Magyar Pszichológiai Szemle 20. (1963)
1963 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Fischer, Bonner, Bouthoul, Szmirnov, Fengler, Osanyin, Tschanz, Smith, Sauvy, Tausch és Szasz műveinek ismertetése
„újrafelfedezését” mutatta ki. Ilyen mélyreható kritika, — pedig jogosult lenne — nincs Bonner könyvében. Nem bírálja kellőképpen a csoportdinamikának azt a vonását, hogy külön doktrina akar lenni; más diszciplínákkal, azok módszereivel és eredményeivel alig van kapcsolata, felismeréseit a szociális viselkedés legalapvetőbb törvényszerűségeinek tartja, így azután teljesen figyelmen kívül hagyja a társadalmi szerkezet és a kulturális hagyományok megnyilvánulásait a csoportéletben. Csak a spontán csoportokkal foglalkozik, ezeknek a keletkezését és funkcióját reprodukálja laboratóriumi kísérleteiben. Nem veszi észre, hogy a csoportok legnagyobb részének formáját és tevékenységét a társadalmi szerkezet írja elő, és az egyén ezekbe csak igazodik és felveszi a megfelelő szerepet; hogy a normák között különbség, rangsor van, legtöbbször nem a spontán normák, hanem az adminisztratívak a fontosak, hogy a csoportok viselkedését a komplex társadalom történelmileg kialakult törvényei, erkölcsei, szokásai és tradíciói magasabb szinten koordinálják stb. (Ebből a szempontból Hofstätter könyve — Gruppendynamik, 1957 — szélesebb látókörről tanúskodik.) Mindez azonban egyszerre hat egy adott csoporton belül és ennek a bonyolult összjátéknak szabályait felderíteni egy új, több szociális tudományág szemléletét egyesítő csoportdinamika par excellence feladata lenne. A jelenlegi csoportdinamikának az a fő baja, hogy ebben a sokrétűségben nem látja tisztán a saját kutatásainak helyét és horderejét, hajlamos végső igazságnak tartani azt, ami a valóságban csak egy fázis a fejlődésben. Ebből ered, hogy a csoportdinamika szakértői megoldásokat mernek ajánlani egy sereg égető társadalmi problémára, pl. a faji előítéletekre, a politikai egyenetlenségekre, sztrájkokra, közösségek közötti feszültségekre stb. (lásd pl. Lewin könyvét, Resolving Social Conflicts, 1948). Hibája a mai csoportdinamikának az is — és ez szintén a rokon irányzatoktól való izoláltságból következik, hogy — teljesen hiányzik belőle a longitudinális szemlélet, amely pedig a szociálpszichológiának egyébként jellemzője, nem veszi figyelembe, hogy kísérleti személyei már magukban hordozzák a társasság és a csoportviszonyok különböző, gyermekkortól fogva eltanult mintáit, és az új, kísérleti „spontán” szituációban ezek strukturálódnak újra, tehát nem biztos, hogy az eredmények „alapvető” és „általános emberi” csoporttényezőket derítenek fel. Sok klasszikusnak elismert csoportdinamikai kísérleten lehetne ezt demonstrálni. A szerepek és a „reference group”-ok széleskörű vizsgálata viszont kétségtelenül nagy érdeme a csoportdinamikának, és Bonner könyvében is az erről szóló rész a legtökéletesebb. Ilyen nagy terjedelmű munkának azonban jobban ki kellett volna térnie az ezzel kapcsolatos problémákra, rá kellett volna mutatni a centrális fogalmak pontatlanságaira és részletesen definiálni kellett volna magát a szerep fogalmát is, hiszen több vizsgálat is kimutatta, már az ötvenes évek elején és közepén, hogy a különböző szerzők sokféle értelemben használják. Dr. Buda Béla GASTON BOUTIIOUL: LES MENTALITÉS A mentalitások. Baris, PUF. „Que sais-je?” 1961. No 545. 127 oldal. Már az ókortól fogva ismeretes, hogy különböző társadalmak tagjainak szokásai, közhiedelmei és viselkedésmódjai nagymértékben eltérnek egymástól. Mivel egy-egy társadalom általában egy-egy nyelvi egységnek, népnek felel meg, Wundt, aki ezeket a jelenségeket a pszichológia tárgykörébe sorolta, Steinthal és Lazarus nyomán Völkerpsychologie cím alatt foglalta össze idevonatkozó ismereteit. Szerinte a nyelv, a szokások és a mítoszok a népre jellegzetes „Volksseele”-t alkotnak. Hasonló fogalom a „mentalité”, amelyet Bouthoul tárgyal ebben a könyvében. Minden társadalmi struktúrának, civilizációnak van sajátos szellemi vetülete, mentális struktúrája a társadalom tagjainak gondolkodásában. Ez a mentalitás, a 621