Minerva 2. (1923)
1923 / 1-5. szám - Kornis Gyula: Arisztokráciánk kulturális föladatai
92 Kornis Gyula akik nem tudják fenntartani." Ha nem kapcsolódik be arisztokráciánk aktívan közéletünkbe, végleg degenerálódik: ősi hagyományoktól megterhelt, „született őszhajunkból" (Nietzsche) fog állni. Két szélső felfogás áll itt egymással szemben : a demokrácia túlzott módon idealizálja a self-made-man-t, az arisztokrácia pedig az előkelő származás történeti jelentőségét. Mindkettő balítélet. Amannál könnyen kitör a nacionalista parvenü-jelleg, a társadalmitörténeti gyökértelenség ; Amennél viszont könnyen uralkodóvá válik a múlthoz való oktalan ragaszkodás, a józan haladással is hadilábon álló konzervatizmus, a csak a holtak szemével való látás. Az arisztokrácia sajátos ereje s kivételes társadalmi presztízse az ősök történeti kultuszán alapul, s mégis sajátságos, hogy az ifjabb arisztokrata nemzedék nem tanulmányozza nagyjai életét, hogy ihletet merítsen jelen föladatainak teljesítésére. Jellemző, hogy alig van főúri családunk, mely megiratta a maga történetét; nincsen megírva az Eszterházy, Batthyány, Zichy, Pálffy, Festetich stb. család históriája. Hányan olvassák fiatal főuraink közül igazi odaadással pl. Széchenyi életét és munkáit? Pedig mennyi ma is értékes tanulságot vonhatnának le ezekből a maguk számára ! Széchenyi életéből megtanulhatnák, hogy a zajos és vidám életű huszártiszt milyen komolyan és céltudatosan készül nagy nemzeti hivatására ; mennyit utazik, tanul, figyel, milyen lázasan gyarapítja ismereteit, hogy életét hátramaradt nemzetének felvirágoztatására szentelhesse; miképpen iparkodik megnyerni az arisztokráciát a nemzeti reformmozgalmaknak, hogyan rázza fel az egész nemzetet önismeretre , miképpen szervezi meg s koncentrálja az arisztokrácia fiatalságát a nagy nemzeti munkára, hogyan tanítja maga Byron Manfrédján kezdve angolul Wesselényit. Milyen fáradhatatlan munkát fejt ki az Akadémia, a lóverseny-ügy, a Duna- és Tisza-szabályozás, a Lánchíd, a gőzhajózás körül; miképpen válik úttörőjévé könyven él s hírlapi cikkeivel a magyar publicisztikának, hogyan avatja Pestet irodalmi középponto s az ország fővárosává. Vasakarata nem ismer korlátot. Eszméket vet fel, maga izgat-dolgozik érdekükben, maga vezeti az ügyeket a legaprólékosabb részletekig, nem úgy, mint manapság, amikor az arisztokrata, miután már minden készen van, mint díszelnök ül a kész munka élére , sem az eszme kigondolásában, sem konkrét aprólékos végrehajtásában aktív részt nem vesz. Megható s Széchenyi gyakorlati életrevalóságára jellemző, hogy — mint Úti Naplójában írja — maga csempészi át Angliából a gázgép egy mintáját, bár enemű kivitelre halálbüntetés volt szabva. Hol találunk ma példát ilyen szent áldozatkészségre, s fáradságot nem ismerő buzgalomra? Ő hangoztatja, hogy „mennél magasb születésű pedig a hazafi, s mennél dusabb, annál jobban nevelheti s terjesztheti a közértelmességet, s igy a haza erejét". (Hitel.) „Végképp nem a szám s a geográfiai helyzet, s nem a szerencse adományai, hanem a képesség s erény jelölik ki mindenkinek helyét". Három év óta folyó nemzeti regenerációnknak s reformmozgalmainknak sarkalatos hibája az a balítélet, mintha pusztán külsőszerű intézkedésekkel, a társadalmi s az állami élet formális szabályozásával magasra kitűzött céljainkat elérhetnénk. Pedig mindezek csupán üres keretek: állandó és szilárd tartalmat beléjük csak e célok irányában kellően átformálódott lélek önthet. A lelkek formálása pedig nem mehet végbe máról-holnapra. Ez lassú, lépésről-lépésre haladó, fáradságos munka eredménye. Az igazi, mélyebb gyökerű