, ebbe a levegőbe lehelte titkos ábrándjait, amelyeket talán még az isteni hatalom sem tudott volna az ő megelégedésére megvalósítani. Mutatvány szerzőnek most megjelent kötetéből.