Magyar Pedagógia 109. (2009)
2009 / 1. szám - SZABÓ SÓKI LÁSZLÓ: A magyar oktatófilm története a kezdetektől 1931-ig
A magyar oktatófilm története a kezdetektől 1931 -ig Németországban komoly viták kísérték a film iskolai felhasználását az 1910-13-as években (Knopse, 1913). Előremutató jelenség, a film pályaválasztásban történő felhasználása. Magyarországon a vita tulajdonképpen nem a film iskolai alkalmazásáról, hanem a gyermekek mozi látogatásáról zajlott. A konzervatív, elsősorban egyházi körök kifogásolták a szórakoztató filmek korlátlan megtekintését. Bizonyos filmek gyermekekre való hatása, az ellenőrizetlen moziba járás, bizony már akkor is aggodalomra adott okot, és nem csak az említett körökben, de a pedagógusok, a szülők, a közvélemény is kételkedésének adott hangot a mozival kapcsolatosan. Az Európa szerte dúló vita hatására 1910-15 között több országban hoztak korlátozó rendeleteket az ifjúság mozi látogatását illetően (felnőtt kíséret, korhatár bevezetése, egyes esetekben tiltás). Szélsőséges esetben az iskolai rendetlenkedést, városi gyermekbűnözést is a film rovására fogták, „...éljen a hatóság törvényadta hatalmával. Állítsa közegeit a moziboltok elé, s a serdületlen gyermekifjúságot állítsa meg jegyváltás előtt, s térítse vissza a romlás küszöbétől” írta a katolikus középiskolai tanárok lapja (Crispus, 1912.222. o.). A pedagógiai sajtó árnyaltabban kezelte a problémát. A nyilvános mozik esetenkénti negatív hatásainak elismerése mellett szót emeltek a mozi általános művelődési hatásairól (Gárdos, 1912). Hivatalos véleménynek tekinthetjük a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium többször is megjelent állásfoglalását 1912-13 környékén, mely a filmet a fiatalok művelődésének igen hasznos eszközének tekinti. Az ismert pedagógiai szakemberek közül Nemes Lipót emelte fel hangját először a tiltások ellen, egyértelműen kiállt a film és az iskola gyümölcsöző kapcsolata mellett. „Ha nekünk mozgó kell, szerezzünk magunknak. Ne harcoljunk az utca mozgói ellen, hanem küzdjünk az iskola mozijáért.” (Nemes, 1912. 319. o.) Nemes szerint a hagyományos tanítás esetén nagyobb különbségek mutatkoznak meg a diákok között, míg a filmen látottakra a gyengébbek is pontosan emlékeznek. „Comenius bizonyára örült volna, ha az ő primitív festett világa helyett ez a tökéletes mozgó világ állott volna rendelkezésére a gyermekek tanításánál és nevelésénél. Csak mi gyenge epigonok nem akarjuk észrevenni a mozgóknak pedagógiai jelentőségét, mert ha tudnók értékelni, akkor jelentéktelen és könnyen javítható hibái miatt nem lennénk hajlandók megfosztani a gyermekeket legélvezetesebb és leghasznosabb tanulásuktól” (Nemes, 1912. 320. o.). Keleti Adolfot - a kor másik jelentős pedagógiai szakemberét - is sokat foglalkoztatta az iskola és a film kapcsolata. Teljesen egyértelműen foglalt állást a kérdésben. „Éppen a mozgókép teszi lehetővé, hogy megmutathassunk mindent a gyermeknek, úgy mint az a valóságban él. Biztos vagyok benne, hogy egy-két évtized alatt már a lakásokba is bevonul a mozgókép, s este a családok szórakoztatója lesz. Nincs az a tárgykör - a matematikát sem véve ki - ahol a mozgót nagy haszonnal ne lehetne alkalmazni. A jövőben meg valósággal beláthatatlan, milyen segítője lesz a gyermekvilágnak.” (Keleti, 1913. 31. o.) Mi késztette tehát az iskolákat, hogy ne elégedjenek meg a rendszeres mozi látogatással, az Uránia bemutatóival? A korábban említett ellenérzések a mozival kapcsolatban. Sokszor nem azt a filmet vetítették, amiben megegyeztek (másikat sikerült csak megszerezni, a piac diktált, helyi érdekek beleszóltak stb.), így aztán nem azt az oktatási célt