Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 24-25. (1923-1924)
Rexa Dezső: Petőfi és Széchenyi
„Ok épen a mai napon, úgymint julius 14-én ötvenkilenc esztendeje, hogy a párisi nép ostromolta és elfoglalta a Bastillet. Minthogy ez ily nevezetes nap . . stb. Ott volt hát a forradalom , előtte hömpölygött, zúgott áradata s nem gondol a jövendővel, a jövendő nagysággal, erővel, gazdagsággal s nem is gondolva az eshetőleges megsemmisüléssel, csak a ma szabadságát, a felszabadulást, a rabláncok lehullását keresi és most ujongva köszönti azt, amiről egyszer így írt: „Úgy érzem a forradalmat, mint a kutya a földrengést!“ Pedig annak az előre megérzett forradalomnak egyformán volt szüksége a gyakorlat, mint a szenvedélyek emberére. Mert egy Petőfi lelkesedése, lángheve, erőszaka nélkül nem indulhat meg az átalakulás nagyszerű mozgalma, de Széchenyi új eszméi és komoly megfontoltsága, tiszta előrelátása nélkül olyan eredményre, aminől mindkettő áhított — nem vezethetett. Pedig Széchenyiben is él szenvedély, mely rokon a költőével. Naplóiban találunk olyan mondatokat, melyek akár Petőfitől is eredhetnének : „Lenyesik szárnyamat, — lábamon járok ; levágják lábamat, kezemen fogok járni; kiszakítják kezemet, hason fogok kúszni — csak használhassak.“ Vagy pedig: „Napról-napra nagyobb megvetésem az emberek iránt — s egyre büszkébben érzem önbecsemet.“ S mintha átírná Petőfi versét, mikor ezt jegyzi fel: „Hazámé időm, tehetségem, vagyonom.“ S egész Petőfies emberbecsülő demokrata kitörés ez: „Soha sincs az ember úgy lealázva, mint mikor valamely nagyúrnak előszobájában kell várakoznia“ ... Abban az életkorban ír így, amely körülbelül megfelel Petőfiének a szabadság-küzdelmek kirobbanásakor, de azután elmúlik három lustrum és a szenvedélyes hazafi megállapodottabb lesz. Mire azonban aszerint cselekedhetik, akkor már Petőfi ideje virradt fel, az ő politikai jelentősége emelkedik — s nemcsak a Talpra magyar/-ral fellelkesített tömeg — mondjuk az utca — előtt, hanem a súlyosabb elemek között is. Pozsony, (ahol éppen az országgyűlés együtt ül) — holmi pesti hírek, kacsák nyomán izgalomba jő, mert ott Petőfi állítólagos negyvenezer felfegyverzett emberétől valamilyen és nem igen bíztató, kívánatos fordulatot várnak. Pedig — nem kell tőle félni. A költő vezérszellem, de nem vezér! Nem ilyen kedélyvilág szüli a Dózsa Györgyöket, nem. Az a férfi, akit a maga szenvedélye úgy meg tud törni, mint őt, nem lehet félelmes tömegvezető. Szeptember 30-án, mikor Batthyány miniszterelnök Bécsben volt, az Egyenlőség-körben Petőfi rendkívül heves támadást intéz a kormány ellen, mert annak távollétét a közönség balul magyarázza. Petőfi többek közt így szól: — Hol van Batthyány, hol van Széchenyi? Hol Kossuth ? Éppen most futnak el, mikor mint a szikláknak megingathatatlanul kellene itt állniok ? ... Az én keblemet majdnem szétveti a hazám iránti aggódás . . . Még csak néhány óránk van . . . Ragadjon mindenki mit tud: kapát, kaszát, vasvillát és mint vért szomjazó tigrisek rohanjunk a komisz Jellacsics barmaira . . . Mentsük meg a hazát, e drága egyetlen . . . És nem folytathatta beszédét; fuldokló zokogásba tört ki és az asztalra borult. A forradalmi hadvezetőnek „nem ily szelíd anyagból kén szerkesztve lenni.“ Neki imponálnak azok, csodálattal töltik el. Mint lírikus, az epikai hős alakok iránt bír érdekkel és érzékkel, naplóiban kegyeletes lelkesedéssel emlékezik Rákóczi halála napjáról, s Aranyhoz írt levelében Dózsa Györgyért rajong. Hanem, akinek érzés és gondolatvilágában az ilyen alakok élnek, miként ítéljen kedvezően a tervszerűen cselekedni akarók, a megfontoltak felett ? Széchenyi megítélésénél már befolyásolta szilárd demokratikus érzése is, mely a rangi és rendi különbségeket csak annyiban fogadta el, hogy aki mágnás — már nem lehet érdemes arra, hogy szóba álljon vele. Általánosságban még is engedékenyebb gróf Széchenyivel szemben. Mikor a pestiek Batthyány, Kossuth és az ő tiszteletére fáklyászenét, kivilágítást rendeznek, naplóiban ilyen nembánom-jóváhagyással szól erről: „Ha vesszük, e férfiak valamennyien megérdemelték a megtiszteltetést, melyben részesültek, de ha meg nem érdemelték is, csak úgy megtiszteltük volna őket.“ . Szálka Petőfi szemében, hogy Széchenyi testestől, lelkestől anglomán. Mikor a neves feltaláló Kliegel József vaspályájáról ír, ezt mondja : „Kliegel a közlekedési miniszterhez ment új találmányával. A közlekedési miniszter Széchenyi István. Ezt tudni elég, hogy az eredményt is tudjuk! Széchenyi olyan ember, ki a fogpiszkálókat is Angliából hozatja magának, élvén azon szent meggyőződésben, hogy a magyar ember hat ökör az effélékhez“ . . . Egyébként „nagy embernek“ írja, de hogy ezalatt „nagyságot“ ért-e vagy inkább előkelőséget, nem egészen világos. Könyvei között a nagy férfiúnak egy munkája sem volt, egyedül Kossuth „Felelet Széchenyi Istvánnak“ című könyve, s ez igazolja már azt a bizalmatlanságot, amellyel azt a kormányt fogadta, melynek egyik tagja épen gróf Széchenyi, s amikor Batthyányék kormányra lépnek — nem titkolja kétségeit, amiért pedig „jó neve hírét, melyet évek folytán szerzett, elvesztette néhány nap alatt“. 2 9