Szépművészet 2. (1941)

1941 / 10. szám - Dercsényi Dezső: Nagy Lajos ikonográfiája

ként elválasztani azt, ami a mi forradalmunkhoz tar­tozik és ezért vele együtt fog előre menetelni, attól ami a haldokló demokráciához tartozik, s vele együtt fog meghalni; végül, hogy abban a pillanatban, amikor szembenézünk az ellenféllel, megtisztítsuk magunkat mindattól, ami velük összetéveszthet, hogy meg­erősítsük magunkat kérlelhetetlen ellenzékiségünkben az ő világukkal szemben. Ezekben a sorsdöntő és retorikamentes órákban valamennyi nemzeti, de csak igazi nemzeti erőnek érvényesülnie kell. Ennek a háborúnak a jelentősége nem foglalható bele, amint azt egyszer az 1915-ös háborúra mondottam, egy harci induló strófáiba: nem áldott Triestünk felszabadításáról van szó: az egész világ az, amit meg kell szabadítanunk egy öreg tévedéstől és kell, hogy mi mindnyájan is megszabadít­suk magunkat egy öntudatos cselekedettel a megvénült tévedések minden maradványától, s ezért bizonyos ér­telemben ma minden egyes ember lelkiismerete harctér. Az új olasz művészet létezik, s most meg is védtük. Most rajta a sor, hogy elfoglalja azt az előretolt állást abban a nagy küzdelemben, amit az új világ indított a régi ellen. A mai olasz művészek küzdelmét nem lesz könnyű kizárni a holnap művészeinek hagyo­mányából. BOTTA I GIUSEPPE Az olasz nemzetnevelési miniszter, aki egyebek között a Carta del Lavoro és a Carta della Scuola, tehát a fasizmus két legfontosabb alaptörvényének az alkotója, ezt a tanul­mányát az év elején, közvetlenül katonai szolgálatra való bevonulása előtt írta. Először saját irodalmi és művészeti lapjának, a „Primato“-nak, majd a „Le Arti "-nak a hasáb­jain jelent meg. Ez a fasizmus forradalmi harcában megacé­­losodott tollal, kemény, vitatkozást nem tűrő hangnemben megírt tanulmány fényesen belevilágít abba a monumentális küzdelembe, amit a fasizmus az európai szellem újjászületé­séért a művészet által is folytat. Giuseppe Bottai-t 1941. június 20-án Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi mi­niszter jelenlétében, ünnepi ülésen avatta díszdoktorává a Kolozsvári Egyetem. NAGY LAJOS IKONOGRÁFIÁJA Szüküllei János krónikájának 55. fejezetében szűk­szavúan, de találó módon írja le Nagy Lajos alakját. „Elég szálas termetű, nyílt tekintetű, göndörhajú és szakállú, duzzadt ajkú, vidám arcú és valami kissé fél­­válú ember volt.“­ Leírása, bármennyire is tömör, ki­egészítve a kor képzőművészeti emlékeivel, módot nyújt arra, hogy Nagy Lajos testi valóságát is megis­merhessük. A XIV. század második felének képzőművészeti emlékei között szép számmal akad olyan is, melyen Nagy Lajos, a magyar király, korának egyik legismer­tebb uralkodója, megjelenik. Pénzek, pecsétek, ötvös­művek, miniált kódexek és freskók jöhetnek számí­tásba. Ikonográfiai szempontból körülbelül ugyan­ebben a sorrendben értékelhetjük az egyes emlékeket, legkisebb hitelt a pénzeknek, valamivel többet a pecsé­teknek adva, míg a testi valósághoz legközelebb a cso­port második része, a miniatúrák és a freskók állanak, így Nagy Lajos ezüst garasain megtaláljuk a király trónon ülő alakját, de részben a pénz kis mérete, a tech­nika kezdetleges volta, de leginkább a szándék, mely „a királyt“ és nem Nagy Lajost akarta ábrázolni, meg­nehezíti a pénzeknek ikonográfiai szempontból való felhasználását. Az ezüst garason, trónon ülő király alakja nem sokban tér el Róbert Károly ezüst garasain szereplő királytól, sőt mintha Szent Lászlót ábrázoló aranyforintokon a szent király alakja több egyénítő erővel jelenne meg. Ami a korszak Szent László kultu­szából is magyarázható. Szép számmal állanak azonban rendelkezésünkre Nagy Lajost ábrázoló pecsétek. Szempontunkból a helyzet itt sem sokkal rózsásabb, bár a pecsétnyomón a pénz átmérőjének többszöröse állt rendelkezésre a véső­nek, de itt is inkább a körvonalakra, ha a személy felé közeledett, inkább pár karikírozó, mint jellegzetes vo­nás megörökítésére fekteti a hangsúlyt. A pecsétvéső — vagy ahogy akkor mondták: sikasztó — természete­sen nagyobb gondot fordított a királyi állás jelvényei­nek és járulékainak feltüntetésére, mint magának a fő­szereplőnek élethű ábrázolására. Legtöbbször a felirat úgyis utalt az ábrázolt személyre, nem egyszer, ha a pecsét köriratából nem lehetett következtetni — mint az esztergomi káptalan és az újbányai városi pecsét esetében —, még külön, az alak fölé helyezett felirat is identifikálja a személyt. A pecsétek közül elsősorban a királyi nagy pecsétek jönnek számításba, melyeknek előlapját Nagy Lajos trónonülő alakja díszíti. Első nagy pecsétje, melyet minden bizonnyal kevéssel a koronázás után vésetett, teljesen ép állapotban alig maradt reánk, okát abban kell keresni, hogy a pecsétnyomót 1363-ban a boszniai hadjárat során a kancellár sátrából ellopták és Besz­tercén értékes fémanyagát eladták. A király új pecsét­nyomót készíttetett — s mint Küküllei elmondja —, elrendelte az első pecsétjével kiadott okleveleket átírás és a második nagy pecséttel való megerősítés céljából mutassák be a kancelláriának. Maga a pecsét,­ mint a ránkmaradt töredékekből megállapítható, előlapján a

Next