Magyar Pedagógia 5. (1896)
BEKSITS IGNÁCZ: Az egyiptomi iskolák I.
58 BEKSITS IGNÁCZ. mam meggyőződni, hogy a kis fiúk egész örömmel folytatták az Alláhu akbar . . . imára való felhívást, ha én belekezdettem, így csak a betűkkel kell nekik vesződniük. A betűket legtöbb helyen külön is tanítják, de némely vidéki iskolában úgy tanulják azokat a fiúk, hogy a Koránnak lemásolt mondataiban meg kell nekik határozni és nevezni az ugyanazon betűket. Időmnek javarészét azonban Hebuanban, Egyiptomnak szép mezővárosában töltöttem el, hol a khedive villáján kívül százával pompáznak a szebbnél-szebb épületek, így ennek a gyönyörű villatelepnek arab elemi iskolájába nap-nap után betekintettem. Az igazat megvallva szórakoztatott is a nagy zsibongás és hajlongó apróság, jóllehet a tanítónak durva viselkedése bántotta jó érzékemet. Ebben az iskolában a tanítás nem jöhet számításba, így csak a tanulásról szólhatok. Mindegyik gyermek kezében egy téglány alakú pléhtábla van. Erre másolják le tintával a Koránból a kivonatolt mondatokat. A kezdők többnyire a hallásból is ismert szöveget másolgatják le. — A haladóknak már nemcsak másolniok kell, hanem a leirtakat meg is kell tanulniok. A lemásolás után nagy hévvel, zajongva, jobban mondva kiabálva tanulják leczkéjöket, miközben annyira bólogatnak, hogy majdnem a földbe ütik az orrukat. A kezdők a szöveg lemásolása, a haladók a szöveg megtanulása után a tanító elé járulnak. A morcz tanító kezébe veszi a pléhtáblát és a kezdőktől meg-megkérdi egyik-másik betű nevét majd felolvastatja velük a másolatot, a haladókkal pedig könyv nélkül mondatja fel. Jaj ! ha hiba esett a másolatban, vagy ha elakad valamelyik a felmondásban. A testi büntetés (többnyire arctúlütés) ilyenkor el nem maradhat, mire a kis apróságok szó nélkül a helyökre mennek és tovább másolják vagy tanulják leczkéjöket. Nagy annak a tanulónak az öröme, ki szó és ütleg nélkül kapta vissza táblácskáját. Örömében eszeveszetten rohan ki az utczára, hogy a tintát homokkal ledörzsölje a pléhtábláról és hozzálát annak a mondatnak a másolásához, ami a kifeszített lapon következik. A rendetlenkedő, rakonczátlan vagy dulakodó tanulókkal szemben szíjkorbácshoz szokott folyamodni a helouani tanitó, kinek inkább a fölindulása vagy vérmérséklete, mint a kihágás nagysága szabja ki a büntetés mértékét. A könnyek nem sokat használnak ! A szívtelen tanító nem sokat ad sem a könnyekre, sem a keserves fajokra ! Útbaigazítást is édes keveset ad a tanító, az engedelmességhez, meg a legnagyobb szigorral szoktatja őket az, kitől ildomosságot és nyájasságot sem sajátíthatnak el, mert majd egykedvűleg szívja csibukját, majd fölháborodva osztogatja a büntetést. — Elismerésre vagy dicséretre