Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 3. (1902)
1902 / 12. szám - Erdélyi Pál: A Magyar Nemzeti Múzeum
352 form-korszak egyesítette a nemzet társadalmát, mely már előbb a múzeum körül egyesült, s a múzeum irodalmi, tudományos és nemzeti programmjával e kornak mindig előterében állott. Ily módon a nemzeti érzés karján, a mind jobban terjedő míveltség hatása alatt és a politikai alakulás kedvezés mellett a Nemzeti Múzeum mihamar elfoglalta helyét országos intézményeink élén és mihamar igazolta az alapítónak magas eszményiségét. Mint kész és fejlődésre képes intézmény érte meg törvénybe iktatását. A Nemzeti Múzeum százados történetével két nagy tanúságot szolgáltat. Az egyik, hogy a nemzeti közművelődésnek élő szervévé és éltető erejévé csak akkor lett, mikor szabad fejlődésére bízva, saját benső törvényei szerint fejlődhetett. A másik az, hogy amint így önzetlenül szolgálta a nemzeti kultúrát, a nemzet mindig elismerte kitűnő érdemeit és mindig szívesen áldozott magasztos czéljaira. Történetének évlapjain az áldozatok hosszú sorát találjuk följegyezve. Az első, a múzeumi alap megteremtése, csaknem egykorú magával az intézettel, az utolsó, a múzeum tisztviselőit méltán megillető anyagi javadalmazás rendezése, csak az imént került följegyzésre. S e két határon belül úgy a KR. és RR., mint az alkotmányos kormány mindenkor kellően méltányolta a Múzeumot. Gondoskodott elhelyezéséről (1832/36: XXXVII. t.cz.), mikor mai palotájára félmillió frtot szavazott meg, fölszerelte azt s művészi díszszel ékesíteni kezdte; ellátta munkás személyzettel, mely ma tudományos világunknak egyik erőssége; a gyűjtemények rendezésére, tudományos szükségleteire és gyarapítására rendes javadalmán kívül rendkívüli segítségben részesítette, általában az intézetnek anyagi és szellemi fölvirágoztatására a viszonyokhoz képest mindenkor szívesen áldozott. Az alkotmányos aera beköszöntése után 1870-ben, első rendes költségvetését 67,755 forinttal állították be, az 1902-iki költségvetésben a rendes kiadások öszszege 438.001 koronára emelkedett. Azonban a pénzbeli áldozatokon túl minden kormány, amely életünket irányította, kivételes figyelemmel foglalkozott a Múzeum ügyeivel s még az absolut korszaké is, engedékenyebbé vált vele szemben, sőt gondoskodásának nem egy jelével találkozunk. Ezt a hagyományt József nádor atyai gondoskodása alapította meg. Méltán nevezték el a múzeum második alapítójának, mert, nemcsak hivatalos állásánál fogva, ő volt az első szervezet szerint protectora, hanem magyar szíve szerint is minden alkalmat fölhasznált az intézet fejlesztésére, gyarapítására. Gondoskodását magasztalással emlegették és csakugyan a nádor alatt hatalmasan gazdagodott és fejlődött, mai kereteit jóformán még a nádor életében nyerte. Az alapító eszményiségét s a protector fenséges példáját látva, a nemzet is odaadó buzgalommal karolta föl az intézetet. Az egyes tényeket nyugodtan lehet összefoglalni abban az állításban, hogy a Múzeum támogatásában, akár anyagi, akár erkölcsi értelemben véve, hazánknak minden jóravaló fia önzetlenül vett részt. Ezt a jelenséget az Alapító megnyugvással és hamarosan tapasztalhatta s a maga részéről azzal viszonozta, hogy soproni könyvtárát is a Múzeumnak adta. A harmadik tényező, melynek az intézet rohamos haladását köszönhette, a falakon belől, magáról megfelejtkezve, önzés nélkül szolgálta — tisztviselőit értem. Irodalmi és művelődési fejlődésünkben a Múzeum emberei mindig az első sorban állottak, mindenkor díszére, nem egyszer dicsőségére, válva az intézetnek. Közülök kettőt joggal említhetünk fel: Horvát Istvánt, kinek nagy érdemeit az országgyűlés is elismerte és Pulszky Ferenczet, kihez a Múzeum renaissance-a kapcsolódik. A Múzeum, melyet az alapító idealismusa most is körülölel, nagy szolgálatokat tett a nemzetnek. Nem csupán azzal, hogy osztályaiban roppant anyagi kincset halmozott össze és őrzött meg, hanem főképen azzal, hogy százados múltja alatt a műveltségnek és nemzeti öntudatnak összetartó erejével foglalta együvé az egész nemzetet. Értékét és hatását azonban e két gondolatnak tüzetesebb elemzése szabja meg igazán. Az alapításakor kimondott czélt híven követve, gyűjtőhelyévé vált múltúnk emlékeinek s magyar földünk természeti kincseinek. Könyvtárában szellemi életünk és múltúnknak könyvtári emlékeit és eredményeit, régiségtárában a magyar életnek gazdag készletét, természetrajzi gyűjteményeiben, flóránkat, faunánkat s néprajzi tárában ethnographiánk gazdagságát gyűjti, conserválja, rendezi és állítja fel. Amintegy gyűjteményeinek teljességével a nagy világban megjelenik, egyfelől összefoglalja és hirdeti a Kárpátok övezte medencze népeinek történeti és geographiai egységét, másfelől a hegemón magyar műveltségnek uralkodó erejét és fejlettségét. Benne a történeti tudatnak és műveltségnek documentumai vannak, benne tehát két nagy erő fészkel: a nemzeti öntudat, mely a múlton épül és a műveltség, mely a jövendőt biztosíthatja. Ilyen módon kifelé a nemzeti műveltségnek representánsává, befelé politikai tényezővé lett, a mikor haladásunkat hirdeti és a történeti, geographiai egységen túl Szent István birodalmát egységes műveltséggel fogja át. Eladását rányomta tudományos életünkre, melyben emberei által mindenkor első helyet foglalt el, eleintén képviselte, azután vezette azt; rányomta könyvtári és museális disciplinánkra, melyet eddig képviselt és vezetett. Hatását mutatja irodalmunk, melyet híven szolgált, mutatják közművelődési egyéb intézeteink, amelyek részint aegise alatt fejlődtek ki, részint belőle alakultak. Ez utóbbiak: az iparművészeti s a technológiai múzeum, a történelmi arczképcsarnok és metszetgyűjtemény, a Nemzeti Múzeum anyagából kiválasztott különleges gyűjtemények önállósítása által keletkeztek; a szépművészeti múzeum nemcsak anyaga egy részét köszöni neki, hanem a megalapításában, dajkálásában mutatkozó művelődési irány diadalmas erejét is. Ez intézetek kiválása annak a fejlődési folyamatnak a következménye, mely a múzeum kebelében az alkotmányos élet beköszöntése után, Pulszky Ferencz alatt végbement. Az akkor lüktető mozgalmas élet teremtette meg a Ma-