Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 6. (1939-1940)
1940 / 4. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
A PETŐFI-TÁRSASÁG ÉS A KÖNYVEK Az «írók és írások»-ban a következő cikk Falu Tamás tagtársunk tollából jelent meg. Nagy nemzeteket a saját nagyságuk is fenntartja. Fenntartja őket haderejük, diplomáciájuk súlya, kereskedelmük kiterjedtsége, iparuk hálózata. A nagy nemzet, mint egy nagy madár, kiterjesztett szárnyakkal is fenn tud maradni a levegőben, a kis nemzeteknek légcsavarokra, motorokra van szükségük, hogy le ne zuhanjanak a megsemmisülésbe. A kis nemzetek légcsavarja a nyelv és az irodalom. Egészen a tizennyolcadik század közepéig az intelligencia nyelve a latin és a német nyelv volt hazánkban. A latin a régi latin kultúra hatása alatt és következményeként, a német pedig az osztrák uralkodók miatt, akik anyanyelvüket tették meg Magyarországon is hivatalos és társalgási nyelvvé. A tizenkilencedik század magyar írói ébredtek először öntudatra, ők látták be először, hogy a nyelv és az irodalom a tulajdonképpeni nemzet, s hogy nemzeti irodalom nélkül a minden oldalról feltornyosodó hullámok elnyelik hazájukat. Azt a nyelvet, mely főleg az alsóbb néposztályok nyelve volt, s mely így elmaradottságban vesztegelt, a magyar nyelvet, a magyar írók lovaggá ütötték. Alighieri Dante már a tizenharmadik században hazájának zengő és csengő nyelvén írhatta a Divina Comédiát. Franlais Villon, a legendás életű és háláló francia költő már a középkorban, a tizenötödik század közepén anyanyelvén énekelhetett. Shakespeare már a tizenhatodik században angol nyelven alkothatta örökéletű tragédiáit, a német lovagkor költői németül ünnepelték szerelmeiket és haditetteiket, míg a mi Janus Pannoniusunk, aki tulajdonképpen Csezmicei Jánosnak született, a tizenötödik században latin névvel latin verseket szerzett. A tizenkilencedik század elejéig központja sem volt a magyar irodalomnak. Az írók többnyire vidéken éltek, gazdálkodtak, hivatalt viseltek, vagy katonáskodtak. S leginkább ők voltak az olvasók is, mert a zártkörű, nyilvánosságot nélkülöző irodalom szélesebb rétegekben még nem tudott érdeklődést kelteni. A tizenkilencedik század elején végre elhatározták a magyar írók, hogy központot teremtenek az irodalomnak. Ez a központ természetesen, nem lehetett más, mint az ország fővárosa, Budapest. Az Auróra, a Kisfaludy Károly köré csoportosult írók által alapított írói kör volt az első magyar irodalmi társaság. Ezt követte a Kisfaludy-Társaság alapítása 1837-ben. Negyven évvel a Kisfaludy-Társaság megalakulása után 1876 november 23-án alakult meg a Petőfi-Társaság. Első elnöke Jókai Mór volt, aki megnyitóbeszédében ezeket mondotta: — E társaság nem akar vetélytársa lenni a Kisfaludy-Társaságnak. Petőfi Sándor ezelőtt harminc évvel felszólította kilenc társát, hogy vele együtt irodalmi társaságot alakítsanak. Ez meg is alakult Tizek Társasága cím alatt. Petőfi Sándor lett az elnökük. A Petőfi Társaság ugyanazt a célt tűzi maga elé, melyet a Tizek Társasága tűzött ki céljául: a szépirodalmat, mint életpályát emancipálni és önállóságra juttatni. Vannak politikai lapjaink, de szépült eraturánk nincs. Petőfit nem lehet feltámasztani, de az eszme, az irány, melyet ő megállapított, életben tartandó. Alelnökké Éjszaki Károlyt, titkárrá Szana Tamást, pénztárossá Paulay Edét választották. A tagok közé tartoztak: * 250 *