Pszichológia 15. (1995)
1995 / 4. szám - TANULMÁNYOK - PATAKI FERENC: Élettörténet és identitás (Új törekvések az én-pszichológiában)
Balkánról, Burundiról vagy az arab világról); az egyneműsödési és globális integrációs folyamatokkal szembeszegülő „partikularizmusok lázadása”. Valamely tudományág tematikus érdeklődésének irányait a valóság tényei, kényszerei és a hagyományos értelmezési minták átalakulásai egyszerre és együtt befolyásolják. A TÁJÉKOZÓDÁS IRÁNYAI Némileg leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy az én-élmények (az önreflexió és az én-képzetek) gyújtópontjában normális esetben kétfajta tapasztalás áll: a személyes létezés folytonosságának (kontinuitásának) érzete és tudata, illetve e létezés egyéni sajátszerűségének, egyszeriségének és individuális mivoltának képzete tekintet nélkül arra, hogy ezek mily mértékben válnak tudatos és folyamatos önreflexió tárgyává. (Ismeretes, hogy e vonatkozásban rendkívül nagy egyéni különbségeket lelhetünk.) Mindkettő — de kivált a folytonosság eszméje — eleve magában rejti az én-rendszer időbeli létezésének és szerveződésének feltételezését, éspedig kettős értelemben is: mind a történeti idő, mind a személyes életciklus metszetében. Ez a feltevés önmagában még semmiképpen sem újszerű gondolat. Lényegét már Erikson munkássága sokoldalúan megvilágította. Egyfelől az identitás-alakulás „epigenetikus” szemlélete, másfelől a történeti-kulturális beágyazottság nézőpontjának határozott érvényesítése (lásd „A fiatal Luther”-t és egyéb biográfiai esettanulmányait) — legalábbis a maga általános alakjában — megragadja a manapság oly hevesen vitatott kérdések magvát. Egyúttal megveti a pszichotörténeti megközelítésmód és a kulturális kontextuselemzés alapjait. Alapvető felismerése, hogy ti. mindenkori pszichoszociális identitásunk (vagy tágabban: én-rendszerünk) reflektált élettörténetünk (life history) terméke és eredménye, közkeletű szemléleti kiindulóponttá vált. Ennek lényegét így foglalja össze: „A pszichoszociális identitásnak tehát van lélektani-történeti oldala is, s ez annak tanulmányozását jelenti, hogy az egyéni élettörténet milyen kibogozhatatlanul összefonódik a történelemmel. A pszichoszociális identitás tanulmányozása tehát három egymást kiegészítő tényezőtől — vagy egyetlen tényező három oldalától? — függ: az egyén személyes koherenciájától és a csoportjába való szerepintegrációjától, valamint élettörténetétől és a „történelmi pillanattól” (ERIKSON, 1991, 404.). Az „élettörténet" és a „történelmi pillanat" természetesen kellően általános kategóriák, semhogy ne szorulnának rá — kivált az empirikus kutatások összefüggésében — további alapos és módszer