Magyar Pszichológiai Szemle 21. (1964)

1964 / 1. szám - GEGESI KISS PÁL–P. LIEBERMANN LUCY: Az iskolai ártalmak jelentősége a gyermek- és ifjúkori személyiségzavarokban

A mostani tanulmányunkban feldolgozott probléma szempontjából is nem lehet eléggé ismételni, hogy a fenti három tényező hatásának jelentősége a szóban levő egyedi szervezetre, illetve személyiségre nem választható egy­mástól élesen el, hanem minden egyes eset kapcsán felmerült kérdések fel­dolgozásakor mind a három tényező­csoport hatásának jelentőségét és sze­repét figyelemmel kell kísérni és lehetőség szerint fel kell deríteni. Korábbi tanulmányunkban kifejtettük azt a felfogásunkat (Gegesi Kiss*), hogy a személyiség az egyedi ember egyéni tulajdonságainak sajátos összessége és egyben bizonyos rendezettségű egysége. Felfogásunk szerint tehát a személyiség nemcsak az egyén pszichés tulajdonságainak összessége. Az egyedi ember egyéni tulajdonságainak ezen sajátos összessége azon veleszületett és szerzett belső és külső morfológiai és funkcionális jellegű mozgásformák egymásba kapcsolódó egysége és egyben összessége, amelyek a biológiailag (ezen belül morfológiailag és fiziológiailag, funkcionálisan) adott határokon és lehetőségeken belül minden egyedben környezeti (természeti, társadalmi) hatásokra alakulnak ki, illetve manifesztálódnak. A személyiség tehát a mi meghatározásunk és felfogásunk szerint általános emberi és egyben az egyén ősein át specializálódott és rögzült családi biológiai talajon általános és helyi természeti és társadalmi környezethatásokra kialakult testi-szervezeti (mor­fológiai és fiziológiai funkcionális) és pszichés (vagyis magasabb idegrendszeri működés) történéseinek és történés-lehetőségeinek egyedi rendezettségű dinamikai-energetikai összefüggésű összessége és egyben egysége. Ez poten­ciálisan és funkcionálisan magában foglalja az egyén viszonyulását a külső világhoz és saját belső világához, másokhoz és saját magához, magában foglalja fentiek szerint a külső vagy belső ingerekre keletkező szervezeti, illetve pszichés izgalom milyenségét, ezen izgalom oldási-oldódást, tehát az ingerre a válaszadás milyenségének egyedi jellemzőjét, sőt saját személyisége tovább­fejlődésének lehetőségét is. A személyiség tehát az egyed élet­ élés formájá­nak, magatartásának és megnyilvánulásainak és egyben ezek lehetőségeinek azon egysége, mely őt mindenki mástól megkülönböztetve egyénivé teszi azon a közösségen belül, amelyben személyisége kialakult és melyben aktu­álisan él. Utaltunk e tanulmányunkban arra, hogy a személyiség az egyén egyedi élete folyamán — hasonlóan a testi-szervezet fejlődéséhez — fejlődik, válto­zásokon megy át. A személyiség fogalommal nem kizárólag a már érett, fel­nőtt egyén magatartási és megnyilvánulási egységét határozzuk meg, hanem annak megfelelően, ahogyan különbségek vannak testi-szervezetileg is a mag­zati, újszülöttkori, csecsemőkori, kisgyermekkori, iskoláskori, ifjúkori életszaka­szokban, különbséget kell tennünk a különböző életszakaszok személyiségei között is. Ennek megfelelően bármelyik életkorban levő egyed adott életszaká­ban levő személyiségét aktuális személyiség elnevezéssel jelöljük. Utaltunk rá, hogy bár a fejlődés folyamán a különböző életkorokban levő aktuális szemé­lyiségek egymásra épülnek, amint egyik életszak a másikra épül és egymással szorosan összefüggenek, sőt végleg összefüggésben maradnak, mégis a külön­böző életkorok aktuális személyiségei bizonyos szempontból egymástól elté­rőek. Felhívtuk a figyelmet, hogy a fejlődés menetének megfelelően el kell különíteni az újszülöttkori, a csecsemőkori, a kisgyermekkori, az iskoláskori, az ifjúkori stb. életszakaszokban megnyilvánuló aktuális személyiségeket. * Gegesi Kiss: A személyiségről. Magyar Pszichológiai Szemle, 20. 1963. 195—205. 2

Next