Renaissance, 1910 (1. évfolyam, 9-16. szám)
1910-11-25 / 14. szám
Renaissance 1910 XI/25. A demokratizmus Aranynak annyira vérévé vált, hogy már nem maradt pusztán politikai meggyőződés, hanem egész gondolkodásának, világot nézésének egyik alappillére lett. Esztétikai meggyőződéseire is rányomja a bélyegét. A nép, a tömeg az ő szemében nemcsak politikailag nem éretlen, hanem esztétikailag sem. A nép ízlése, ítélete szent előtte. Nemcsak a politikában nem ismer kiváltságokat, hanem a költészetben sem akar tudni róluk. Mintha a Carlyle hőskultuszával szemben a népnek, a tömegnek a kultuszát állítaná szembe, mikor nemcsak az arisztokrata költők, de a költőarisztokraták babérjait tépi meg, hogy a nép homlokára fűzzön belőlük koszorút. Már a múltkor is citáltam ezt a mondatát: „Mert nagy önhittség volna, bármely nemzet és kor jeles költőiben azt hinni, hogy azon nemzedékből, amelyhez tartoznak, csupán ők hívatják a költészet isteni szövetnekét lobogtatni kortársaik előtt. Igen, a körülmény őket emelte a díszes helyzetbe, de százan meg százan lehetnek az ekeszarvánál, a műhelyekben és egyebütt, akik ha sors kedvez éppen úgy, vagy jobban betöltendők azon helyet, mint az ünnepelt koszorúsok“. A forradalom után tervezett is egy munkát (Falu bolondja), „mely azt akarta feltüntetni, mivé lesz a nép közt egy oly költői természet, mely a mostoha körülményekből soha ki nem fejlődhetve, nyomtalanul vész el.“ Íme gondolkodásának ugyanaz az alapvonása. A falu bolondja, akiben talán a nemzetnek nagy költője veszett el és Toldi, a parasztfiú, kiben hősöket megszégyenítő bátorság és erő rejtekezik. Csak föl kell fedezni őket, csak alkalmat kell nekik adni, hogy kifejthessék az erejüket, csak utat kell nekik engedni, hogy érvényesülhessenek és hadban, politikában, költészetben nem lesz párja a nép fiainak. Nemcsak egyes munkáival vannak Aranynak politikai céljai, nemcsak egyes művein látszik a politika hatása, hanem egész költészetének egy nagy politikai célját látja. Költészetében faltörő kost lát a kiváltságok vára ellen és eszköznek akarja később a harcok idején a nép lelkességének fokozására. Szemere Bertalanhoz, a miniszterelnökhöz írja: „A népköltészet leghálásabb feladatának tartom a népre és hadseregre lehető legnagyobb kiterjedésben hatni.“ Talán a „Nép barátjához“ való viszonya jellemzi leginkább Arany egész politikai és szociális helyzetét. A kormány lapja volt ez az újság a parasztság számára. Arany a szerkesztését nem merte elvállalni, mert akkor fel kellett volna jönnie Pestre és nem látott „a dologban elég állandóságot“. Helyette Vas Gerebent választják meg, Arany csak szerkesztőtárs lesz és sokat ír isz a lapba. Aztán keservesen megbánta, hogy nem vállalta a szerkesztést. Kínos ellenmondásba került. A neve rajta volt a lapon és mégsem az ő akarata irányította azt, szerkesztő volt és mégsem volt az, az ő országos hírű neve mellett alig vették észre a Vas Gerebenét. A nevével takarnia kellett, amit ő maga ítélt meg legerősebben, amit Petőfi így fejezett ki keményen és összefoglalón: