Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 17. (1916)
1916 / 10. szám - Horváth Károly: Az ivadékgondozás néhány esete
Az ivadékgondozás néhány esete. Az állatvilág különböző fajai és egyedei nagyon különböző fejlettségi állapotban pillantják meg a napvilágot. Egyesek — születésük előtt — az anyaállat belsejében nemcsak védelmet, hanem táplálékot is kapnak, sok rovarfajta pedig olyan helyre rakja le petéit, hol a kikelő álcrákat terített asztal várja. Az a mód, ahogy a társasan élő rovarok táplálják a fiatalokat, már az ivadéktáplálás, gondozás azon formáira emlékeztet, melyekkel az állatvilág magasabb fokozatain, a madaraknál és az emlősöknél találkozunk. Ahogy a fiatal méhálczók a dolgozók emésztőkészülékének mirigyeiben termelt kásás tápnedvvel táplálkoznak, vagy amint a hangyakirálynő első időben az új hangyaállam megalapítása után nyálmirigyeinek váladékával eteti fiait, úgy az emlősök teje is mirigyváladék. A „madártej“ is az, melylyel a galambok fiókáikat etetik, hiszen a begyben jön létre. Érdekes Schreiner adata, hogy a fiatal szruetmadarak az első napokban szüleik ürülékével táplálkoznak. Ahogy a madarak, meg a hangyák a fiatal álerák részére a táplálékul szolgáló rovarokat összeaprítják, úgy tesznek a ragadozó madarak is. Végül a gondoskodás legmagasabb fokát látjuk azoknál a madaraknál, melyek fiókáiknak szájból szájba adják át a táplálékot, és pedig vagy úgy, mint pl. az éneklőmadarak, hogy fiaiknak éhesen kitátott csőrébe nyújtják sorba a táplálékot, vagy pedig úgy, mint a kormoránanyák, hogy kitátják csőrüket és fiaik sorban kiszedik onnan a táplálékot. A magasabbrendű gerinczeseknél azonban még valami járul ehhez: a fiatal állatoknak embrgális fejlődésük idején melegségre van szükségük. A tojás, melyet a madár rakott, mindennel el van látva, amire a benne fejlődő fiatal állatnak az első hetekben csak szüksége van. Van benne táplálék, van védőtakarója és van benne levegő, mert a tojás héja lyukacsos. A madár mégsem hagyhatja magára tojását, mint sok más állat (hüllő, kétéltű, hal), mert az a szükséges melegség megadása nélkül elpusztulna. A madárnak saját teste melegéből kell juttatnia fiainak, vagyis ki kell költenie a tojásait. Hogy itt csak a melegség hat, bizonyítja az a körülmény, hogy a tojást a keltetőgépekben rendes időre kikeltethetjük. A költés korlátozza a madár szabad mozgását, mely átlag 2—3 hétig tart, a tojásból fejlődő madár nagysága szerint. A kisebb madarak, melyeknek rövidebb a költési ideje, egy évben többször is költenek. A költés alatt a madár nem hagyhatja el fészkét, hacsak közben a hím fel nem váltja, vagy a tojásokat be nem takarja, hogy távolléte alatt ki ne hűljenek. Költés alatt rendszerint a hím eteti a nőstényt, ezáltal az ivadékgondozás szükségessége magával hozza a házastársak huzamosabb együttélését. Arra, mondja Hanstein, hogy egy melegvérű állat az élet minden szakában szabadon változtathassa a helyét, csak két mód lehetséges : vagy gondoskodni kell a szükséges melegről, illetve annak a petéhez való juttatásáról, vagy fel legyen ruházva az állat azzal a képességgel, hogy magzatát magával hordozza helyváltoztatás közben is. Az elsőre példák azok a tyúkfélék, melyek tojásaikat lassan bomló, ezért meleget fejlesztő növényi részek garmadájával takarják be, vagy forró homokba rakják; a másik példát az emlősöknél látjuk. Természetes, csak akkor tudja az állat magzatát így magával hurczolni, hogyha a fiatal állat fejlődése az anyatest belsejében megy végbe. Az erszényeseknél az anya fejletlen fiát költőerszényben hordozza, míg a többi, igazi emlősöknél a fiatal állat a méhben marad. A krokodilusokról és nagyobb kígyókról is állítják, hogy tojásaikat a földbe ássák és időnkint rájuk ülnek. Náluk azonban inkább a tojások őrzéséről beszélhetünk, mint azok melegítéséről. Darazsak is vannak, melyek petéiket a földbe ásott folyosókba rakják, azután külső falánál „költenek“, őrködnek. Az ízeltlábúakból megemlíthetjük a pókokat is, melyek rendszerint őrzik a szövedékbe lerakott tojásaikat. Némelyik, pl. a farkaspók, petéit gömb alakú szövedékben a potrohán hurcolja magával. A gerinczes állatok közül ismeretes a tüskés pikó fészek építése. A hím építi a fészket, majd néhány nőstényt rábír arra, hogy odarakják ikráikat, aztán őrzi a petéket, később még a fiatal állatokat is mindaddig, míg azok maguk tudnak védekezni. Az újabban nálunk is (aquariumokban) gyakorta látható chinai nagy uszonyú halak szintén készítenek fészket, s náluk is a hím vállalja magára az őrzést. Hogy a madarak nemcsak kiköltik fiaikat, hanem a fészeklakók még hosszabb ideig etetik és őrzik is őket, azután megtanítják őket repülni, sőt, hogy a fészekhagyók is jó ideig védőleg és támogatólag fiaik mellett maradnak, eléggé ismert dolog. Érdekes az a mód, ahogyan pl. a tyúkféle madarak (fürj, fogoly stb.) üldözőiket azzal igyekeznek fészküktől elvezetni, hogy sajátságosan — mintha bénák vagy sebesültek volnának — a fészek közelében ideoda ugrálnak, futkosnak s így az ellenséget lassankint elcsalják, hogy azután gyors repüléssel megint visszatérjenek. Azok a madarak pedig, melyeknek megfelelő védőkészülékeik vannak, a támadó ellenséget igyekeznek visszaverni. Egyes pingvinekről írják a kutatók (Hanstein: Biologie der Tiere), hogy tojásukat — minden tojó csak egy tojást rak — a lábuk között képződött bőrredőben hordozzák. Velük szemben más madarak, ha nyugtalanítják őket, könnyű lélekkel elmenekülnek a fészekről, amit főleg a galambfajtáknál tapasztalhatunk. A fiatal kakuk nevelőanyái közül is némelyek elhagyják fészküket, ha idegen tojás kerül bele. Az emlősök közül a kenguráról állítják, hogy menekülés közben fiát kiteszi erszényéből, ha akadályozza a futásban. Felemlítjük itt az ivadékgondozásnak azt az esetét is, mikor a szülők tojásaikat és fiaikat hordozzák. Ha az alsóbbrendű állatok bimbódzására gondolunk, hol a sarjak hosszabb ideig fejlődnek az anyaállat testén, akkor, némelyek szerint, ezt sem tekinthetjük másnak mint a „fiahordozás“ egy formájának. Ez az analógia