Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 6. (1939-1940)

1940 / 2. szám - Ifj. Hegedüs Sándor: Jókai (Tanulmány)

tást, amelyet Jókai írásaival a magyar nemzetre tett. Nemzedékek az anyatejjel szívták magukba az ő írásait s általa lettek ma­gyarrá. Azért, mert nincs a magyar történelemnek olyan esemé­nye, kezdve a régmúlt idők legendáitól egészen az újabb korig, melyet ő fel ne dolgozott volna. Ő Magyarország történetét regé­nyes formában vetítette a közönség elé. Úgy, hogy történelmünk főalakjai, nemzeti életünk jelentős mozzanattal az ő regényei ál­tal mesealakban vetítve jelennek meg előttünk. Ugyanez a vetí­tés volt az, melyet az ifjú Petőfi tett akkor, mikor a magyar Al­földről írt dalaiban, mint valami csodakertről énekelt s az­ egész világ az ő versei révén ismerte a délibábos rónát, a kanyargó Tiszát s a kalászdús magyar Alföldet. Ezek a lángelmék lelki reflektorok, akik nemzetüket, lelkük révén felvetítik a világ elé. S az idegen nemzetek, a külföldiek az ő lelkükön át látnak be egy nemzet életébe. Ez ment vé­gbe a nemzet lelkében, mikor Jókai a világra jött. Ahol született, az a kék Duna folyó szeszélyes játékának leg­nagyobb szigete, Csallóköz, amelynek sarkában épült a sziget al­ján Komárom. És a ház, ahol született, az maga egy titokzatos rejtély volt, melynek falai nagy emlékekről suttogtak. Minden ablaka az udvarra nézett, mert a vallásüldözés idején itt tartot­ták istentiszteletüket a protestánsok. Ebben a házban született meg 1825. II. 18-án a protestáns szülők gyermeke: Jókai Mór. Február vége születése napja 18-a, s mikor ebből a házból tavasz­­sízal kitették a bölcsőt a napfényre, a gyermek nevetett, mert a lombok között keresztül siklott a napsugár s aranyfonalán egy tündér szállt le hozzá: a képzelet. Jól mondja egy magyar esztéti­kus, hogy a tündér megérintette a gyermek szívét, mintha azt súgta volna neki: „Tudj érezni mindent, amit mások éreznek, ami emberi szívet csak megdobogtat s mindent szebben és mé­lyebben érezz aztán a tündér ráleh­elt a gyermek szemére, hogy lás­son el messze a múltba, lásson át minden akadályon és minden emberi szíven. Megcsókolta a gyermek ajkát, hogy meséje édessé váljék, mint a méz!“ Az esztétikus meghatározásában, mely költői formában mutatja Jókait, van sok igaz. Nagy emberek életét a sors oly cso­dálatos módon irányítja, mintha tündérek játszadoznának vele. És soha csodálatosabb pálya nem volt, mint Jókaié. Hároméves korában a padlót játékból krétával rajzolja tele. Különös állatok­kal, melyek akkor az ő kis fantáziájában éltek. Ez is olyan, 90 * *

Next