A Zene 21. (1939-1940)

1940 / 13. szám - H.: Százéves a Nemzeti Zenede

A ZENE 196 zeneéletnek ez a kimagasló művésze szinte bonckés alá vette a zenekart és a közönség napnál világosabban megismerhette a zenekar »anatómiáját«. Egy gyönyörű népdalt dolgozott fel és azt az összes elképzelhető hang­­szerelésben bemutatta. A N­épművelési Bizottság idei mérlegét tehát örömmel zárhatjuk le. Az eredmény igen sok aktívát mutat. A magyar zenekultúra ügye a N­épművelési Bizottság rendkívüli munkájával ez idén is nagy lépésekkel haladt előre. A SZÁZÉVES NEMZETI ZENEDE. A Nemzeti Zenede alapítása a nemzeti öntudatra ébredésnek abban a lelkesedéstől lobogó időszakában történt, mely a szabadságharcot meg­előzte s mely végül is az 1848—49-i országégéshez vezetett. Sorra szület­nek akkor a nemzeti alapon álló s magyar művelődést célzó intézmények. Ekkor nyitotta meg kapuit a Nemzeti Színház is (1837). Egy évvel előtte pedig az 1834-ben alapított Vidámság Társasága alakult át a híres Pestbudai Hangászegyesületté. Ez a nagyszerű egyesület lett a későbbi Nemzeti Zenede szülőanyja. 1840 március 5-én ugyanis a Pestbudai Hangászegyesület énekiskolát nyitott. Ebből fejlődött ki a százados Nemzeti Zenede. Az énekiskola létesítésének terve Bartay András­tól, a szabadságharc előtti tevékenységtől lázas idők egyik legtevékenyebb muzsikusától való. Bartay termékeny zeneszerző, két operát, miséket s egyéb számos kompozíciót írt. Rövid ideig a Nemzeti Színház igazgatója. Ő írta ki 1844 tavaszán a pályázatot a Himnusz megzenésítésére. Már 1829-ben létesít egy énekiskolát (Pestvárosi Énekiskola) Menner Lajossal, a­ későbbi Hangászegyesületi Ének­iskola egyik első tanárával együtt. Bartay az új nagyobbszabású énekiskola felállításával lehetővé akarta tenni, hogy a Hangászegyesület nagyobb oratóriu­mokat s egyéb énekkarra és zenekarra írt műveket is be tudjon mutatni. Énekesekben, de főképpen énekesnőkben ugyanis hiány volt. Ezt a hiányt volt hivatva pótolni a Pestbudai Hangászegyesület Énekiskolája. Az Énekiskola ügye négy évi huza­vona után jutott dűlőre. Legfőbb akadály az anyagiak hiánya volt. Hogy ezt az akadályt sikerült elhárítani, az jórészt Liszt Feren­cnek volt köszönhető. Liszt Ferenc 1839 végén tért vissza először Magyarországba. A haza­térést nagy lelki megrázkódtatás előzte meg. Ráeszmélt magyar voltára. Fel­lobogott szívében a hazaszeretet lángja. Megvallja a világnak a magyarságát. A pesti nagy árvíz híre okozta ezt a lelki krízist. Előbb Bécsbe siet, hol hang­versenyeket ad az árvízkárosult hontestvérei felsegélyezésére, majd a követ­kező évben Magyarországra jön. Pesten úgy fogadják, mint fejedelmet. Babér­­koszorút tesznek fejére s drágakövekkel kirakott hüvelyű díszkardot nyúj­tanak át neki. És Liszt fejedelmi bőkezűséggel szétajándékozza hangversenyei óriási jövedelmének legnagyobb részét. Játszik a magyar színház, a vakok intézete, Taborsky hegedűművész javára és egy hangversenyének bevételét a Pestbudai Hangászegyesületnek adja (1377 forintot), egy másiknak jövedel­mével pedig a Nemzeti Zenede alapjait rakja le. Ez utóbbi hangverseny (1840 január 11-én) azért is zenetörténeti jelentőségű, mert ezen vezényelt Liszt

Next