MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 06. ÉVFOLYAM (1957)
1957 / 2-3. sz. - KUTATÁS - GEREVICH LÁSZLÓNÉ: Vásári Miklós kódexei
megváltoznék, karcsúság a gyetyatartó arányainak főösszetevője. Az egészen pedig a rutin adta tökéletesség fölénye csillog. A szentmiklósi kereszttalp sokkal szerényebb. Mesterének mintázófája sokkal vastagabb, tompább. Párhuzamos árkai meg-megbicsaklanak, levélvégződései bütykösebbek, sárkányain a részletekkel fölöttébb takarékoskodik. Mintázása, cizellálása úgy követi a német mesterét, mint a szépen író gyermek betűi a vésnöki kalligráfia pontosságát. Ez tökéletesebb, de amaz üdébb, közvetlenebb. Arányaiban a magyar emlék zömökebb. Magassága és szélessége egyenlített, s ha van hajszálnyi túlsúly, az a szélesség javára billenti a mérleg nyelvét. Körvonalai sem emelkednek a szendali emlék sima lendületével, ívelésük simaságát a kisebb sárkányok púpja megzökkenti. A két emlék eme közvetlen összevetése világosan meghatározza a szentmiklósi kereszttalp természetét. Szász minta, pontosabban a stendali gyertyatartó nyomán készült, de már Magyarországon, valószínűleg magyar mester kezemunkájaként a XII. század ötvenes éveiben. Mestere úgy tetszik, rajzolt előkép alapján dolgozott, mert mintarajz kevésbé kötötte meg, mint valamely kész öntvény, vagy valamely öntőforma. Változtatásait is könnyebben és szabadabban hajthatta végre. A szembeállítás nagyon tanulságos, mert általános érvelés helyett pontos vezérfonalat ad kezünkbe hazánk középkori bronzemlékeinek szabatosabb meghatározásához.5 KAMPIS ANTAL JEGYZETEK 1 Varjú Elemér, Vezető a Magyar Nemzeti Múzeum történeti osztálya kiállított gyűjteményeiben. Bp. 1929, 16. Végh Gyula, Régi egyházművészet országos kiállítása Bp. 1930, 72 old. 303. kat. sz. 31. t. Gerevich Tibor, Magyarország románkori emlékei. Bp. 1938, 202. old. CCXXVII. t. 2 Gerevich T., i. b. 3 Creutz M., Die Anfänge des monumentalen Stiles in Norddeutschland. Köln 1910, 30. old. 18. kép. Lüthgen E., Romanische Skulptur in Deutschland Leipzig 1923, 1. XVIII. t. 4 Creutz-Lüthgen i. m. 5 Mikor e cikk korrektúralevonatai jutottak már hozzám, akkor került kezembe egy 1935-ben megjelent hatalmas német nyelvű kiadvány, amely a románkori gyertya tartókkal és aquakékkel foglalkozik. Falke—Meyer: Bronzegeräte des Mittelalters I. Berlin 1935. Szerzők az általuk összeszedett hihetetlenül gazdag anyag során a magyar emlékeket is közlik s rámutatnak a stendali gyertyatartóval való formai összefüggésekre. A magyar emlékeken kívül a hasonló megoldású daraboknak számos példáját közlik az európai múzeumok és templomi kincstárak anyagából s iparkodnak az elszármazott darabokat különféle régiókhoz kötni. Megengedik, sőt felteszik elszászi és lotharingiai műhelyek létezését és működését, ellenére annak, hogy a magyar emlékek s a többi között fennálló különbségek nemcsak tanult szemek előtt mutatkoznak meg leplezetlenül, önálló magyar műhely, magyarországi gyakorlatnak még csak a lehetőségét sem engedik meg. Fel sem vetik. Márpedig figyelembe véve azt, hogy e talapzattípusnak nemcsak az említett néhány, de egyre sorvadóbb s durvább változatokban egész sorozata mutatható ki múzeumaink anyagában, melyek mindenike hazai lelőhelyről került ki s nem egy közülök a föld alól, nyilvánvaló, hogy fentebbi érvelésünk még Falkéék véleményével szemben is az emlékek hazai eredete mellett dönt s semmiesetre sem a lotharingiai műhelyeket vallják hazájuknak, mint ezt Falke és Meyers állították. VÁSÁRI MIKLÓS KÉT KÓDEXE A páduai Székesegyházi Könyvtár A. 24. és A. 25. jelzéssel két magyar vonatkozású kódexet őriz, melyekkel a római miniatúra-történeti