Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)
1847-08-08 / 6. szám
82 märchen) 194 mese beszéltetik el, ezek közül 83 mese jelképes; Bechstein Lajos 1845. megjelent gyűjteménye 89 meséjének negyvenhárma szinte jelképes, míg az eddig nyomtatott magyarországi meséknek több mint két harmada ugyanezen osztályba tartozik. A mesék második osztálya magában foglalhatja mindazon népies elbeszéléseket, mikben a természet vagy képzelődés egyik lényének jellemeztetése fő elemnek tekinthető. Ez osztályba számíthatjuk a nép által költött mesét (die Fabel, Thierfabel), melyben a didaktikai czél, az irány egészben sokkal kevésbbé kitűnő mint a művészeti költészet ugyané nemében; sőt a két nem közti fő különbség épen abban áll, hogy a művésziben a didaktikai czél az irány, a népiesben a jellemzés a túlnyomó. Más részről ugyané második osztályba tartozandnak mindazon sokszor inkább anekdotáknak tekintett elbeszélések, melyek által a nép többnyire szomszédait nevetségesekké tenni czélozván , közel helységek lakosait, vagy más nyelven szólókat egyes vonásokkal jellemezni törekszik. Ilyen szomszédok az angolra nézve a skótok , de még inkább az írek , a francziáknál a gascogneiak, ilyen mesék a Németországban Hirschauer vagy Kraehwinkler stückchennek nevezett elbeszélések , ilyenek nálunk a palóczokról, a felföldön a szepesi bélaiakról, *) Erdélyben a székelyekről szóló elbeszélések. Egyébiránt megemlítendő, mikép ilyféle mesék ritkábban vézetnek a népmesék gyűjteményeibe egészen, hanem inkább külön munkákban adatnak ki, mint némi tekintetben Szirmaynak ,,Hungária in parabolista. E kevés megjegyzésből is világos, mikép a csudálatosba felöltöztetés sem ez osztálynak, sem mint meglátandjuk, a harmadiknak nem lényeges jele, mert az állatmese egyik nemében sem fő dolog az, hogy az állatok, fák, vagy épen a kövek és bútorok beszéljenek, hanem az : mit beszélnek; a népek és helységek jellemzésében pedig majdnem mindenütt egészen nélkülözünk mindent, mi a csudálatoshoz még csak közel is járna. A harmadik osztályban helyet foglal a költészet azon neme, mit a német Schrvanknak (talán fureaság, bohózat) nevez, miben a népnek többnyire nem gonoszság nélkül járó nedélye és satiricus vonása jelentkezik. Például mint nagyobb bohózatot felhozhatni a német Eulenspiegelt, melynek rokonára az oláhok Bakalájában ismerünk. Természetes, mikép a csudálatosnak e harmadik osztályban sincsen valami kitűnő vagy lényeges helye. *) Dunántúl rátótiakról, Tisza mellett Tarpáról és különösen a görgőikről Tornában sz. Szerk.