Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 1. (1934-1935)

1935 / 3. szám - Hegedüs Lóránt: Petőfi és Kossuth (Tanulmány)

tése, sőt, hogy szerénytelenül kimondjam, rám nézve a megfej­tése annak is, hogy a művelt világ nagy közvéleménye, amely a mi kis hazánkon kívül elborítja a földtekét, mit tart maradan­dónak, érdekesnek és magyarnak a magyarság leghíresebb alakjaiban. Talán fölösleges elmondanom azt, hogy ahhoz, hogy Kossuth Lajost és Petőfi Sándort a világhír átölelje, szükséges volt, hogy mindkettőnél rendkívüli őstehetséggel legyen dolgunk. .Bizonyítanom ezt nemcsak a magyar közönség előtt, de még a külföldön is fölösleges. Nem tartják ma már művelt olvasónak egyetlen világrészben sem, ki Petőfi Sándort nem ismeri el nagy lírikusnak s lassanként kialakul az a világ-közvélemény, hogy a „Szeptember végén“ az egész emberiség egyik legnagyobb alko­tását képezi, midőn a költészet ősforrásához visszatérve, egyszerre epika, líra és dráma. De még kevésbbé kell Kossuth Lajosról bizonyítékokat hoznom minderre, hiszen nemcsak Amerikában s Nagybritannia minden részén mindenki róla beszélt nekem, de róla énekel a galiciai hucul pásztor, őt fonják legendába a bolgár kalugyerek, az írek tőle számítják szabadságmozgalmuk kezdetét és Clevelandban, Ohio államban azt tanítják az iskolában, hogy a néger rabszolgák felszabadítása azért következett el, mert Kossuth Lajos szabadságszózatát hallották a yankee-k. Mindjárt hozzá kell tennünk azt is, hogy a tehetségük elismerésén kívül még egy más tulajdonságuk van, amely nekik a ragyogó érdek­lődést biztosította s ez az, hogy nem igyekeztek utánzói lenni a külföld akkori tehetségeinek. Én elismerem, hogy az utolsó év­tizedek magyar irodalmának rendkívüli érdeme az, hogy kiváló tehetségek divatos munkákat el tudnak helyezni az európai és amerikai piacokon. Ám itt a hangsúly a divaton van s ha a divat elmúlik, elmúlik velük maga a munka is. Ne feledjük el, hogy a nép, a tömeg nagy gyermek, ki játszik a maga játékszereivel s azokat megint eldobja. Ezért van az, hogy ma lehetetlenség hős költeményt írni, mely Vörösmarty korában általános költői fel­adat volt s hogy az apáink által megcsodált francia divatú „Pantomimiák“ ma sehol sem találhatók s épp oly kevéssé talál­kozunk velük, mint ahogy ma már nem esik a fejünkre az utca­sarkokon a diabolo pörgettyűje, amellyel szintén divatból játszottak a gyerekek. Az ily művekkel lehet nemcsak valutát szerezni, de nevet az írónak és propagandát az országnak is, csak arra nem alkalmasak, hogy halhatatlanságot adjanak. Ezért, azt

Next