Szociológia 1987

2. szám - Tanulmányok - Hegedűs József—Manchin Róbert: Az üdülőterületek expanziója (1965-1975) (Egyéni és kollektív stratégiák)

jelentett, ők — amennyiben ez kiderült és másképpen megoldani nem tudták — többlet­ingatlanuk értékesítésére kényszerültek. A többletingatlan „felkutatása” a 60-as évek végén és a 70-es évek elején meglehetősen lázba hozta az igazgatási apparátust, amit az is mutat, hogy KNEB és NEB jelentésekben nagyobb súllyal szerepelt ez a kérdés, mint azt valóságos fontossága indokolta volna. Ez nagy valószínűséggel a balatonparti jó telkek tanácsi kínálatának beszűkülésével hozható összefüggésbe. Talán a legnagyobb horderejű változást (az azóta építésigazgatási körökben hírhedtté vált) 18/1986. MEM—EVM zártkerti rendelet hozta. A rendelet a mezőgazdasági rendelte­tésű területen lehetővé tette hétvégi házak és „szerszámkamrák” (30 ill. 12 négyzetméter) építését. A kutatás kezdeti szakaszában azt gondoltuk, hogy a 18/1968-as rendelet indította meg a zártkertek, külterületi övezetek becsatolásának folyamatát. Miskolc környékén már jóval a rendelet elő­tt létezett a „Fekete gyémánt” nevű kertszövetkezet, amely külterületi, „gazdaságilag nem hasznosítható” terü­leten bányászok juthattak parcellákhoz és építési lehető­séghez. A Dunakanyar történetében is talál­hatunk olyan dokumentumokat, amelyek azt igazolják, hogy az említett rendelet egy már megindult - az elő­ző­ példához képest lényegesen más társadalmi csoportok által kondicionált - folyamatot legalizált. Az 1967. évi dunakanyari fő­építészi jelentés ilyen esetre mutat rá: „A Pest megyei Tanács VB 1966. februári ülésén határozatot hozott 37/1966. szám alatt arra vonatkozóan, hogy a szentendrei járáshoz tartozó Budakalász, Pomáz, Leányfalu, Dunabogdány és Visegrád községekben, valamint Szentendre város területén 200-400 négyszögöl nagyságú telkeket kell parcellázni s ezeket Budapesti nagyüzemek, munkásterületek részére kell felajánlani.” A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a VB-határozat nem egyeztethető össze az építési törvénybe foglaltakkal és a Dunakanyar - korábban jóváhagyott - regionális terveivel sem, mivel mindkét forrás kifejezetten tiltja a külterületek parcellá­zását. Komoly társadalmi nyomásnak kellett nehezednie a szakigazgatási apparátusra, hogy minden jogi alapot nélkülöző rendeletet bocsáthasson ki. A rendelet az építésügyi hatóságok által kontrollálhatatlan telekmegosztási és építési folyamatot indított meg az üdülőövezetek közelében lévő vagy más üdülési adottságokkal rendelkező zártkerti területeken. (1977-ig a minimális teleknagyság a zártkertek esetében 700 négyzetméter volt.) A zártkerti üdülőterületek máig is az üdülőterületi tervezés egyik legneuralgikusabb pontját képezik. A rendelet lényege, hogy üdülőterületek kialakítá­sának hatáskörét gyakorlatilag kiveszi az EVM és az alája tartozó építésügyi igazgatási apparátus kezéből. A zártkerti területen történő építkezés csak bejelentési kötelezettség alá esett, ami gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné tette az építési tevékenységet. Az építési folyamat a már kialakult üdülőövezetek környékén előbb-utóbb szükségszerűvé tette a terület átminősítését, és abban a pillanatban már jogos infrastrukturális igényekkel lép­hettek fel tulajdonosaik. (Ennek a rendeletnek a nyomán indult meg a Balaton északi oldalán a zártkertek beépítése vagy a Dunakanyar üdülőövezetének expanziója.) Sajátos módon az EVM volt az a szerv, amelyi­k elkeseredett harcot vívott azért, hogy a zártkerti parcellák minimális teleknagyságát felemeljék (1500 négyzetméterre). Jóllehet az EVM által jóváhagyott építésügyi szabályzat a „felelős” az üdülőterületen belüli szétaprózott partcellákért (minimális telekméret), ami azt mutatja, hogy érdekelt volt a telektulajdo­nosok számának az építésigazgatás által kontrollált növelésében. A MÉM szakemberek ebben a vitában azzal érveltek, hogy a zártkerti rendelet célja, hogy a városi munkásság olcsó hétvégi telekhez juthasson, amelynek racionális méretét egy család által (hétvégen­ként) megművelhető földterületben kell meghatározni. Az érv magától értetődő raciona­litása mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a zártkerti parcellázás a MÉM

Next