Pszichológia 24. (2004)
2004 / 3. szám - TANULMÁNYOK - RÓZSA SÁNDOR - KŐ NATASA - V. KOMLÓSI ANNAMÁRIA - SOMOGYI ESZTER - DEZSŐ LINDA: A személyiség pszichobiológiai modellje: a temperamentum és karakter kérdőívvel szerzett hazai tapasztalatok
Pszichológia, 2004, (24), 3, 283-304 RÓZSA SÁNDOR1, KŐ NATASA1, V. KOMLÓSI ANNAMÁRIA1, SOMOGYI ESZTER2, DEZSŐ LINDA3, KÁLLAI JÁNOS4, OSVÁTH ANIKÓ4, BÁNKI M. CSABA5 1 ELTE Pszichológiai Intézet, Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszék 2 Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb, Pszichiátriai Klinikai Csoport 3 ELTE Pszichológiai Intézet, Pszichológia szakos hallgató 4 Pécsi Tudományegyetem, Pszichológia Intézet 5 Nagykállói Pszichiátriai Szakkórház A SZEMÉLYISÉG PSZICHOBIOLÓGIAI MODELLJE: A TEMPERAMENTUM ÉS KARAKTER KÉRDŐÍVVEL SZERZETT HAZAI TAPASZTALATOK Bevezetés Az utóbbi években egyre több empirikus eredmény támasztja alá a vonáselméleti megközelítésén alapuló ún. Big Five (Nagy Ötök) elmélet érvényességét, mely szerint a személyiség alapszerkezete az alábbi öt független dimenzió mentén jellemezhető: 1. extraverzió, 2. érzelmi instabilitás (neuriticizmus), 3. barátságosság, 4. lelkiismeretesség és 5. nyitottság vagy kultúra (lásd pl. McRae és Costa, 1987; John, 1990; Szirmák, 1994; Kun, 1999). A személyiség 5 faktoros modellje mellett érvelő vonáspszichológusok számos longitudinális és keresztmetszeti vizsgálati eredménnyel, valamint a szótárak személyleíró melléknevein végzett redukciós elemzésekkel támasztják alá elméletük érvényességét. A kiterjedt vizsgálatoknak köszönhetően sokan bizonyítottnak vélik, hogy az 5 alapdimenzió a különböző megközelítésekben (önjellemzés és társjellemzés) és szinte valamennyi természetes nyelvben megjelenik tekintet nélkül életkorra, nemre és fajra. Az egyre növekvő konszenzus ellenére jó néhány kutató igen fontos kritikákat fogalmazott meg a személyiség 5 faktoros modelljével kapcsolatban. Alapkérdésnek tekinthető, hogy a nyelvet, illetve az ezek rendszerét rögzítő szótárakat tekinthetjük-e a vizsgálatok kiindulópontjának? A goldbergi lexikai hipotézisre (Goldberg, 1981), vagyis azon axiómára, hogy a legfontosabb személyiségjellemzők beágyazódnak a nyelvbe, vajon felépíthető-e egy, a valóságot tükröző általános érvényű személyiségtaxonómia? További lényeges kérdésekként vethetők fel, hogy a faktoranalízis a működés hátterében rejlő oki struktúrák nélkül alkalmas módszer-e az alapvető