Pszichológia 7. (1987)

1987 / 3. szám - SZEMLE - SZŐNYI GÁBOR: A klinikai csoport-pszichoterápia néhány tanulsága a szociálpszichológia számára

Pszichológia, 1987 (7), 3, 4­19-429. SZŐNYI GÁBOR Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest A KLINIKAI CSOPORT-PSZICHOTERÁPIA NÉHÁNY TANULSÁGA A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA SZÁMÁRA Az interdiszciplináris csoport-pszichoterápia (mint a klinikumban terápiás céllal és fel­tételekkel használt módszerek és irányzatok összessége) és a kiscsoportkutatás (mint szociálpszichológiai részdiszciplína) érintkezését történetileg — hazánkban is — az idő­szakos kölcsönös megtermékenyítés és ugyanakkor az egymástól kívánatosnál jóval függetlenebb elméleti fejlődés jellemzi. Az érintkezés többnyire olyan személyekhez kapcsolható, akik munkásságuk során részben szociálpszichológusként, részben cso­­port-pszichoterapeutaként tevékenykedtek. Az elkülönült fejlődés számos oka között lényeges szerepet kap a szükségszerűen eltérő megközelítésmód. Ennek oka többek között a pszichoterápiás kiscsoport terápiás eszköz jellege, ami az alkalmazás célját, módját, körülményeit, lebonyolítását, sorsát, követelményeit, kérdésfeltevéseit stb. meghatározza, s a szociálpszichológiai kiscsoportkutatás szempontjait, menetét keresz­tezi. Pedig mindkét oldalról óriási szükség lenne a folyamatos érintkezésre. A csoport­pszichoterápia számára elméletalkotásához, kutatásához, egész önreflexiójához, gya­korlatának, beteg- és betegségszemléletének alakításához a medicina nem ad megfelelő modelleket, szociológiai megközelítésekre kell építkeznie; a szociálpszichológia szá­mára viszont a csoport-pszichoterápia egy egyébként elérhetetlen és kialakíthatatlan tapasztalási, kutatási területet nyújt. Ugyanakkor — úgy tűnik — a szakembereknek (legyenek bár szociálpszichológusok vagy csoport-pszichoterapeuták) még kutatásaik­ban is nehezen sikerül az, hogy mindkét megközelítést beépítsék a kérdéseik indokolt­ságának arányában. Látszólag az alkalmazott szociálpszichológiai kiscsoportkutatás — a csoport­dinamika — volt az a terület, ahol a két megközelítés leginkább összetalálkozott. A cso­portdinamika azonban időközben (lassan hazánkban is!) önálló életre kelt, legalább annyira elszakadva a kiscsoportkutatástól, mint a csoport-pszichoterápiától. Jól pél­dázza ezt a csoportdinamika NSZK-beli fejlődése, amit a Gruppendynamik című folyó­irat 1981-ben 12. évf. 1. teljes számában összegez , ami több kérdőjelet, lelkesedést és csalódottságot tartalmaz, mint általánosítható megállapítást. A csoportgyakorlatból szinte áttekinthetetlen csoport-szcéna lett. Ez a fejlődés nem elhanyagolható és a szociálpszichológiától, illetőleg a szociológiától az eddiginél jóval nagyobb figyelmet érdemel. A terápiás és személyiségfejlesztő jellegű csoportok elterjedtségére, társa­dalmi mozgalom jellegére mutat Lieberman becslése a hetvenes évek közepéről. Közel ötmillió amerikai vett már részt személyiségfejlesztő vagy encounter csoportban; több millió tagja van a különböző önsegítő csoportoknak és sok tízezerre tehető azoknak a száma, akik valamilyen pszichoterápiás csoportban vettek részt (LIEBERMAN, 1976). A csoport-pszichoterápia és a csoportdinamika között a gyakorlati határok

Next