Magyar Könyvgyűjtő, 2002 (2. évfolyam, 1-10. szám)
2002-08-01 / 7. szám
. — Irodalomtörténész, lapszerkesztő, rejtvénykészítő könyvíró emberről úgy képzelhetni, már a pólyában írt-olvasott. Hogy volt ez valójában? — Egy kis abaúji faluban, Csetényén nőttem fel, nevelőszüleim oda fogadtak örökbe. Osztatlan iskolába jártam, vagyis egy tanteremben, együtt tanult mind a nyolc általános iskolai osztály, így aztán nyolcéves koromig meglehetősen küszködtem a betűkkel. Amikor viszont megtanultam - érezve, hogy lemaradtam valamiről - már nagy örömmel olvastam. Érdeklődésemet észrevéve, a tanító úr és a pap segített ebben, hiszen apám s anyám egyszerű gazdálkodó ember volt. Könyvekhez jutva, nyolcadikos koromra a magyar és a világirodalom számos jelentős művét megismertem. A Svejket, a Don Quijotét, a Csendes Dont, Dumas-regényeket, Karácsony Benőt, Móriczot, Tamási Áront. — Köztudomású, a szegénység, a zárt világ óhatatlanul szabadságvágyat ébreszt az emberben. Gondolom, a könyv megmozgatta a képzeletét, általa kiléphetett a szűkösségből... — A vidék persze képzeletmozgatóan színes volt, de számomra mégis meglehetősen egyforma. Idős nevelőszüleim — eleinte még tizenkét holdas egyéni gazdálkodók - úgy képzelték, folytatom, amit elődeik nyomán a parasztok ott sok nemzedéken át műveltek. Kiskoromtól segítettem is nekik a magam módján, de amint olvasni kezdtem, valóban elképzeltem, megjelenítettem magamban egy egészen másfajta életet És ahogyan később megtudtam: Csehov hősei a maguk mindennapjaiból elvágyódtam onnan. Mondják némelyek: a könyvek károsak lehetnek, hiszen nem a való világot ábrázolják. Hát engem úgy varázsoltak el, hogy cselekedjem is a kedvemre való életért. Kiszakadásra, más minőségű létre biztattak. De realitásérzetet, önbizalmat, küzdeni vágyást is oltottak belém. — Gondolom, azért jókora vargabetűkkel jutott el az egyszerű betűvetéstől az egyetemi kisdoktori dolgozatig, a könyvfalástól a könyvírásig... — Ipari tanulóként kezdtem, s bár marósnak jelentkeztem, felvételim úgy sikerült, hogy jövendő mestereim vasesztergályosnak ajánlottak. Ki is tanultam rendesen ezt az elit szakmát. De a dolgozók esti gimnáziumát is elvégeztem. S eközben túlestem néhány meghatározó szellemi ismeretszerzésen, kalandon. A község tisztelendője megtanított például a keresztrejtvény-fejtésre, amely persze sokféle utánanézésre, fogalom- és adatbogarászásra késztetett. Segített ebben a valamiképp kezembe került Élet és Tudomány. Amit abban írtak, annak a felét se értettem. A másik felét viszont mind jobban kapiskáltam. Mesterség, iskola, olvasás „hármassága” végül a továbbtanulásig vezetett. „Levelező” bölcsészként tanultam magyart, népművelést és elvégeztem az újságíró iskolát. Végül - ez itt a dicsekvés helye - még doktoráltam is. Benedek Elekről írtam disszertációmat, de nem a mesemondóról, hanem a sajnálatosan mindmáig kevéssé ismert lapszerkesztőről, publicistáról. Egyszóval, valahogy úgy jutottam semmiről valamire, mint a népmesék legkisebb fia. De közben persze dolgoztam, eltartottam magamat. - Sűrített életrajzának ismerői tudják, nem éppen a vasesztergályosság bevált fogásai és eredeti fortélyai révén, hanem amint tehette: könyvekből élt... - Budapestre érkezve — már nem is tudom, honnan tudtam róla - az Állami Könyvtárellátó Vállalat Visegrádi utcai raktárába siettem. Ott, szerencsémre, tüstént fölfogadtak segédmunkásnak. Paradicsomi állapotnak éreztem, hogy naphosszat könyvhegyek közt forgolódhatom. Cipekedés közben sem a súlyt éreztem, hanem a számomra határtalan lehetőségeket. Volt ott minden, ami szellemi mohóságomat kielégíthette. Hazavihettem bármit, ha kiolvastam, visszavittem. Akkorra már létszükségletemmé vált a könyv, és a szépirodalmon túl rákaptam a lexikonokra, enciklopédiákra, kézikönyvekre is. Habzsolva a legkülönfélébb ismereteket, élvezve az ilyen kötetek hitelességét, mintát véve mintegy abból, ami aztán nekem is meghatározó tulajdonságommá, szinte mániámmá vált: a közlés pontossságát. Máig fel tudok robbanni valamely írás trehánysága láttán... A raktárból a volt Royal Szállóval szemközti, körúti Erkel Ferenc Könyv- és Zeneműboltba kerültem eladónak. Ez akkor szintén szerencsének számított, sok ifjú értelmiségi rajzolt könyvesboltból, nem volt könnyű bekerülni Ex Libris .Erős főttem ételeme a talány, a rejtvény, a rébusz, a rejtély. S persze mindaz, ami előttük, velük jár: kíváncsiság, a megfejtés sóvárgása, izgalma, játéka, hosszas bogozgatása, hirtelen felismerése, gyönyörűsége, ismerethabzsoló heurékája. Mélyről s messziről érkezett emberként amúgy sem éri be felületes-pontatlan, elkent válaszokkal, így számára a par excellence fejtörő (illetve ahogyan egyik könyvének címében áll: fejjáték) sem csupán fekete-fehér kockák és egyéb üres rubrikák kitöltése, hanem agytéma, szellemi gimnasztika a felismerésig azonosításig. Első generációs értelmiségiként, ha úgy tetszik, homo novusként, mohó könyvolvasóként és higgadt tollforgatóként pedig számára az írás, kivált a vers mindmáig ugyancsak feloldásra váró talány. Mi több: titok, melynek rétegeit csak úgy lehet előhámozni, akár az illatos édes hagymát. De jól tudja, ha képes odáig jutni: legbelül a szó, a mondat benső lényege, a próza, a líra veleje, esszenciája, a talán mégiscsak áttörhetetlen magva található. Egy arc a Gutenberg-galaxisból. Nádor Tamás interjúja. ikönyvgyujtottagyaró