Magyar Pedagógia 48. (1939)

CZAKÓ ELEMÉR: Magyar írást a magyarnak!

MAGYAR ÍRÁST A MAGYARNAK 1­83 MAGYAR BETŰK. A magyarság a nyugati keresztény kultúrához való csatlakozása­kor köktörök eredetű rovásírását felcserélte a latin betűkkel. Itáliai hatásúak a Szilveszter-korona s a koronázási palást feliratai. Az árpádházi udvarok kancellistái a párizsi egyetemen tanultak latin írást. Nagy Lajos alatt Nápoly, Mátyás alatt Firenze gazdagította kódexeinket. Az első antikva betűcsalád Rómából érkezett a budai nyomdába 1472-ben. Szóval a cirill­ és a német (fraktur) betűs szomszédságok ellenére kitartottunk a latinizálás mellett mindvégig. Még a germanizáló Habsburgok is olyan magyar írásmestert fog­lalkoztattak udvarukban, mint Bocskay György, akinek 1572-ből való betűremekeit ma is a bécsi művészettörténeti múzeumban őrzik s aki a magyar nemeslevelek és hivatalos iratok betűstílusát száza­dokra szólóan kialakította számunkra (1. Magyar Iparművészet, 1912.). Prédikátoraink is elkerülték a protestantizmus hazáját, Németországot s betűmintákért inkább Hollandiába mentek. Misz­­tótfalusi Kiss Miklós kiadványai fölött az Elzevirek lelke lebeg. Az Elzevirek forrása pedig a velencei Aldus Manutius, ki viszont Petrarca kézirata nyomán alakította a reneszánsz legszebb kurzívját. Nem csoda, ha a mi protestáns iskolamestereinktől tanult nagyjaink (Arany, Petőfi, Kossuth, Jókai stb.) világos és derült gyöngybetűi­ben olasz leszármazást vélünk felismerhetni. A barokkos cikornyá­­tól meglehetősen távol tudta magát tartani még Mikes és Zrínyi Miklós is. Ugyanezt látjuk népünk korsó-, fejfa-, kapu- s egyéb feliratain. Szóval a magyarság lelkiségének mindenkor a szerkezeti, azaz ér­telmi szépségű betűk feleltek meg leginkább, amiben van logika és kevés vonallal sokat mond. Ki ne ismerne rá ebben is a magyar gondolkozásmód, világszemlélet, cselekvő akarat jellegzetes meg­nyilatkozásaira? Az eliparosodott XIX. század utolsó negyede e kincseket vég­kép eltemette. Már amikor felcserélték a lúdtollat az acéltollal, előképül a réz- és acélmetszetű póklábbetűk szolgáltak. Ezek a lito­gráfus rajzolók kezére jutva olyan »szépírási mintákká« szegényül­tek, melyeknek formáit kínlódva le lehetett ugyan rajzolni, de üte­mezett iskolai írással lemásolni annál kevésbbé. A sorok megdőltek a régi állóírás helyett (1. Magyar Paedago­­gia, 1902. Kollmann, Böngérfi és Kárpáti cikkeit). De megdőlt annak a gerince és ízlése is, aki ezeket írta. Zrínyitől Jókaiig leg­több betűvetőnk állóírással írt. Csak a kiegyezés után, német közvetítéssel kapott régibb francia minták hatása alatt lett divattá a nekidőlés. ANGOL ÉS OLASZ PÉLDÁK­A betűvetés korszerűsítésében ismét csak a német stációnál ál­lottunk meg s nem függesztettük tekintetünket messzibb és széles 6*

Next