kiállítás katalógusának ismertetésében Berkovits Ilona már röviden foglalkozott. Az egyik Bonifacius PP. VIII. Liber sextus Decretalium, cum apparatu Joannis Andreae. A kézirat 1451 lapján található bejegyzés szerint „iste liber est domini Nicholay prepositi Strigoniensis ungar.amen. Explicit apparatus domini Johanni Andreae super VI. libro decretalium". A másik kötetben — Clemens PP. V. Constitutiones, cum apparatu Joannis Andreae , Joannes PP. XXII. Extravagantes — hasonló bejegyzés fordul elő a 72 . lapon, mely azt bizonyítja, hogy ez a kézirat is Miklós esztergomi prépost számára készült. Míg azonban az első bejegyzés évszám nélküli, a másodikban található 1343. évszám biztos támpontot nyújt mind az időrend, mind a tulajdonos kilétének megállapítására. Az A. 24. jelzetű kézirat nemcsak a megrendelő magyar származása miatt értékes számunkra, hanem mert a magyar történeti ikonográfia eddig ismeretlen ábrázolásait mutatja be. A kódex első lapját Szt. István életéből négy jelenet díszíti. A bal felső mezőben Géza álma. Az alvó fejedelem ágya fölött lebegő angyal kezében mondatszalagot tart ,,Non tibi concessum est quod meditaris quia manus pollutus sanguine gestas".3 felirattal. Jobboldalt az egyik őrt álló katona maga előtt mint pajzsot az Anjou-címer tükörképéhez hasonló címert tart. A jobb felső kép a gyermek István keresztelését ábrázolja.4 A keresztelő medence fölé tartott ruhátlan gyermek fejére Adalbert püspök a keresztvizet önti. Balra Gáza fejedelem áll, mellette felesége, Sarolta koronás feje hajlik a képbe. A bal alsó mezőben István koronázása látható. A trónon ülő püspök előtt középen az ifjú király féltérdre ereszkedik és kezét a mellén keresztbe teszi. Feje fölé a püspök koronát tart. A háttérben jobbra térdelő, mögöttük álló alakok, a koronázás résztvevői. A jobb alsó ábrázolás a pogány magyarok keresztelését mutatja be. A medencében álló két ruhátlan alakot a két jobboldalt álló szerzetes kereszteli. Az előtérben öltöző és térdelő hívők. Középen egy ruhátlan gnómszerű figura éppen a medencébe mászik fel. Balla István király glóriás, koronás alakja, jobbján Gizella királynéval és kíséretével. A négy részre osztott miniatúrát hosszában középen képszalag választja el, melynek háromkaréjos felső végződésében a Kálvária látható. Ez alatt megnyúlt hatszögű mezőkben legfelül az ősz szakállas, koronás István király ülő alakja jelenik meg. Fejét glória övezi. Bal kezében országalmát, jobb kezében templommodellt tart. Alatta Imre herceg, jobb kezében jelvénye, a liliomos jogar, fejét korona és glória díszíti. Majd Szt. László király alakja látható szakáll nélkül. Fejét korona és glória övezi. Jobb kezében bárdot emel, ami az ikonográfiai ábrázolásai között leggyakoribb. Ez alatt két részre osztott hegyes végződésű, ovális, indadíszes keretben felül az imára kulcsolt kezű — feltevésünk szerint — Miklós esztergomi prépost portréja, lent egy kopaszodó, hosszú szakállú, bajuszos idős férfi képmása. A képszalag alsó végződésében posztamensen Szt. Miklós vagy Gellért püspök álló alakja. Bal kezében országalmát, jobb kezében ferdén maga előtt a püspöki jogart tartja. A kódex többi lapja díszítésében szerényebb. Számos iniciáléban különböző férfi, női és szerzetes fejek, melyek közül az egyikben Bonifác pápa képmására következtethetünk. A miniatúrák ábrázolásai az eddig ismert Szt. István életét bemutató miniatúrák között a legkorábbiak és egyedülállóak abban, hogy szigorúan a legenda szövegéhez alkalmazkodnak. Az ábrázolások Szt. Istvánt mint a nagy keresztény és hittérítő uralkodót mutatják be, ellentétben a Képes Krónikával, amely bár a király 133