A Zene 21. (1939-1940)
1940 / 13. szám - H.: Százéves a Nemzeti Zenede
A ZENE 196 zeneéletnek ez a kimagasló művésze szinte bonckés alá vette a zenekart és a közönség napnál világosabban megismerhette a zenekar »anatómiáját«. Egy gyönyörű népdalt dolgozott fel és azt az összes elképzelhető hangszerelésben bemutatta. A Népművelési Bizottság idei mérlegét tehát örömmel zárhatjuk le. Az eredmény igen sok aktívát mutat. A magyar zenekultúra ügye a Népművelési Bizottság rendkívüli munkájával ez idén is nagy lépésekkel haladt előre. A SZÁZÉVES NEMZETI ZENEDE. A Nemzeti Zenede alapítása a nemzeti öntudatra ébredésnek abban a lelkesedéstől lobogó időszakában történt, mely a szabadságharcot megelőzte s mely végül is az 1848—49-i országégéshez vezetett. Sorra születnek akkor a nemzeti alapon álló s magyar művelődést célzó intézmények. Ekkor nyitotta meg kapuit a Nemzeti Színház is (1837). Egy évvel előtte pedig az 1834-ben alapított Vidámság Társasága alakult át a híres Pestbudai Hangászegyesületté. Ez a nagyszerű egyesület lett a későbbi Nemzeti Zenede szülőanyja. 1840 március 5-én ugyanis a Pestbudai Hangászegyesület énekiskolát nyitott. Ebből fejlődött ki a százados Nemzeti Zenede. Az énekiskola létesítésének terve Bartay Andrástól, a szabadságharc előtti tevékenységtől lázas idők egyik legtevékenyebb muzsikusától való. Bartay termékeny zeneszerző, két operát, miséket s egyéb számos kompozíciót írt. Rövid ideig a Nemzeti Színház igazgatója. Ő írta ki 1844 tavaszán a pályázatot a Himnusz megzenésítésére. Már 1829-ben létesít egy énekiskolát (Pestvárosi Énekiskola) Menner Lajossal, a későbbi Hangászegyesületi Énekiskola egyik első tanárával együtt. Bartay az új nagyobbszabású énekiskola felállításával lehetővé akarta tenni, hogy a Hangászegyesület nagyobb oratóriumokat s egyéb énekkarra és zenekarra írt műveket is be tudjon mutatni. Énekesekben, de főképpen énekesnőkben ugyanis hiány volt. Ezt a hiányt volt hivatva pótolni a Pestbudai Hangászegyesület Énekiskolája. Az Énekiskola ügye négy évi huzavona után jutott dűlőre. Legfőbb akadály az anyagiak hiánya volt. Hogy ezt az akadályt sikerült elhárítani, az jórészt Liszt Ferencnek volt köszönhető. Liszt Ferenc 1839 végén tért vissza először Magyarországba. A hazatérést nagy lelki megrázkódtatás előzte meg. Ráeszmélt magyar voltára. Fellobogott szívében a hazaszeretet lángja. Megvallja a világnak a magyarságát. A pesti nagy árvíz híre okozta ezt a lelki krízist. Előbb Bécsbe siet, hol hangversenyeket ad az árvízkárosult hontestvérei felsegélyezésére, majd a következő évben Magyarországra jön. Pesten úgy fogadják, mint fejedelmet. Babérkoszorút tesznek fejére s drágakövekkel kirakott hüvelyű díszkardot nyújtanak át neki. És Liszt fejedelmi bőkezűséggel szétajándékozza hangversenyei óriási jövedelmének legnagyobb részét. Játszik a magyar színház, a vakok intézete, Taborsky hegedűművész javára és egy hangversenyének bevételét a Pestbudai Hangászegyesületnek adja (1377 forintot), egy másiknak jövedelmével pedig a Nemzeti Zenede alapjait rakja le. Ez utóbbi hangverseny (1840 január 11-én) azért is zenetörténeti jelentőségű, mert ezen vezényelt Liszt