Magyar Alföld, 1937 (6. évfolyam, 1-103. szám)

1937-01-03 / 1. szám

Vasárnap, 1937 január 3 Ara & fillér VI. évfolyam, I. szám A Kisgazdapárt útja Nyílt levél Tildy Zoltánhoz írta: Szabó Pál Kedves Barátom ! Tudatosan nem írtam neved után a képviselői címet. (Hiszen az idők elején minden elő- és utónév nélkül léptél^bele a politikai­ életbe. A pa­rasztság így vette átja neved. Úgyis maradt­ benne örökre. Úgy léptél bele pontosan hat és fél évvel ezelőtt a politikai életbe, mint valamely kiszáradt sivatagba, ahol egyetlen fűszál, domb, vagy kő nem jelölte meg előtted és a pa­rasztság előtt az utat. A szűz párt zászlóján büszke jelszavak lobogtak, hiszen ez természetes. A parasztság hitt. Máról-holnapra hívők lettek a hitetlenek, bízás váltotta fel a csüg­­gedést. Mi mindnyájan jó néhány évet öregedtünk, a Te hajadban is több az ősz szál. Mindazonáltal el­jutottál az első állomáshoz, a man­dátumig. Égető és fájó kérdés volt már ez, a pártnak, de leginkább a pártban sorakozó paraszt százezrek­nek, most itt van, megvan, de van benne valami­­ tragikum, hogy az az ellenség, amelyikért harcba szállítot­­tad hat és fél évvel ezelőtt a paraszt­regimenteket, már nincs sehol Se holtan, se elevenen. Pedig a politikai harcmező nem sokkal lett barátsá­gosabb és ellenség, a régi ellenség, más látható ellenség, nincsen sehol. Egyszerűen eltűnt. Megemésztődött a forduló időben. Most állsz a siva­tag közepén a milliós paraszti sereg­gel együtt, visszafordulni nem lehet, harcolni ezidő szerint nincs kivel, előre menni, nagy célokért barátsá­gos meneteléssel lehetetlen. Pedig menni kell- Mert a menés az élet és a megállás halál. Ez, eddig csak szimbólum, de a valóság az, hogy parlamenti meg­bízásoddal új történetemformáló té­nyezővé lett a kisgazdapárt. Most aztán csak arról van szó, hogy a politikai szélcsendben miként és hogy, milyen alapokon történik meg a benső erők átcsoportosítása.­Mert hogy erre az­­ átcsoportosításra i^föltétel nélkül szükség van, azt hiszem. Te is ér­zed, mint ahogy érezzük mindan­­­nyian. A párt indító, erjesztő erői mára már meghomályosodtak, tudva, vagy tudattalanul meghamisítódtak. Először is: a párt történelmi szükség szerint való megalakulását egyes városok, megyék, csoportok maguknak kulön­­tálják. Ez magában véve nem sokat jelent. De igenis, az már bomlasztó erővel jelentkezik, hogy ezeket a több irányba húzó megalakulásokat indi­­viduál karrierek sajátítják ki házi használatra azon mértékben, mint amilyen mértékben a közösségi gon­dolat homályosul. Pedig: a párt tel­jes tisztaságában, a minden magyar problémák felölelésével csak kéré­sünkben indult meg. Az összes lát­ható és cselekvőképes erők a mi semmiért meg nem alkuvó munkánk kitartó eredménye után tapadtak rá a pártra. Elismerem, hogy ez a ta­padás legnagyobb részben igen nagy és kívánatos eredmény. De hogy teljes tömegében kívánatos-e a múlt­ban és a jövendőben, azt ma­ még nem tudjuk bizonyossággal megmon­dani. Ha tudnánk­ is, nem érnénk vele semmit. De föltétlenül meg­mondja rövid pár­ esztendő. Másodszor: én, aki mégis csak egyedüli látható és hasznosítható biz­tosítéka voltam a feltörekvő népi erőknek a pártban, újra és újra ál­lítom, hogy a kisgazdapártot nem csak a félelmesen jelentkező gazda­sági válság hívta életre, hanem épen olyan mértékben, ha­nem jobban, kényszerítette megszületésre a világ­nézeti