Magyar Pedagógia 38. (1929)
KOVÁCS REZSŐ: A testi nevelés új fejezete
86KOVÁCS REZSŐ: szórakozásképen, későbben kibővült szórakoztató küzdelmekkel, birkózással, ökölvívással; végül jellegzetes kultúrjelenség lett: küzdelemmé idő és tér ellen. A 100 métert befutni minél kevesebb idő alatt, az emberi testet izmainak segítségével minél magasabbra vagy minél távolabbra lendíteni, a tökéletességig vitt játékos küzdelem gyepen és vízben. Itt álljunk meg, mivel a világháború után maradt lelki feszültség és a hasznot kereső tőkének a sport felé való fordulása elválasztotta a sport eddigi vonalát az utána következőtől. A háborús atmoszféra enyhébb formában, mondjuk átesztétizálva, sőt etikai hozzákeveréssel, meghosszabbította a maga életét a sportban; az emberi erő, ügyesség és szívós akarattal való felfegyverkezés ez, melyben szívesen vesznek részt a lefegyverzett nemzetek, mivel ezeknek a valódi fegyverkezés tilos. A sport intenzívebb lett s a nemzetközi mérkőzésekre fekteti a fősúlyt, míg a tőke bekapcsolódása a tömegizgalom irányában keresi a kamathozadékot. Ha azt mondom a tiszta sportról, arról, melyben még nincs a sportra nézve idegen elem, hogy lehetővé teszi a nagyok számára annak a játéknak a folytatását, mely annyi öröm, ösztönszerűség, frisseség és belső alakítás forrása a kicsinyek részére, s hogy ezt teljességében, sport alakjában a nagyok átvehetik; ha továbbá azt mondom, hogy a sportolóknak módjukban van mindig egy fokkal túltörekedni a már elért tudáson, szóval etikailag gazdagodni, akkor a legszebbet mondtam, amit az indifferens sportról mondani lehet. De — ismétlem — csak az idegen elem nélküli sportról. Mert a háború hátteres és a tőke által részint befelhőzött, részint bearanyozott sportban fény és árnyék váltakoznak. És hogyan mutatkozik ez? Mi a jellemzője? A lehetetlenség határát a másodperc 1—2 töredékével a 0 felé, a lehetetlenség határát néhány centiméterrel a végnélküliség felé kitolni. Mert ez felel meg a fehér faj ez időszerinti lelki szerkezetének. Ennek a lehetetlenséget ostromló hajtóerőnek van egy egyéni formája, egy nemzeti formája és egy olyan formája, amely jellemzője egy még tágabb közösségnek, az európai-amerikai és vonzókörébe lépett egyéb ország kultúrközösségének. Az egyént ez a hajtóerő az általa választott virtusnemben az általa elérhető teljesítmény-maximum felé tereli, a nemzetet az összes teljesítménynemek csúcseredményeinek folytonos javítása, az egész kultúrközösséget nemzetközi versenyek útján az összes csúcseredmények végnélküli felülmúlása felé hajtja. Spengler a mi kultúránkat germán sovinizmussal fausti kultúrának nevezte el és alapvonását a végtelenség felé való irányítottságában látja. E megállapítás teljesen ráillik az eredménysportra is. Vég nélkül csökkenteni a téren való győzelem idejét, vég nélkül fokozni az izomkapacitás hatósugarát. Spengler minden kultúra túlérettségét és elöregedését civilizációnak nevezi és már látja a jelenlegi nyugati kultúra görbéjének lemenő hajlamosságát. Mi is, a tér és idő legyőzésére beállított testi kultúrát