Renaissance, 1910 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1910-06-10 / 3. szám
Renaissance 1910 VI/10. 251 martyt — hála ide, hála oda — bántja azt a pimasz, hazug babonát, bántja, hogy a magyar ember okos, józan, számító, huszonnégy órányi lejárattal. Különben nemcsak Magyarországon, de széles mai kultúránkban, a mértékletességet és a mérsékletességet az érzés és elme impotensei fújták erénnyé. Petőfi nem mindenben volt mértéktelen, de mértéktelen volt mindenben, ami érdekelte s mértéktelen volt az utálata a muszájszelídekhez. Valószínű, hogy Deák Ferenccel kibékül, ha 1867-ben él, de Deák Ferencre csak ráfogták a higgadtságot. Deák Ferenc sokkal jobban, inkább a Petőfi Sándor embere volt, mint Kossuth Lajos. Kossuth a néptribunná romlott, hiú, költőiségtelen rossz költő, Deák egy profán gesztusú nagy poéta. Kossuth — micsoda történelem — hamisításnak tetszik ez, holott így van — diákkorába mérnök, ügyes, számító ember s Deák legjózanabbaknak látszó alkotásai közben is az állandó poéta. Még az is gyermekké segítette Petőfi Sándort, hogy alacsony sorból jön, nem régen befogadott családból. Csupa gyermekesség a legférfiasabb dolga is, házasodni is úgy házasodik, mint az öreg Dumas regényeiben szokás, ha az öreg Dumas pláne Jókai elvű magyar regényeket ír. A gyermek nem tudja, mi a láng s Petőfi Sándor sohase tudta, hogy az élet lángjába csupasz kézzel markolázni veszedelmes. Ily jó, ilyen gyermek volt ő, Petőfi, ezt a feladatát be is töltötte, azonban mostanában barátjai akadtak , megpróbálják megvédeni a silány barátok ellen. V V V V 3'