A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei 1. kötet (1831-1832)
Emlékbeszédek
150 emlékbeszéd, nősen feledének mindent, a' mi őket a' porból, hova hullának, felemelhető vala. Néhány kevésnek mellyében támadt a' gondolat: a' haza' veszélyben forgó nyelvét ragadni meg, ezt felvirágoztatni, ezt előre hozni; 's erejével rázni fel az álomba sűlyedt népet, hogy lásson és érezzen. De a nép őket nem hallgatá ; de a népnek ereje nem volt ő reájok fel, és a' jövőbe kipillantani, és így elhagyatva fiták meg a pályát, különködőknek tartattak, és kinevettetének; mert nem akarák követni a' bölcseséget, mely egyedül a' jelenlét' hasznairól gondoskodik. Illy környűlmények közt lépett fel, illy környülmények közt küzdött a' mi Kazinczynk is; nem haszon nélkül a' nemzetre, nem nyom nélkül a' jövő korra nézve ; de fájdalmai önmagának. Mert koszorúi nem enyhíték, hanem égették homlokát, és neve híres voltát élte' nyugalmával fizeté. Pedig ő vala, ki fiatalsága küszöbén, még csak tizenhat évű gyermek, íróink parányi körében megjelenvén, nemes, de tiszteletben kevesektől tartott czélját el nem csüggedő erőben, páratlan állandósággal, szűnetlen haladásban követte. Ő vala, ki nemzetének negyven év előtt hirtelen fellobbanó 's hirtelen elalvó tüzét olthatatlan horda kebelében, még akkor is, mikor lélekfagylaló vészek kürnyékezék. Ő vala, ki a' szerencsét sem nem ígérő, sem nem nyújtó literatori pályára számosokat tüzelt fel, 's mozgást és életet öntött a' tövisesutra, mit sok mások elunatkozva, kétségtől leverve pusztán hagytanak. Ki nem emlékezik vissza az ő Gessnerére, 's Bácsmegyerjére ? mi maradandó behatást ten a' szép ízlésű fiatal író, ki alantmászás és iskolai feszesség helyett könnyű lebegésű fennséggel és csínnal jelene meg; 's a' valaha tökéletre jutandó magyar prósának első talpkövét alapítá! A' kassai magyar Muzeum, 's az ő Orpheusa sebesen eltűnő jelenetek valának ugyan, de az általok hintett mag, évtizedek után sokat ígérő virágokat valt termendő. Azonban miért említem ezt? Ő még akkor ifjúsága' erejében élt. 'S polgári fekvése által, a' literatorkodást kísérő kedvetlenségektől, födözteték. Csuda-e, ha a' lánglelkű ember fáradatlan munkált? ha a' közönség' részvétlenségét csüggedetten tűrte? ha magát feledvén, hazájának szentelé mindenét; és a' sivatag jelenben csak a' virágzó jövendőt