Pszichológia 23. (2003)
2003 / 1. szám - TANULMÁNYOK - PATAKI FERENC: Érzelem és identitás
De néhány további tény is felettébb sokatmondó. 1987-ben útjára indul az „Emotion and Cognition” cmű folyóirat, majd 2000-ben követi a „Consciousness and Emotion”. 1984-ben - Ekman és Scherer kezdeményezésére - megalakul Párizsban az „International Society for Research on Emotion” (ISRE). Davidson, Ekman és Scherer szerkesztésében megindul a „Series in Affective Science” elnevezésű monográfiasorozat, amelynek tervében tucatnyi kötet szerepel; ezek az érzelem-pszichológia alapkérdéseit tárgyalják. Említésre érdemes, hogy a „cognitive science” mintájára immáron megszületett az „affective science” is. Szaporodnak a „Feelings and Emotions” címmel rendezett konferenciák; a legutóbbi 2001 januárjában zajlott le Amszterdamban. A kép már-már lenyűgöző: két nagy kutatási irány (az én-pszichológia és az érzelem-kutatás) szerencsés és termékeny összetalálkozásának vagyunk a tanúi. E találkozás körülményei és felbecsülhető távlatai állanak érdeklődésünk és elemzésünk tengelyében. Mind határozottabban és mind több összefüggésben fogalmazódik ugyanis meg az a feltevés, hogy az én-rendszer részeként szemlélt identitás és a benne megjelenő elköteleződés affektív összetevője nem mellőzhető és önálló elemzésre érdemes tényező (Ellemers et alt, 1999 Bergami, Ragozzi, 2000). Az a körülmény, hogy ezt a felismerést csak újabban kezdték oly nyomatékosan hangoztatni, némiképp meglepő és elgondolkodtató. Hiszen az identitás és az élményszerű alapját képező azonosulások közvetlen, tapasztalati megnyilvánulási módja oly szembeszökően telítve van indulati feszültségekkel és érzelemvezérelte vagy csak érzelmi színezetű viselkedési aktusokkal, hogy elsőként gyakorta éppen ezek ötlenek szembe. A patriotizmus hevületét és az öngyilkos merénylők riasztó, európai szemmel alig megérthető fanatizmusát, a tálibok képrombolását és keresztényellenes dühét, a politikai táborok és az etnikai csoportok kölcsönös gyűlölködését - de a szeretet és az önfeláldozás gesztusait is - a hovatartozásunk „hideg” tudását átfűtő érzelmek, azok minősége és intenzitása mellőzésével egyszerűen nem lehet megérteni. A mindennapi viszonyokat és tapasztalást átszövik a nyílt vagy lappangó identitásviták, befogadások és kirekesztések, új és új önminősítő és önmeghatározó aktusok, a különféle historizáló identitásminták érzelemfűtötte felmutatása. A globalizáció gerjesztette fejlemények - főképpen az egyneműsödés és a partikularitás, a sajátszerűség kölcsönviszonya - ugyancsak indulati feszültségek erőterében zajlanak. Meglehet, hogy a diadalmas - de mind több kétellyel kísért - „kognitív forradalom” túlságosan is ráütötte a maga bélyegét az én-rendszer kutatására is. Egyebek közt azért is, mert a New Look korai kérdésfeltevései (a „hot cognition” jelenségvilága) némiképp homályba merültek. Ennek nyomán - valójában inkább divatszerű sugalmazások, mintsem határozott szándékok befolyására - túlságosan az identitás tudás mozzanata vált hangsúlyossá. Maga az én-fogalom (self-concept) kifejezés is a fogalmiságot sugallta. Az identitás pedig főképpen úgy jelent meg, mint sajátságos kognitív struktúra. Kezére játszottak ennek a kétségtelen egyoldalúságnak a kognitív sémákról (mint Markus „én-sémái”), valamint általában a kognitív struktúráról vagy a szerepidentitás mibenlétéről s az identitás „mélyszerkezetéről” (Zavalloni, Louis- Guérin, 1984) folytatott kutatások és a hozzájuk kapcsolódó viták. 4