Szépművészet 2. (1941)

1941 / 1. szám - Balás-Piri László: Az új német építészet

AZ ÚJ NÉMET ÉPÍTÉSZET mostani háború kitörésének előestéjén egy éjfélig tartó minisztertanácson az egyik francia miniszter kesernyés mosollyal jegyezte meg, hogy „Francia­­országnak választania kell a rend és a szabadság között, mert Franciaországban van egyéni szabdság, de nincs fegyelmezett rend. Ahhoz pedig, hogy a háborúban helyt tudjon állni, a dolgoknak éppen megfordítva kellene lenniök." A fegyelmezett rend és az egyéni szabadság sorskérdése azonban nemcsak Franciaország legmé­lyebb problémája, hanem az utóbbi két évtizedben világproblémává terebélyesedett. Különösen hang­súlyt kap ez a nehéz és kényes kérdés Németországban, ahol a fegyelmezett — mondhatnánk önfegyelmező rend minden eddigi példát fölülmúló katonai és gaz­dasági téren éppen úgy, mint a szellemi élet terü­letein. A probléma feszítőereje a háború hónapjai alatt természetesen csökkent, előtte azonban elevenen élt a lelkekben és még hatalmasabban fog előtérbe lépni a háború befejezése után, amikor ki kell kristá­lyosodni a népek új, tartós életformáinak. Annak ellenére, hogy a nemzeti szocialista rend­szer az elmúlt hét évben hallatlan erőfeszítést tett a belső fegyelmezett rend megvalósításáért, nem hagyta figyelmen kívül, különösen a szellemi élet területein az egyéni szabadság kényes szempontját sem. Kérlelhetetlen eltökéltséggel nyúlt ugyan bele a kaotikusan örvénylő szellemi életbe. Gátat emelt a nemzet lelkiségére káros irányok további szétáradása ellen és a liberalizmus individuális kinövéseit bátor kézzel lenyesegette. Nagyon jól tudta azonban, hogy a szellemi élet terén hozott intézkedések mind­addig hideg paragrafusok és az egyéniséget fojtogató megkötöttségek maradnak, amíg a nemzet ezer sebből vérzik és a létproblémák nincsenek gyökeresen orvosolva. A belső rend kiépítése tehát az élet valamennyi vonalán egyidőben kezdődött meg. A szociális bajok gyógyításával, a társadalmi ellentétek kiküszöbölésével, a gazdasági javak aránytalan elosz­tásával, egészséges összhangba hozásával, a nemzeti és faji öntudat fölszításával olyan légkört igyekezett teremteni, amelyben a művészek előtt ne az élet sebei tátongjanak, hanem a lét természetes szépsége lépjen előtérbe. Képzeletüket ne a maró pesszimizmus indítsa torzításokba, hanem a jobb jövőbe vetett hit hevítse nemes és szép alkotásokra. A fegyelmezett rend helyreállítása után a nemzeti szocialista rendszer elérte azt a megfelelő légkört, amelyben a művészek időt álló művek megalkotásához foghattak és megvethették az alapját egy új művészeti fejlődésnek. Különösen nagy lendülettel indult meg az épí­tészeti tevékenység. Ennek oka a nemzeti szocialista világnézetben keresendő, amely maga is építő jellegű és nem társadalmi osztály, hanem az egész nemzet közösségének szempontjait felölelő eszme. Az épí­tészektől nemcsak művészi felfogású paloták, templo­mok és egyéb nagyszabású középületek alkotását kívánja meg, hanem végső fokon arra törekszik, hogy minden embernek, akár a legszegényebbnek is higiénikus és egyben művészi ízlésű otthona, munka­helye legyen, megfelelő számban álljon rendelkezésére a tudását fejlesztő iskola, főiskola vagy egyetem, a lelkét nemesítő és az ízlését csiszoló színház, zene­terem, filmszínház és kiállításhelyiség, az egészségét védő kórház, üdülőtelep és erőlétének fenntartásához a legkisebb faluban is meglelje a sportolás lehe­tőségét. A nagyvárosokban éppen úgy, mint a leg­eldugottabb falvakban a párt is építtet óvodákat, a fiúknak, lányoknak otthonokat, a felnőtteknek klubbot helyettesítő párthelyiségeket, ahol a könyvtár mellett színpadi-, film- és egyéb előadások tartására is megvan a lehetőség.

Next