Pszichológia 11. (1991)
1991 / 2. szám - TANULMÁNYOK - PATAKI FERENC: A társadalmi identitás helyzeti aktualizálódása
Ezt a pszichikus reprezentációt illetjük az én-kép elnevezéssel s e fogalom számos egyéb változatával (én-fogalom, én-képzet, identitás, énrendszer vagy egyszerűen csak: én). Abban is egyetértés mutatkozik, hogy az én-rendszer (magam másutt kifejtett megfontolások alapján előnyben részesítem ezt a terminust) az önmagunkra vonatkozó fogalmi-kategoriális tudásunk (kogníciónk) - nem szükségképpen tudatos és reflektált tudásunk - teljes tartományát átfogja, éspedig a hozzá kapcsolódó értékelő, affektív és motivációs mozzanatokkal (viselkedési diszpozíciókkal) egyetemben. Az imént említett vitatott kérdések közül ezúttal egyetlen körülhatároltabb - bár minden jel szerint kiélezetten időszerű - problémakört kívánunk alaposabban szemügyre venni: az én-rendszer helyzethez kötött (szituatív) működésmódjának egyes összefüggéseit. Az alább bemutatásra kerülő vizsgálat e jelenség értelmezéséhez kíván szerény adalékokat szolgáltatni. 2. Maga a kérdésfeltevés eleve feltételezi, hogy abból az általános szemléletmódból indulunk ki, amely az én-rendszert meglehetősen bonyolult, ma még kellően nem tisztázott - ámbár bizonyosan hierarchikus elvű - kognitív szerveződésnek (kognitív struktúrának) tekinti. Ebben a - memóriában őrzött - rendszerben asszociatív jelentéskötegek, sajátos „alrendszerek” alakulnak ki, éspedig egyénről-egyénre eltérő kidolgozottsági és reprodukálhatósági jellemzőkkel. Az „alrendszerek” között szokás szerint elkülönítik a „személyes én” (személyes identitás) és a „szociális én” (szociális identitás) tartományait, így jár el például TAJFEL (1982) és TURNER (1987), vagyis főként a bristoli iskola képviselői, jóllehet e különbségtétel logikai és tapasztalati alapjai fellelhetők már James és Mead munkásságában is. Bármiként legyen is, két dolog meglehetősen kézenfekvő. Először is: az én-rendszer szerkezetisége elkerülhetetlenül egybeszövődik annak folyamatszerűségével, dinamikus helyzeti működésmódjával, vagy - miként Reicher mondja - azzal a ténnyel, hogy bármely fogalmi szinten működjék is a rendszer „nem statikus és állandó, hanem viszonylagos és változékony, éspedig attól a sajátos társadalmi kontextustól függően, amely megszabja a vonatkoztatási keretet és az emberek közt észlelt társas viszonyokat” (REICHER, 1987, 201.).