Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1847-04-11 / 15. szám
kor a két dologi nagy különbségét, s hogy, mig a rímes soroknak zenei léptekre vétele roppant lépés a szépség felé, a schemáknak, melyek már magokban teljes zeneformák, megrímezése annál mélyebb sülyedés az ízetlenségbe; hogy ez a szellemet elölő szertelenség egészen hasonló a Berzsenyi festett szobraihoz, hol két egymást szükségkép kizáró műeszköz a természetnek egyedül szép egyszerűségét megsemmisíti. De ez a kornak és divatnak tudva vagy eszméletlenül tett engedély volt, melytől azonban, úgy látszik, Földi maga eltért utóbb; és legalább nem találtam jelét annak, hogy ő 1787-en innen a leoninusok középkori bálványának áldozott volna. Az új tudományt, szinte a Magyar Musában, először Horváth Ádám, ama kornak egyik első rangú tekintélye, vette oltalma alá, a nélkül azonban, hogy maga ez után példaadólag járdáit volna. Hanem ő a rímek elméletével egészítette ki a Földi tanát, s e kettő viszhangzott egyfelől a debreczeni oskolában, hol Kovács József fogta azt fel, s adta által ez iskola örök dicsőségének, Csokonai Mihálynak, de salakjaival a maga íz és ihlet nélküli lelkének, melyekből ez csak nagy erőfeszítéssel lábolhatott ki; másfelül Kazinczy Ferencz fogékony lelkébe hulltak e magvak, kinek, szépségmagasb ihlettségével, sikerült, azokat költészetünkben csakugyan felvirágoztatni. És bár Kazinczy az általa minden esetre túlkedvelt Ráday Gedeonnak tulajdonító az elsőbbség becsületét, s az uj versnemet ez szerint nevezte el: mi a koszorút tétovázás nélkül Földinek nyújthatjuk- Tudnillik Földi első kísérlete e nemben még 1782-ben látott világot a pozsonyi Hírmondóban, midőn Rádayigyekezetei tudva még nem voltak; és ismét Földi az, ki, mint láttuk, első hozta az értekeződés szőnyegére a tárgyat. Ki határozhatja meg most, több mint hat évtized elmúlta után, nem Földi példája nyerte-e meg Kazinczyt, sőt magát Rádayt, ez ügynek; de azt bízvást állíthatjuk, hogy azon sok szépségek, miket Csokonai fejtett ki nyelvünkből, s mik költői dkkónkra nézve elveszthetetlen örökségünkké lettenek, nagy részt Földi tanának, Földi példájának, Földi buzdításainak köszönhetők. Másik érdeme ünnepelt elhunytunknak a nyelvet illeti. Volt idő, midőn eretnekség valamt e részben oltalom alá venni, mert oly criticai tekintélyek törtek fölötte palctát mint Kazinczy és Kölcsey, de kiket nem úgy tisztelünk, ha vizsgálat nélkül hangoztatjuk vissza ítéleteiket- Azóta lecsillapultak a szenvedélyek, s a