A Zene 16. (1934-1935)
1935 / 9. szám - Jemnitz Sándor: Hummel János Nepomuk, az ember és művész
A ZENE de főként a német tartományokban. Szerették zongorajátékát, amelyről Czerny, Beethoven tanítványa és Liszt Ferenc mestere, az etűdök világhírű szerzője érdekesen emlékezik meg naplójában . Ha Beethoven játékmodorát lenyűgöző erő, jellemzőkészség, hallatlan virtuozitás és folyamatosság tüntette ki, akkor Hummel előadása mintaképe volt a teljes tisztaságnak és világosságnak. Kellemesen előkelő és finom volt a játéka, a nehézségeket játszi könnyedséggel gyűrte le, amennyiben egyesítette Mozart és Clementi iskolájának előnyeit. Érthető tehát, hogy a nagyvilágban hamarosan ő szerzett előnyt magának és csakhamar két párt alakult körülöttük s ezek a leghevesebb módon támadták egymást. Hummel hívei azt vetették Beethoven szemére, hogy sanyargatja a zongorát, homályosan és piszkosan játszik, visszaél a pedál használatával, csak lármázni tud és saját szerzeményeiben természetellenes, keresett, dallamszegény és szabályellenes. Beethoven pártja viszont azt hangoztatta, hogy Hummel nélkülözi az igazi alkotóerőt, hogy játéka olyan egyhangú, mint a kintorna, ujjtartása olyan görcsös, mint a keresztespóké és szerzeményei csupán átiratai és földolgozásai Mozart és Haydn eredeti dallamainak.« Minket Hummel a korszakát megelőző szociális érzéke és gondolkozása miatt is érdekel. Magánéletében bőkezűen adakozó volt, de nem abból a fajtából, amely csakis azért adományoz, hogy ennek híre keljen, ami dicsőségét növeli. Ellenkezőleg , Hummel mindig titokban ajándékozott és pártfogoltjait szigorú hallgatásra kötelezte. Ennél még lényegesebb, hogy Hummel volt a szerzői jog úttörője, aki védelmet keresett és talált a jogosulatlan utánnyomások ellen, ahogy felháborodva védekezett a szerzők kényszerhelyzetét kihasználó zeneműkiadók uzsorája ellen is. De elért eredményeit nemcsak a maga számára kamatoztatta, hanem szerzőtársai érdekében is küzdött.Önfeláldozóan egyengette tanítványainak életútját és későbbi években sem vonta le róluk kezét. Kiváló művészek akadtak köztük, mint Ferdinand Hiller, a kölni zeneélet felvirágoztatója, Adolf Henselt, az orosz cári udvar ragyogó virtuóza és August Rocker, Wagner barátja. Weimarban alapította meg Hummel a zenekari zenészek első nyugdíjintézetét és özvegyeik és árváik biztosítóvállalatát. Hogy mindennemű félremagyarázásnak rögtön elejét vegye, már az alapításnál kijelentette, hogy tulajdon családja nevében lemond igényéről. Ha műveivel nem is kerül a legnagyobbak első sorába, mint ember a legjobb lelkű művészek között foglal helyet. . . . Lehetséges, hogy nagy vetélytársa, Beethoven, zseniális merészsége és forradalmi újszerűsége még jobban megerősítette szélsőséges konzervativizmusában. A művészettörténet sok esetéről tudunk, amikor bizonyos dacosan ellentétes állásfoglalások ilyen módon önvédelemből alakulnak ki. Benyovszky Károly könyvét alapos forrásnyomozó szorgalom tünteti ki. Munkája valóban kimerítő adattárt jelent, ahol még a legcsekélyebb adatot is több kiítforrás támasztja alá és erősíti meg. Szerző szerénységének dicséretére válik, hogy tartózkodik a száz évre visszamenő és ez okból problematikus értékítéletektől s ahol maga nem tud képet alkotni magának, inkább a kortársakat szólaltatja meg. Könyve ezáltal külön érdekességre tesz szert, mert az egész kor szellemét, ízlését, gondolkozását idézi föl az olvasó előtt. JEMNITZ SÁNDOR