MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 06. ÉVFOLYAM (1957)

1957 / 2-3. sz. - KUTATÁS - GEREVICH LÁSZLÓNÉ: Vásári Miklós kódexei

életének tizenkét jelenetét örökíti meg, az illusztrációk többségében mint államférfi és hadvezér jelenik meg.7 Sem a Képes Krónikában, sem a középkori magyar fal-és táblaképfestészetben kódexünkhöz hasonló egyetlen ábrázolás sem ismeretes.8 A páduai kódex miniátora a szentek ikonográfiai jelvényének alkalmazásánál minden esetben az előírás­hoz ragaszkodik, ezért fel kell tételeznünk, hogy a középkorban Szt. István attribútumai közé tartozott a templommodell is, utalva nagyarányú egyházi építkezé­seire.­ Ez pedig azt jelenti, hogy Szt. István ikonográfiája nemcsak új ábrázolásokkal, hanem új jelvénnyel is gazdagodott. Géza fejedelem és Sarolta együtt tudomá­sunk szerint eddig egyedül ebben a kéziratban jelennek meg. Az 1953-ban rendezett római miniatúra-történeti kiállítás katalógusait határozta meg először a kézirat ábrázolásait. Azonban valószínűleg éppen mert a legen­dához és a benne szereplő személyekhez ragaszkodott — természetszerűleg nem ismerhette a magyar ikonográfiai hagyományokat —, nem tudta megfejteni a képszalagon előforduló szentek személyét, így Imrét kérdőjellel Szt. Henrik császárnak, Szt. István sógorának, Szt. Lászlót közelebbi megjelölés nélkül szent királynak tartja. Az összekulcsolt kezű, általunk Miklós eszter­gomi prépostnak feltételezett személlyel kapcsolatban a katalógus készítőjében is felmerült a gondolat, hogy a megrendelőt ábrázolja, amire csak kérdőjellel utal. Az alatta elhelyezett idős férfi portréját azonban nem említi. A legalsó püspöksüveges alakban Szt. Gellért püspök személyét sejti. Egyedül Szt. István meghatáro­zásában biztos. Nem lehet vitatható azonban az, hogy magyar egyházi személy megrendelésére a XIV. század első felében készült kéziratban Szt. István életének jelenetei­vel együtt csak a megelőző századok kiemelkedő magyar Árpád-házi szentek fordulhatnak elő. Számos meglevő vagy csak leírásból ismert ábrázoláson Szt. István, Szt. Imre és Szt. László igen gyakran szerepel együtt. Az A. 25. kódex első lapján keskeny kerettel elvá­lasztott négy mezőben alexandriai Szt. Katalin életének négy jelenete látható. Ezekkel az ábrázolásokkal Erbach v. Fürstenau már 1911-ben behatóan foglalkozott — ezért részletes ismertetésükre most nem térünk ki — és mindkét kódex miniátorát a Lisetta Ciaccio által elnevezett Pseudo-Niccoló-nak és segédeinek szemé­lyében határozta meg.11 D'Ancona az A. 25. kéz­irat ábrázolásait csak részleteiben ismeri el Pseudo-Niccoló művének,12 P. Sambin a bolognai Galvano-család körébe helyezi.13 A római kiállítás katalógusa majd Mario Salmi14 Erbach von Fürstenau attribucióját fogadja el. Minden okunk megvan rá, hogy a nagy anyag köz­vetlen összehasonlítását lehetővé tévő kiállítás tanulsá­gait, illetve a katalógus attribucióját elfogadjuk, legalább­is a kódex készítésének körére nézve. Lehetetlen ugyanis Magyarországról állást foglalni Pseudo-Niccolo vagy Niccolo da Bologna szerzőségének kérdésében, miután a művek különválasztásában, sőt a konstruált Pseudo-Niccolo létezésében maga az olasz szakirodalom sem egyezett meg. Kétségtelen azonban, hogy az István király életét illusztráló miniatúrák legközelebb a Ciaccio­tól és Salmitól Pseudo-Niccolónak.15 Toescától Niccolo da Bolognának tulajdonított Missale (Vatikáni Könyvtár, cod. cap. 63. B) és Ms. vat. lat. 1430. kódex képeihez 16 állanak igen közel, amely kiterjed az arctípusokra, a beesett orca ábrázolására, a háttérre, valamint arra a szokásra, hogy ahol lehet, kis mellképeket helyez el. Közös sajátság még az arányok bizonytalan alkalmazása, amely néhol egy-egy háttérbe helyezett fej vagy alak nagy méretében mutatkozik. Éppen hibás ábrázolása miatt áruló az olyan részlet például, mint az épületet tartó karcsú oszlop lábazata, ez a megfordított karéjos vagy bimbós fejezet, melyet a Vatikáni Könyvtár Ms. vatic, lat. 2639. kódex c. 4. lapján, és Géza álmán és István keresztelésén láthatunk. A stílus-összefüggést azonban jó néhány különbség zavarja, így pl. a jelleg­zetes keretdíszítés hiánya, a túlzsúfoltság elkerülése és a viszonylag jobb térábrázolás, amely különösen István koronázásán vagy Géza álma belépő alakjain észlelhető. Ezek a csoportok más tekintetben is emlí­tésre méltók, ugyanis korai készülésük ellenére a térben ilyen kitűnően komponált figurák a mester későbbi művein is ritkán találhatók (hasonlóan elhelyezett csoport a 63. B. kódexben). Ez utóbbi kérdés fölveti az illusztrációk művészi helyét a bolognai miniatúra úttörő mesterének, vagy talán még helyesebben mond­hatjuk, hogy műhelyének körében. Ezt a színvonalat ugyanis nem sokkal haladják meg a kétségtelenül Niccolo di Giacomo kezeművének tartott fiatalkori miniatúrák sem. Miután a művészettörténeti elemzés a kódexek bolognai származását valószínűsíti, átvizsgáltuk az észak-olaszországi magyaroktól gyakran látogatott egye­temek jegyzékeit, de sehol nem találkozunk olyan adattal, amely útmutatással szolgálhatna az esztergomi prépost személyének megállapítására. A bolognai diákok lajstromában szereplő „Nycolaus de Ungaria, archi­diaconus Nitriensim­ ecclesia Strigoniensis", azaz Dörögdi Miklós 18 nem lehet azonos a megrendelő Miklós eszter­gomi préposttal. Ugyanis Dörögdi már 1319-ben Eszter­gomban tartózkodik mint nyitrai főesperes, 1320-ban pozsonyi prépost, 1327-ben „Nos magister Nicolaus prepositus Posoniensis et comes Capelle domini regis"­nek címezi magát. 1328 végén az esztergomi főkáptalan érseknek választja meg, de mivel Károly Róbert nem őt, hanem Telegdi Csanád egri püspököt jelölte esztergomi érseknek, Dörögdi önként lemondott jogairól és a pápa­ ­. Páduai Székesegyházi Könyvtár ms. A. 24. f. 1. (részlet) Szt. István legendája

Next