Magyar Pedagógia 71. (1971)

1971 / 1-2. szám - KÖTE SÁNDOR: A művelődéspolitikus Eötvös

Már ebben a vitában is ott bujkál azonban a műveltség szerepének túlértéke­lése, ami akkor válik világossá, amikor a politikai változásokat érzékelő EÖTVÖS egyedül a művelődéstől várja a népnek a politikai jogok gyakorlására alkalmassá tételét. Amikor a művelődési demokráciát a politikai demokrácia előfeltételének tekinti. Amikor nála a művelődési egyenlőség nemcsak egyik tartozéka, hanem az egyedüli biztosítéka a politikai egyenlőségnek. Eötvös, aki az osztálykülönb­ségeket műveltségi különbségekből származtatja, a művelődési egyenlőség megvalósításától az osztályellentétek kiküszöbölését reméli. A művelődés kiter­jesztésével akarja megoldani a társadalom átalakulását. A művelődés jelentősé­gének ez a kiterjesztése és túlértékelése egyben a társadalmi harc, a társadalmi forradalom tagadása, a politikai aktivitás feladása, felcserélése egy művelődés­­politikai koncepcióval. Ennek a művelődéspolitikai koncepciónak történelmi idealizmusa nyilvánvaló, minthogy az is világos és történelmileg bizonyított, hogy a sorrend hibás, mert csak a társadalmi forradalom, a politikai viszonyok gyöke­res átalakítása volt képes megteremteni a feltételeket a művelődési demokráciához. Ez a történelmi idealizmusból fakadó szemléleti hiba azonban Eötvös eseté­ben egy demokratikus és haladó gondolat, a népnevelés és az egész közoktatás polgári szempontú átalakításához vezetett, ami a maga idejében történelmi jelen­tőségű. Eötvös közoktatáspolitikai tevékenységével lerakta egy polgári jellegű köz­oktatási rendszer alapjait. Ez a közoktatási rendszer a feudális maradványokkal terhelt kiegyezés utáni magyar társadalom számára hamarosan soknak bizo­nyult, s így az eötvösi hagyaték azokat a demokratikus erőket támogatta, ame­lyek a nép műveltségi színvonalának emeléséért küzdött­ek. Eötvös és­ élet­műve így vált a haladó pedagógusok harcának szerves részévé, a közoktatás demokrati­kus átalakítását követelő tervezetekben továbbélővé, felhasználhatóvá, gyümöl­csöztét bet­ővé. A reformkori nagy politikus nemzedék szinte minden tagjának gondolatrend­szerében igen jelentős helyet kapott a művelődés kérdése, de EÖTVÖS volt az, akinél ez rendszerré formálódott, aki politikai eszményeit a művelődés útján akarta megvalósítani. Nem tekinthető véletlennek, hogy 1848-ban és 1867-ben is ő lett a vallás-és közoktatásügyi miniszter. Személyi, emberi adottságai, a nyílt összeütközést és harcot kerülni igyekvő természete mellett ebben bizonyára jelentős szerepet játszott, hogy ő mindenekelőtt kulturális tekintetben akarta átnevelni a nemzetet. Életének célja a haladás előmozdítása, és ennek útja a művelődés. Szerteágazó tevékenysége ezt szolgálta. Ő volt az a politikus, aki a közoktatást nem tekintette mellékes részkérdésnek, s megértette, hogy a polgári átalakulás megköveteli a művelődési viszonyok gyökeres javítását. Európai tájékozottsága és tapasztalata alapján felismerte, hogy az állam felvirágzásának, a haladásnak nem az a feltétele, hogy művelt kiváltságosok kormányozzák, hanem hogy a tömegek is kellő műveltséggel rendelkezzenek. A nép kiművelésé­nek fontosságáról szólva mondja: „bármennyire tisztelem a magasabb tudomá­nyokat, bármennyire meg vagyok győződve arról, hogy magasabb népművelés nem lehet olyan országban, hol tudomány nem létezik, most is ezt mondom: fő és első teendő a népnevelés, mert teljes meggyőződésem, hogy a magasabb tudomány kifejlődése csak ott lehetséges, hol ezen magasabb tudomány egy művelt népnek talaján nyugszik.” Így érthető, hogy mint miniszter mindkét alkalommal a népoktatás reformjá­val kezdte meg tevékenységét. Ebből azonban helytelen lenne arra következtetni, hogy az iskolarendszer magasabb fokozatait elhanyagolta volna. Második miniszt

Next