Szépművészet 2. (1941)
1941 / 10. szám - Dercsényi Dezső: Nagy Lajos ikonográfiája
gótikus trónon ülő, jobbjában liliomos kormánypálcát, baljában országalmát tartó, fiatal, dúshajú, csupasz állú, liliomos koronát viselő alakot ábrázol. A pecsét lényegesen egyszerűbb, mint Róbert Károly utolsó, harmadik nagy pecsétje, egyedül csak a trón kiképzése gazdagabb, de hiányoznak az előlapon alkalmazott címerek, a hátlapon pedig Róbert Károly pecsétjének elegánsan rajzolt sárkányai. Ismerjük a pecsét készítőjének nevét is, amit egy 1344. évi oklevél őrzött meg számunkra. A pecsétet Csói Sebestyén fia, György mester véste, akit munkája fejében gazdag adományban részesít a király. Nagy Lajost, illetve megkoronázását ábrázolja az esztergomi káptalan XIV. századi pecsétje, — mely Varjú Elemér szerint kevéssel a koronázás után, tehát még 1342-ben készült. A pecséten az esztergomi érsek — Telegdi Csanád — teljes főpapi díszben a király fejére készül helyezni a koronát. A király itt is liliomos kormánypálcával, dúsan leomló hajjal, fedetlen fővel, vállaira boruló hosszú palásttal — mellyel a művész a szentistvánkori koronázási palástot akarja jelképezni — jelenik meg. A jelenetet az esztergomi bazilika sematikus képe zárja el. Érdekes a pecsét felirata : jobbról a király mellett REX VNGARIE, balról a főpap mellett ARCHI EP(ISCOPV)S ST(R)IGONIEN(SIS). A pecsétmetsző nyilvány nem tartotta elegendőnek a királyi és főpapi jelvényeket a két alak felismerésére, vagy talán megrendelőjének utasítására a pecséten is ki akarta fejezni az esztergomi érsek király koronázó jogát. Nagy Lajos fiatalkori képét őrizte meg számunkra Újbánya pecsétje. A hatszögletű pecsét — melynek ezüst pecsétnyomóját a Történeti Múzeum őrzi — azt a jelenetet ábrázolja, amint Nagy Lajos koronáját felajánlja Szűz Mária térdén álló kis Jézusnak. Mária gótikus trónszerű építményen ül, dúsan leomló ruhában, fejét korona és glória díszíti. A térden álló kis Jézus jobbjával megáldja az előtte térdelő, koronáját felajánló királyt. Nagy Lajos itt is szakálltalan arccal, vállaira leomló gazdag hajjal, díszes palásttal jelenik meg. Feje fölött mondatszalag: LUDOWICUS. A pecsét — melynek stílusát Balogh Jolán jogosan tartja francia eredetűnek — Lengyel László városbíró 1348. januárjában kiadott oklevélen jelenik meg először. A bécsi állami levéltár őrizte meg számunkra Nagy Lajos második nagy pecsétjét, melyet, mint már említettük, 1363-ban metszetett, Varjú Elemér szerint szintén udvari pecsétmetszőjével, Csói Sebestyén fiával, György mesterrel. Ez a pecsét már lényegesen gazdagabb, mint első pecsétje. Igen szép, gótikus fiálékkal gazdagon díszített trónon ül a király, vízszintesen csíkozott olasz szabású ruhában, baljában országalma, jobbjában liliomos kormánypálca. Fején háromágú liliomos korona, alóla kibugygyan és egész válláig leomlik gazdag göndör haja. A trón mellett heraldice jobbról a pólyás, liliomos, balról a kettőskeresztes címerpajzs. Ezt a második nagy pecsétet majdnem húsz esztendőig, haláláig használta Nagy Lajos. Az eddig felsorolt pecsétek Nagy Lajost még fiatalkorában ábrázolták, ami érthető, hiszen legutóbbi pecsétje is alig 37 éves korában készült. Uralkodásának második feléből ránkmaradt ikonográfiai emlékek már a szakállas, a hadjáratoktól, kül- és belpolitikai problémáktól megkeményített arcú uralkodót ábrázolják. E sorozat, melynek 1370-től egészen a haláláig terjed, a lengyel királyi nagy pecséttel veszi kezdetét. A pecsét kétségtelenül a fentebb leírt második nagy pecsét mintájára készült, attól csupán egysoros feliratában és a kettős kereszttel díszített pajzs helyett alkalmazott lengyel sasos címerű pajzzsal tér el. E heraldikai eltérések mellett ránk nézve fontosabb, hogy a király arca, melyet dús szakáll övez, tisztábban kivehető a pecséten. Az eddigiekkel szemben Nagy Lajos arca teltebb, öregebb, az egész alak tartása fáradtabb benyomást kelt. Nagy Lajos uralkodásának utolsó évtizedére esnek a legfontosabb ikonográfiai emlékeink, melyek már a nagy művészet eszközeivel is megörökítik a nagy király alakját. Az oxfordi kódex, a Képes Krónika, a paduai freskó és végül a Zárai Szent Simeon szarkofág készülésének ideje mind az uralkodásnak utolsó évtizedére esnek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a felsorolt emlékek mindegyikén Nagy Lajos szinte vezető szerepet játszik, tehát elsőrendű fontosságuk van ikonográfiai szempontból is. Az oxfordi Bodegan library-ban őrzött pseudo Aristoteles kódex a Secretum secretorum első lapját díszítő iniciáléban egyértelműen Nagy Lajost látja a kutatás. Hoffmann Edith, aki a kódexet felfedezte, már rámutatott erre a tényre, amit a király kezében lévő pajzson látható koronás sisakból kiemelkedő patkót rágó strucc, herealdikailag is kétségtelenné tesz. A király alakja nyúlánk, fiatalos, arcát gyenge szakáll fedi, jobbjában jogart, baljában címeres pajzsot tart. Arca kifejezéstelen, hideg és egyáltalában nem felel meg annak a képnek, amit Európa első lovag királyáról, a magyar nagyhatalom megalkotójáról magunknak elképzelünk. A helyes magyarázatot Zichy István gróf adja, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a könyv maga a király számára írt királytükör az uralkodó életének és az uralkodás szabályainak foglalata. A miniatűr tehát, mivel a könyv Nagy Lajos számára készült, a szövegkezdő iniciáléba egy király alakját festette, melyet felruházott Nagy Lajos címerével, de az iniciálétól hiába is várjuk a király 240