Magyar Állatorvosok Lapja, 1978 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 8-9. szám - LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ - Domán Imre: Tehenek ellés előtti oedemájához társult kétoldali, belső vérömléses szemgyulladás - Domán Imre: Adatok a sertés léplefűződésének klinikumához
636 MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 1978. AUGUSZTUS—SZEPTEMBER Tehenek ellés előtti oedemájához társult kétoldali, belső vérömléses szemgyulladás Tisztelt Szerkesztőség! Az általam hozzáférhető hazai és külföldi irodalomban nem találtam leírást a tehenek ellésével kapcsolatos haemorrhagiás iridocyclitisről. A ritka kórforma indokolja két ilyen esetem rövid ismertetését. Egy hatéves, harmadszor első, valamint egy előhasi üszőn már az ellés előtt egy héttel a tőgy, a gát- és az alhasi tájék a megszokottnál fokozottabban megduzzadt. Ezt követően mind a négy végtagon beduzzadt az ujjak környéke is, a pártaszél virágágyszerűen domborodott elő. Az állatok járása feszessé vált, igen feltűnően kötött volt. Az ellés előtti napon megduzzadtak a péraajkak és a szegycsonttájék, a szügy két oldalán egy-egy emberfejnyi terme-megnagyobbodás keletkezett. E területeken a bőr kipirult, melegebb, a tapintat lágyan hullámzó és fájdalmas volt. A nagy fokban jellegzetes testtáji vizenyős teheneket az ellés napján kötötték be az ellető boxba. Mindkét ellés zavartalan volt, a magzatburkok három óra múlva távolodtak el. Ellés után a tej véres, a légzés nehezített, a szívverés szaporább és kopogó, a v. jugularison negatív vénapulzus jelentkezett. Az ellés után a tőgyet és a has alját masszálták, az állatokat mozgatták. Ellési bénulás gyanújával hívtak a betegekhez. Az állatok inkoordinált járása alapján az ellési bénulásnak megfelelően végeztem a gyógykezelést (500 ml Calcimusc iv.). Emellett antibiotikumokat, szulfonamid-kúrát, K- és D-vitamint és 5000 IE Choriogonint is adtam im. Az ellés napján, az első kezelést követően a tehenek mellett időzve vettük észre, hogy a tehenek nem látnak, mindennek nekimennek, a karámban a vályút, az állásban az önitatót nem találták meg. Az állatok szemrései a közepesnél szűkebbek, bőséges könnyfolyás észlelhető. A belső szemzugoktól a lebernyegig a könnycsorgó 5 cm széles csíkot képez. A szemhéjak duzzadtak, igen durván ráncoltak, mozgásuk akadályozott. A pillaszőrök csapzottan összetapadtak, ki- és enyhén lefelé irányulnak. A pislogások percenkénti száma 10—15, esetenként a szemrésüket a tehenek néhány másodpercig zárva tartották. Mind a szemhéji, mind a szemtekei kötőhártya erősen kipirult, erezetesen belövellt (injectio palpebralis et bulbaris). A kötőhártyákban pont-, csík- és vonalszerű vérzések is megfigyelhetők. A szaruhártya kóros eltérést nem mutat. Az elülső szemcsarnokok élénk piros vérrel feszesen kitöltöttek, a szemgolyók vértömlők benyomását keltik. A szemgolyók tapintata a megszokottnál jóval feszesebb (T+2), igen fájdalmas. Az elülső csarnokban levő vér a második napon vörös, majd vörösesbarna lett, ezt követően megfeketedett. A szemek hátterét a véralvadék két hétig teljesen elzárta, majd fokozatosan felszívódott. A hat éves tehén mindkét szemében, az előhasi tehén bal szemében a véralvadék két hónap alatt teljesen eltűnt. Az utóbbi jobb szemében a belső negyed kivételével, ahol a szemfenék függőleges holdkarély alakban előtűnt, a pupillarés megszűnt. A pupillarés szélei egymáshoz és a lencséhez letapadtak, a szivárványhártya-széleket ikraszerű fekete massza köti össze, ami az elülső csarnokba bedomborodik. A többi szemeken a pupillareakció renyhe, valamennyi kisen a rajzolat elmosódott, kisebb-nagyobb üvegtesthomályok figyelhetők meg. A szemgolyók tapintata kissé puhább (T—1). A vérömléses iridocyclitisszel kapcsolatban felmerült somkórómérgezés gyanúja is, de a feltevést elvetettük, mert a tehenek nem fogyasztottak somkórót. Trauma fennforgása eleve ki volt zárva. Allergiás jelenségre