Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 8. (1882)

1882 / 5. szám - Jókai Mór: Petőfi emlékszobránál

PETŐFI EMLÉKSZOBRÁNÁL. EMLÉKBESZÉD. Tartotta JÓKAI MÓR 1882 október 15-én. 18301­bEN most negyven éve annak, hogy először talál­koztam vele, és annak, hogy utoljára beszéltem vele, Budavár ostroma alatt, harminchárom eszten­deje múlt már. Fizikus diák voltam Pápán, mikor először megláttam az utcán, kopott fekete gallérköpönyegben, gyűrödött kalap­ban, mezítelen nyakkal. Szobatársam, a­kivel együtt men­tem fel a kollégiumba, már ismerte, s rákiáltott: «Jó reg­gelt, bús magyar!» Ez volt a tréfás gúnyneve. Mindenkinek volt. Engemet úgy hittük, hogy «jámbor». -- Nem fogadta a köszöntést, mindig olyan léptekkel járt, mintha távgya­logolna. Iskolában nem igen találkoztam vele. Ezért kezd­tem lenézni. Hanem a helyett verseket írt, s azokat a «Képzőtársaság» gyűlésein elszavalta. Ekkor kezdtem rá irigykedni. Aztán megtudtam, hogyan él ? Elhagyatva mindenkitől, stúdiumokat másol úrfiak számára. Ekkor kezdtem megbecsülni. Mikor elváltunk, akkor már szerettem. S ez a kopott, lenézett, nyomorgó gyermek már akkor tudta, hogy az ő szívében egy csillag lakik, a­mely fel fogja őt vinni olyan magasba, a­mennyire egy nemzet fir­­mamentuma terjed, s mikor már minden porrá vált rajta, akkor fog ez a csillag legfényesebben ragyogni.

Next