Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 24-25. (1923-1924)

Rexa Dezső: Petőfi és Széchenyi

„Ok épen a mai napon, úgymint julius 14-én ötvenkilenc esztendeje, hogy a párisi nép ostromolta és elfoglalta a Bastillet. Minthogy ez ily nevezetes nap . . stb. Ott volt hát a forradalom , előtte hömpöly­gött, zúgott áradata s nem gondol a jövendővel, a jövendő nagysággal, erővel, gazdagsággal s nem is gondolva az eshetőleges megsemmisülés­sel, csak a ma szabadságát, a felszabadulást, a rabláncok lehullását keresi és most ujongva köszönti azt, amiről egyszer így írt: „Úgy érzem a forradalmat, mint a kutya a földrengést!“ Pedig annak az előre megérzett forradalom­nak egyformán volt szüksége a gyakorlat, mint a szenvedélyek emberére. Mert egy Petőfi lel­kesedése, lángheve, erőszaka nélkül nem indul­hat meg az átalakulás nagyszerű mozgalma,­­ de Széchenyi új eszméi és komoly megfontolt­sága, tiszta előrelátása nélkül olyan eredményre, aminől mindkettő áhított — nem vezethetett. Pedig Széchenyiben is él szenvedély, mely rokon a költőével. Naplóiban találunk olyan mondatokat, melyek akár Petőfitől is ered­hetnének : „Lenyesik szárnyamat, — lábamon járok ; levágják lábamat, kezemen fogok járni; ki­szakítják kezemet, hason fogok kúszni — csak használhassak.“ Vagy pedig: „Napról-napra nagyobb megvetésem az emberek iránt — s egyre büszkébben érzem önbecsemet.“ S mintha átírná Petőfi versét, mikor ezt jegyzi fel: „Hazámé időm, tehetségem, vagyonom.“ S egész Petőfies emberbecsülő demokrata kitörés ez: „Soha sincs az ember úgy lealázva, mint mikor valamely nagyúrnak előszobájában kell várakoznia“ ... Abban az életkorban ír így, amely körül­belül megfelel Petőfiének a szabadság-küzdelmek kirobbanásakor, de azután elmúlik három lustrum és a szenvedélyes hazafi megállapodottabb lesz. Mire azonban aszerint cselekedhetik, akkor már Petőfi ideje virradt fel, az ő politikai jelentősége emelkedik — s nemcsak a Talpra magyar/-ral fellelkesített tömeg — mondjuk az utca — előtt, hanem a súlyosabb elemek között is. Pozsony, (ahol éppen az országgyűlés együtt ül) — holmi pesti hírek, kacsák nyomán izgalomba jő, mert ott Petőfi állítólagos negyvenezer felfegyverzett emberétől valamilyen és nem igen bíztató, kívá­natos fordulatot várnak. Pedig — nem kell tőle félni. A költő vezér­szellem, de nem vezér! Nem ilyen kedélyvilág szüli a Dózsa Györ­gyöket, nem. Az a férfi, akit a maga szenve­délye úgy meg tud törni, mint őt,­­ nem lehet félelmes tömegvezető. Szeptember 30-án, mikor Batthyány miniszter­elnök Bécsben volt, az Egyenlőség-körben Petőfi rendkívül heves támadást intéz a kormány ellen, mert annak távollétét a közönség balul magyarázza. Petőfi többek közt így szól: — Hol van Batthyány, hol van Széchenyi? Hol Kossuth ? Éppen most futnak el, mikor mint a szikláknak megingathatatlanul kellene itt állniok ? ... Az én keblemet majdnem szét­veti a hazám iránti aggódás . . . Még csak néhány óránk van . . . Ragadjon mindenki mit tud: kapát, kaszát, vasvillát és mint vért szom­jazó tigrisek rohanjunk a komisz Jellacsics bar­maira . . . Mentsük meg a hazát, e drága egyetlen . . . És nem folytathatta beszédét; fuldokló zokogásba tört ki és az asztalra borult. A forradalmi hadvezetőnek „nem ily szelíd anyagból kén szerkesztve lenni.“ Neki imponál­nak azok, csodálattal töltik el. Mint lírikus, az epikai hős alakok iránt bír érdekkel és érzékkel, naplóiban kegyeletes lelkesedéssel emlékezik Rákóczi halála napjáról, s Aranyhoz írt levelében Dózsa Györgyért rajong. Hanem, akinek érzés és gondolatvilágában az ilyen alakok élnek,­­ miként ítéljen kedvezően a tervszerűen csele­kedni akarók, a megfontoltak felett ? Széchenyi megítélésénél már befolyásolta szilárd demokratikus érzése is, mely a rangi és rendi különbségeket csak annyiban fogadta el, hogy aki mágnás — már nem lehet érdemes arra, hogy szóba álljon vele. Általánosságban még is engedékenyebb gróf Széchenyivel szem­ben. Mikor a pestiek Batthyány, Kossuth és az ő tiszteletére fáklyászenét, kivilágítást rendez­nek, naplóiban ilyen nembánom-jóváhagyással szól erről: „Ha vesszük, e férfiak valamennyien meg­érdemelték a megtiszteltetést, melyben része­sültek, de ha meg nem érdemelték is, csak úgy megtiszteltük volna őket.“ . Szálka Petőfi szemében, hogy Széchenyi testestől, lelkestől anglomán. Mikor a neves fel­találó Kliegel József vaspályájáról ír, ezt mondja : „Kliegel a közlekedési miniszterhez ment új találmányával. A közlekedési miniszter Széchenyi István. Ezt tudni elég, hogy az ered­ményt is tudjuk! Széchenyi olyan ember, ki a fogpiszkálókat is Angliából hozatja magának, élvén azon szent meggyőződésben, hogy a magyar ember hat ökör az effélékhez“ . . . Egyébként „nagy embernek“ írja, de hogy ezalatt „nagyságot“ ért-e vagy inkább előkelő­séget, nem egészen világos. Könyvei között a nagy férfiúnak egy munkája sem volt, egyedül Kossuth „Felelet Széchenyi Istvánnak“ című könyve, s ez igazolja már azt a bizalmatlan­ságot, amellyel azt a kormányt fogadta, mely­nek egyik tagja épen gróf Széchenyi, s amikor Batthyányék kormányra lépnek — nem titkolja kétségeit, amiért pedig „jó neve hírét, melyet évek folytán szerzett, elvesztette néhány nap alatt“. 2­ 9

Next