Studia Theologica Transsylvaniensia 10. (2008)

Három tanulmány sajátosan erdélyi katolikus problémát érint. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a római katolikus és a görög katolikus rítusbeli és nemzeti különbözőségek fedezhetőek fel Lukács Róbert, Marton József és Tamási Zsolt szerzők írásaiban. Évszázadokra visszanyúló rítusváltoztatás Erdélyben sokszor esett egybe az asszimilációval, illetve a nemzetiség­váltással. A rítusváltoztatás egyházi szabályait taglalja munkájában Lukács Róbert az 1917-es latin törvénykönyv és az első keleti törvénykönyv kánonjai szerint. Az erdélyi görög katolikus érsekség felállításának kérdése az 1848 / 49-es forradalom és szabadságharc egyik kulcskérdése volt úgy egyházi, mint nemzetiségi szempontból. Ennek jelentőségét minden egyházi és polgári döntéshozásra jogosított sórmon felmérték. Dr. Tamási Zsolt tanulmányában azokról a körülményekről ír, amelyekben Lemény János görög katolikus püspök megfogalmazza beadványát az érsekség fel­állításának szükségességéről. Száz év múlva az önálló erdélyi görög katolikus metropólia megszervezését követően Erdélyben a római kato­likus és görög katolikus egyház viszonyát vizsgálja folyóiratunkban megjelent tanulmányában Marton József. A szerző napjainkra is meg­fontolandó következtetését egyházi szemszögből fogalmazta meg: mindenek felé kerekedjen Krisztus szeretete! Tanulmányainkat nagy szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe. Gyulafehérvár, 2008. április 15-én. Dr. Marton József szerkesztő .

Next