Társadalomkutatás 1983 - A MTA Gazdaság- És Jogtudományok Osztályának folyóirata

1983 / 4. sz. - Tanulmányok - Pozsgay Imre: Politológiai és politikai tézisek a Hazafias Népfront helyzetének, feladatainak vizsgálatához

lom programjává válik. Ez az egyik alapvető funkciója a népfrontnak. Kérdés, meddig mehet el ennek a programnak az elfogadásában a társadalom? A párt milyen elveket fogalmazott meg a szocialista nemzeti egység, a szövetségi politika és a társadalmi kon­szenzus megteremtésére? A népfrontmozgalom értelmét és társadalmi súlyát az adta meg 1956 után, hogy a korábbi szocialista építés tapasztalataiból levonva a következtetéseket, a Magyar Szocialista Munkáspárt a társadalom együttműködését egy sajátos közmegegyezésre, a szocialista nemzeti egység elveire alapozta. A társadalmi egység minimuma eszerint a következő volt és ez ma is: elismerni a társadalom szocialista alapjait, szocialista be­rendezkedését; ennek a szocialista berendezkedésnek alapján a munkásosztály hatal­mát, hegemon szerepét és abból adódóan a párt vezető szerepét és irányító funkcióit; e kettőre építve, de ezektől elválaszthatatlanul elfogadni azt a külpolitikai elvet, amelyik a Szovjetunióval való szoros szövetségen, a szocialista országokkal való együttmű­ködésen és az ezeket kifejező szervezeteken épül, vállalva, hogy ezen a nemzetközi alapon békepolitikát folytatunk és a világ legtöbb országával nyílt együttműködésre törekszünk. A társadalmi-politikai egység megteremtésében ezeknek a messzemenő belátáson és tolerancián alapuló princípiumoknak óriási szerepük volt. Az 1956-os megrázkód­tatásból, ájulásból ocsúdó, konszolidálódó társadalom elfogadta a párttal való együtt­működést, elfogadta a párt irányítását és nem egyszerűen alávetette magát ennek az irányításnak, hanem együttműködő részesévé vált annak. Érthető, hogy ezen alapelve­ket nem igyekezett sem a párt, sem a társadalom szaporítani az elmúlt negyedszázad alatt. Vagyis nem történt átfogó nagy politikai kísérlet arra, hogy még egy vagy két kritériummal kiegészítsék a szocialista nemzeti egység alapelveit. Nem történt például kísérlet arra, hogy világnézeti követelményeket is támasszunk az együttműködés fel­tételei között. Ha a világnézeti követelményeket is fölvennék a társadalmi egység alap­elvei közé, szétválnának a társadalom és a párt útjai, szembekerülnének egymással a társadalom legkülönbözőbb csoportjai, rétegei, különböző világnézetű emberei. Le­mond-e ezzel a párt arról a meggyőződéséről, hogy a marxizmus—leninizmus és a ben­ne megfogalmazott világnézet ad egyedül tudományos magyarázatot a mai világ dol­gaira? Nincs erről szó, ezt mindenki tudja. Egyszerűen annak a realitásnak a tudomá­sulvételéről van szó, amely szerint hazánkban az egységes szocialista társadalmi beren­dezkedés elfogadásán túlmenően nagyon is megosztott, világnézetileg is megosztott közgondolkodás van, ennek morális és magatartásbeli következményeivel együtt. És csak az a párt képes tömegkapcsolatokat építeni, és e tömegkapcsolatokra építve de­mokratikus irányítási eszközöket alkalmazni, amelyik ezt a tényt, mint a valóság hosszú ideig megmásíthatatlan részét tudomásul veszi. A párt és a nép egyaránt meg­értette ezt. Kölcsönösen tudomásul vették az együttműködésnek ezt a formáját. En­nek a kapcsolatnak az építésére, a konszolidáció és a társadalmi közmegegyezés szer­vezésére hívták életre ismét 1956 után a Hazafias Népfrontot. A következő kérdés az lehetne, hogy ez a mozgalom egy felülről előhívott, moz­gatott mozgalom-e, avagy megtalálhatók benne a társadalmi mozgás és az elemi mozgás .

Next