is lehet gondolni. Legvalószínűbb az a feltevésem, hogy a nagy tejhozamú tehenekben az ellés előtt felborult hormonális egyensúly aki összefüggésbe hozható a súlyos vizenyő és a vérömléses belső szemgyulladás kialakulásával. Domán Imre dr. Szarvas Tisztelt Szerkesztőség! A sertés léplefűződése a nagyon ritkán észlelhető kórbonctani elváltozások egyike. Hosszú működésem ideje alatt mindössze 8 esetem volt, amelyek közül 5- ben (3 hulla és 2 kényszervágott állat) csak boncolással állapítottam meg a strangulatio lienist. Két esetben a betegség teljes lefolyását — szinte az első tünetektől a kényszervágott állatok „célzott” boncolásáig — követtem. A 8. esetben pedig a léplefűződés mellett kórbonctanilag még sertésorbáncot is diagnosztizáltam. Tekintettel arra, hogy a léplefűződés kórbonctani képe teljesen egyértelmű és jól ismert tankönyvi adat, ezért levelemben csak a betegség klinikumával foglalkozom, és tapasztalataimat összefoglalóan közlöm. A kórelőzményben rendszerint a sertés indokolatlan, hirtelen rosszullétéről és néhány óra múlva bekövetkező elhullásáról történik említés. A jó étvággyal evő állat az evést hirtelen abbahagyja, lefekszik, nyög, nehezen bírható felkelésre; rendszerint csak segítséggel állítható fel, de ilyenkor támogatni kell, mert egyébként elesne. Az így felsegített sertés nem szívesen mozog, bár nógatásra néhányat lép, majd szenvtelenül megáll, kapar és hamarosan ismét lefekszik. Fekvő helyzetben erőlködik, amit a tulajdonos vemhes koca esetében a vetélés jelének vél. A leírt nagyfokú elesettséget a hús terméjének mérsékelt megnagyobbodása és a hasprés görcsös összehúzódása kíséri. Az eddig bemutatott tüneteknek kb. 2 órai fennállását követően feltűnővé válik, hogy a látható nyálkahártyák és a kötőhártyák porcelánfehérek, a fehérhúsú sertések bőre pedig sárgásfehér. A betegek rendszerint hasmánt, vagy jobb oldalukon fekszenek, és ha a betegségnek ebben a szakaszában kényszerítjük felkelésre őket, akkor hátukat púposítják, és — erős erőlködés közepette — szivarnyi, kissé lágy és enyhén lapított, csillogó felületű bélsarat ürítenek. Néha a sertés — szintén erőlködés kíséretében — keveset vizel, majd utána rendszerint ismét kapar, lefekszik és fájdalmasan nyög. A sertések belső hőmérséklete 38,0—39,0 C° között váltakozik, a szívverés szapora és kopogó, a légzés szapora és felületes. A hasüregben folyadék jelenlétére utal a has alakjának a helyzetváltoztatással együtt járó megváltozása és a soványabb állaton kiváltható undulatio is. A betegségnek kb. félnapi fennállása után az általános állapot mindinkább aggasztóvá válik (labiális légzés, zihálás), és a sertés hamar el is hullik. Az imént leírt klinikai tünetek több, hasi katasztrófával járó betegség esetén előfordulnak, s ezért, valamint a sertésklinikum nehézsége miatt az elkülönítő kórhatározás és a diagnózis nem tartozik a könnyű feladatok közé. Mindenesetre az életben történő helyes kórjelzés kialakításához (vagy legalábbis a helyes kórjelzés valószínűsítéséhez) a hirtelen kialakuló rosszullét, a rohamosan romló általános állapot, a görcsös erőlködés, a nyálkahártyák színe, a has test állapota segít hozzá, illetve ilyen tünetek fennforgása esetén a léplefűződés is gyanítható. A nyálkahártyák porcelánfehér elszíneződése a belső elvérzés alkalmával szinte egyik pillanatról a másikra alakul ki, és az állat hamarosan el is hullik. Vetélés során szintén előfordul a hasprés görcsös összehúzódása, de a külső nemi szervek állapota, illetve normális volta kizárja a tünetek vetélési eredetét. Bélhelyzetváltozások esetén az állat nyugtalankodása fokozottabb, a hasfal nagyon feszes, és a has terméjének a megnagyobbodása is jelentősebb. A sertésorbánc esetén magas a testhőmérséklet, ennek perakután lezajló kórformája fél napnál is rövidebb lefolyású szokott lenni. A strangulatio minden esetben halálos kimenetelű. Domán Imre dr. Szarvas Adatok a sertés léplefűződésének klinikumához