hiány és tájékozatlanság. A ráerőszakolt kulturnihil, eszmei zűr­zavar. Hiszen a régi paraszti hitek, fogalmak, a világháború után töké­letesen összeomlottak. A Nagyatádi parasztmozgalmának éppen az volt a tragédiája, hogy a politikai és gaz­dasági kiharcolt jogok, előnyök mel­lett még csak távolról sem tudta megteremteni a paraszti magyarság új, töretlen, viharálló nacionáléját. Ez volt a hiba és nem pedig az, hogy a Bethlen-kormány a parla­mentből kiszorította. Ennek az állí­tásnak az igazolására, de a jövendő tanulsága miatt is, érdemes volna megnézni a Nagyatádi képviselőknek a származását. Hány ember volt kö­zöttük például lupás őrmester, vagy kupec? Ez, egyébként semmit nem von le akár a tupás, akár a kupec­­ember egyéni értékéből, csak azt je­lenti, hogy szédületes etikai távolsá­gokban voltak egymástól. Kedves barátom, emlékezzél vissza, hogy a meginduláskor, mink, néhá­­nyan, a legelsők, a kisgazdapártnak, mint új parasztmozgalomnak, teljesen függetlenül a múltak bármilyen féle és fajta parasztmozgolódásaitól, történelmi, faji és nemzeti öntudattal telített, ország­­építő szerepet szántunk. Nagyjából meghatároztuk, hogy ez a nemzeti öntudat ésszerűség és természet­szerűleg a töretlen paraszti lelkiségben gyökerezhetik és gyökerezik. Tudtuk és láttuk, hogy világszerte, akár hitlerizmusnak, akár sztáliniz­musnak, akár pedig amerikai de­mokráciának hívják, de a nemzeti közösség a kollektív kiélésforma felé hajlik éppen ezért, meg akartuk terem­teni a párton keresztül az egyetemes magyarság ideológiáját. Mert ki más indíthatta volna ezt meg, mint mink ? Ki itt tömegében, lelkében, az élet ez myi rezdüléseiben a magyar, ha nem a parasztság, ha nem mink ? Követelő körülményekké tette ezt a kudu­c és civilizáció elhajlása miatt a népi hétköznapi és történelmi felelősség. Magyar kultúrát adni a magyarnak. Ezt hatóerővé tenni. De mindezek a gon­dolatok az évek és harcok folyamán lehulltak a párt­ról, szétszóródtak, mint mikor a harcicsapat el­szórja fegyvereit, csak egy szál karddal verekedik. A puszta életért. Kedves Barátom, ne vedd tőlem zokon ezt a levelet, hiszen, ma sem igen tehetünk többet, mint hat és fél évvel ezelőtt, hogy egy­máshoz lelkünk legtitkosabb gon­dolatáig őszinték vagyunk Bármen­­nyire is őszinték vagyunk, de ennél még sokkal jobban felelősek vagyunk a jelenben éppen úgy, mint a jöven­dőben. Mi voltunk azok, akik le­vezettünk, bizonyos irány­ba tereltünk egy minden körülmények között ki­robbanó paraszti moz­galmat. Nagyon kevesen voltunk pedig. A parlamenti csoport, amelyet egyete­mesen és külön-külön is nagyra becsülök,­­ változik, hullámzik, régiek mennek, újak jönnek, de mi maradunk és mi felelünk a múltért, jelenért, jövendőért. Csak mink és mink. Eddig csak megvolnánk. Ha iszonyú küzdelmekben is, ha kint ugató kutya módján is, de megvol­nánk. De jaj nekünk, ha valamit elmulasztottunk. Mert hol van ez megírva, hogy vájjon mások nem több haszonnal és nagyobb erővel, fanatikusabb hittel munkálták volna-e mi helyettünk ezt a hat és fél esz­tendőt? Ezt ma már tudni nem lehet. Tehát: egész emberséggel álljunk azon a vártán, ahova az idők elején állottunk volt. De gye­rünk csak tovább a vallomásokkal. Kétségtelen, hogy bármilyen poli­tikai pártnak a képviselői nem lehet­nek közvetlenül hatóerők pártjuk milliós tagjával szemben, de az is kétségtelen, hogyha