Természet 10. (1878)
Berecz Antal: Petermann
pikkelyek jelentőségét illetőleg nem egészen volna helyes. Dr. August Weismann, freiburgi tanár erre nézve megjegyzi, hogy igenis, Müller magyarázata egészen helyes, amennyiben a szárnysejtek elhalásáról való régi nézet téves, a szárny sejtjei a kifejlett szárnyban is élők és frissek maradnak, s így lehetséges, hogy a szagos pikkelyek tövét körülvevő sejtek aetherikus olajat választanak ki, mely azután a pikkelyeken át jut ki. A pikkelyek e szerint csak mint vezetők szerepelnek ; erre mutat szerkezetük is. A pikkelyeken általában finom csatornák vonulnak keresztül, melyek vagy a pikkely hegyén finom rojtokban nyílnak, (Pieris, Argynnis) vagy a pikkely lapja úgy át van lyukgatva, mint a finom szita (Lycaena). E pikkelyeket már 1835-ben ismerte, leírta és lerajzolta B. Deschamps, a nélkül természetes, hogy szerkezetük jelentőségét tudta volna. Hazai lepkéink közül a kis fehér lepke (Pieris napi) Weismann szerint élénk illatot terjeszt, s ezen igen jól észre lehet venni, hogy az illat a pikkelyektől jön. A szagos pikkelyek ennél mind a két szárny felső felén szétszórva feküsznek. Ha az ember az elő lepke szárnyáról ujjával letörli a port, ujján elég erős, kellemes fűszeres, a czitrom- vagy Melisza-virág illatához hasonló illatot érez. Ennek legközelebbi rokona, a Pieris Rapae is illatozik, de gyengébben és más illattal. (Zool. Anz. Nr. 5. 1878.) P. J. A hydráról. A mi álló vizeink egyik nevezetes kis lakója a hydra. (Hydra viridis, grisea, fusca, etc.) E 6.5—2 cm. nagyságú állatkának testét pusztán két sejtréteg, az u. n. ektoderma és endoderma képezi. A külső réteg, az ektoderma különösen a légcserét végezi, míg a belsőnek, a többi között az emésztés a feladata. Ez alacsony szervezetű állatot legelőször Leuwenhock látta 1703-ban, életviszonyainak kikutatására azonban Trembley egy genfi származású tudós. Hollandiában, 1740-ben tett számos kísérletet és a többi közt azt a nevezetes felfedezést közölte, hogy a hydránál e két sejtréteg élettani működése anynyira közömbös, hogy ha az állatot vékony sertével ügyesen kifordítjuk, az előbb külső ektoderma most belülre kerülve az endoderma szerepét veszi át, és az állat háborítatlanul folytatja életét.*) Ez a tünemény mindenesetre feltűnő és a physiologia terén magában álló, amennyiben az élettani működések munkájának felosztása még a nálánál alsóbbrendű lényeknél is határozott részekre van szorítva. Th. W. Engelmann, utrechti tanár ismételte e tekintetben Trembley kísérleteit és kísérleteinek eredménye határozottan meghazudtolta a ma bebizonyított physiologiai igazságokba ütköző nézetet. Engelmann azt tapasztalta, hogy a kifordított hydra, hacsak azonnal vissza nem törődött, rövid idő alatt tönkre ment a sejtek, különösen az endoderma sejtjei megduzzadtak, szétváltak s egy-két nap múlva mint fehéres felhőszerü tömegecskék az edény fenekére ülepedtek. A test mellső része, melyen a vékony karok van *) Trembley: Memoires pour servir á l’hist. d’un genre des Polypes d’eau douce. 1744.