ők közvetlenül, egyénileg nem is tudnak tömegeikre, ez esetben az egyetemes paraszt­ságra eszmeileg hatni. Csak példá­nak mondom, hogy megválasztásod előestéjén Vésztőn jártam és meg­látogattam a gazda- és munkáskörö­ket. Megnéztem könyvtáraikat, beszél­gettem emberekkel. Főleg a munkás­körben. Szédületes dolog, hogy ezek a gyönyörű, magyar emberek nekem Kantról és Darvinról beszélgettek. Darvinnál lezárult előttük a szellemi világ. Nincs tovább. Ki itt a hibás? Nem a vésztői paraszt, hanem igenis bűnösök vagyunk oroszlánrészben mink, hogy ez ellen hat és fél esz­tendő alatt semmit, de semmit se tettünk. De nem csak Vésztőn van ez igy. Hanem véges végig a­ Tiszán­túlon Talán az egész Magyarorszá­gon. A gazdakör és munkáskör között, mint egy cérnaszál mennyi, annyi összekötő kapocs, gondolat, nincsen. Magyarok és magyarok közt. Parasztok és parasztok közt. Mindkét csoport éli a maga elszi­getelt reménytelen életét. Ma még időként összehozza őket egy-egy szerencsés, vagy szerintük szeren­csétlen képviselőválasztás, valamit várnak, nagy dolgot várnak pedig, de ők, maguk ebben a várakozásban a puszta szavazataikkal tudnak segí­teni csupán, de mi lesz, ha túl soká nyúlik és meddőnek marad ez a várakozás ? Az egész világon, ma jobban, mint valaha, a szellem az úr. Szel­lem a technikává olvadt fizikában­­kémiában, szellem az iparban, a gazdasági termelésben, szellem a politikában és az élet egyszerű ki­élésében. Ez alól, senkinek, így a magyar parasztságnak sem, magát kivonni nem lehet. A parasztszel­lemiség kirobbanása Magyarországon, inkább, mint bárhol a világon, né­hány paraszti, vagy szellemében magát annak vallott .Íróban valami csodálatos megnyilatkozásban jelent­kezett, ezek, fanatikus harcosai a népi gondolatnak, a határokon innen és túl. Vájjon egyáltalán tud-e ezekről a parasztság? Nem tud semmit. Csak Kantot tudja. Csak Darvint ismeri. Ez a tény kegyetlen és föl­tétlenül megbosszulja magát. Folytassam tovább, Zoltán? Nem folytatom Hiszen, ámbár nem te­hetek róla, de levelem kezd szemre­hányás lenni. Én ezt nem akarom. Amit mondottam, az igazság és mi magunk, nemzetünk jövendőjének érdekében mondtam. Biharugra, Szilveszter este. Sipőcz Jenő, Budapest főpolgár­mestere meghalt (Budapesti tudósítás) Budapest szé­kesfővárosnak nagy gyásza van. Újév napján déli 1 órakor meghalt dr. Sipőcz Jenő, a székesfőváros főpol­gármestere. Sipőcz Jenő hosszabb idő óta betegeskedett, érelmeszesedésben szenvedett és a fokozott munka fel­őrölte szervezetét. Tegnap szívgyen­­geség lépett fel nála, ami ellen oxigén­­belégzést alkalmaztak. Ettől kis ideig megkönnyebbült, de életét nem tud­ták vele megmenteni és szívszélhű­­désben meghalt. Sipőcz Jenő 1878 ban született, 1906 óta szolgált a főváros­nál, 1920 ban kormánybiztos és he­lyettes főpolgármester lett, ugyan­ezen évben polgármesterré választot­ták, majd Borvendég főpolgármester halála után vele töltötték be a fő­polgármesteri széket. Feleségén kívül kilencvenhárom éves édesanyja gyá­szolja elhunytét. Az elhalt főpolgár­mestert a Kerepesi­ temető halottas­házában ravatalozták fel és valószí­nűleg hétfőn délelőtt lesz a temetése. Darányi Kálmán miniszterelnök me­leghangú részvéttáviratot intézett az özvegyhez és Szendy polgármester­hez, úgyszintén Rőder Vilmos hon­védelmi miniszter, mint a távollevő miniszterelnök helyettese is,

Next