Magyar Állatorvosok Lapja, 1978 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 8-9. szám - LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ - Domán Imre: Tehenek ellés előtti oedemájához társult kétoldali, belső vérömléses szemgyulladás - Domán Imre: Adatok a sertés léplefűződésének klinikumához

636 MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 1978. AUGUSZTUS—SZEPTEMBER Tehenek ellés előtti oedemájához társult kétoldali, belső vérömléses szemgyulladás Tisztelt Szerkesztőség! Az általam hozzáférhető hazai és külföldi irodalom­ban nem találtam leírást a tehenek ellésével kapcsola­tos haemorrhagiás iridocyclitisről. A ritka kórforma indokolja két ilyen esetem rövid ismertetését. Egy hatéves, harmadszor első, valamint egy előhasi üszőn már az ellés előtt egy héttel a tőgy, a gát- és az alhasi tájék a megszokottnál fokozottabban megduzzadt. Ezt követően mind a négy végtagon beduzzadt az uj­jak környéke is, a pártaszél virágágyszerűen dombo­rodott elő. Az állatok járása feszessé vált, igen feltű­nően kötött volt. Az ellés előtti napon megduzzadtak a péraajkak és a szegycsonttájék, a szügy két oldalán egy-egy emberfej­nyi ter­me-megnagyobbodás keletke­zett. E területeken a bőr kipirult, melegebb, a tapintat lágyan hullámzó és fájdalmas volt. A nagy fokban jel­legzetes testtáji vizenyős teheneket az ellés napján kö­tötték be az ellető boxba. Mindkét ellés zavartalan volt, a magzatburkok három óra múlva távolodtak el. Ellés után a tej véres, a légzés nehezített, a szívverés szaporább és kopogó, a v. jugularison negatív véna­pulzus jelentkezett. Az ellés után a tőgyet és a has alját masszálták, az állatokat mozgatták. Ellési bénulás gyanújával hív­tak a betegekhez. Az állatok inkoordinált járása alap­ján az ellési bénulásnak megfelelően végeztem a gyógykezelést (500 ml Calcimusc iv.). Emellett anti­biotikumokat, szulfonamid-kúrát, K- és D-vitamint és 5000 IE Choriogonint is adtam im. Az ellés napján, az első kezelést követően a tehenek mellett időzve vettük észre, hogy a tehenek nem lát­nak, mindennek nekimennek, a karámban a vályút, az állásban az önitatót nem találták meg. Az állatok szemrései a közepesnél szűkebbek, bősé­ges könnyfolyás észlelhető. A belső szemzugoktól a lebernyegig a könnycsorgó 5 cm széles csíkot képez. A szemhéjak duzzadtak, igen durván ráncoltak, moz­gásuk akadályozott. A pillaszőrök csapzottan összeta­padtak, ki- és enyhén lefelé irányulnak. A pislogások percenkénti száma 10—15, esetenként a szemrésüket a tehenek néhány másodpercig zárva tartották. Mind a szemhéji, mind a szemtekei kötőhártya erősen kipirult, erezetesen belövellt (injectio palpebralis et bulbaris). A kötőhártyákban pont-, csík- és vonalszerű vérzések is megfigyelhetők. A szaruhártya kóros eltérést nem mutat. Az elülső szemcsarnokok élénk piros vérrel fe­szesen kitöltöttek, a szemgolyók vértömlők benyomását keltik. A szemgolyók tapintata a megszokottnál jóval feszesebb (T+2), igen fájdalmas. Az elülső csarnokban levő vér a második napon vö­rös, majd vörösesbarna lett, ezt követően megfekete­dett. A szemek hátterét a véralvadék két hétig telje­sen elzárta, majd fokozatosan felszívódott. A hat éves tehén mindkét szemében, az előhasi tehén bal szemé­ben a véralvadék két hónap alatt teljesen eltűnt. Az utóbbi jobb szemében a belső negyed kivételével, ahol a szemfenék függőleges holdkarély alakban előtűnt, a pupillarés megszűnt. A pupillarés szélei egymáshoz és a lencséhez letapadtak, a szivárványhártya-széleket ik­raszerű fekete massza köti össze, ami az elülső csar­nokba bedomborodik. A többi szemeken a pupillareak­ció renyhe, valamennyi k­isen a rajzolat elmosódott, kisebb-nagyobb üvegtesthomályok figyelhetők meg. A szemgolyók tapintata kissé puhább (T—1). A vérömléses iridocyclitisszel kapcsolatban felmerült somkórómérgezés gyanúja is, de a feltevést elvetet­tük, mert a tehenek nem fogyasztottak somkórót. Trau­ma fennforgása eleve ki volt zárva. Allergiás jelen­ségre is lehet gondolni. Legvalószínűbb az a feltevé­sem, hogy a nagy tejhozamú tehenekben az ellés előtt felborult hormonális egyensúly aki összefüggésbe hoz­ható a súlyos vizenyő és a vérömléses belső szemgyul­ladás kialakulásával. Domán Imre dr. Szarvas Tisztelt Szerkesztőség! A sertés léplefűződése a nagyon ritkán észlelhető kórbonctani elváltozások egyike. Hosszú működésem ideje alatt mindössze 8 esetem volt, amelyek közül 5- ben (3 hulla és 2 kényszervágott állat) csak boncolással állapítottam meg a strangulatio lienist. Két esetben a betegség teljes lefolyását — szinte az első tünetektől a kényszervágott állatok „célzott” boncolásáig — követ­tem. A 8. esetben pedig a léplefűződés mellett kór­­bonctanilag még sertésorbáncot is diagnosztizáltam. Tekintettel arra, hogy a léplefűződés kórbonctani képe teljesen egyértelmű és jól ismert tankönyvi adat, ezért levelemben csak a betegség klinikumával foglal­kozom, és tapasztalataimat összefoglalóan közlöm. A kórelőzményben rendszerint a sertés indokolatlan, hirtelen rosszullétéről és néhány óra múlva bekövet­kező elhullásáról történik említés. A jó étvággyal evő állat az evést hirtelen abbahagyja, lefekszik, nyög, ne­hezen bírható felkelésre; rendszerint csak segítséggel állítható fel, de ilyenkor támogatni kell, mert egyéb­ként elesne. Az így felsegített sertés nem szívesen mo­zog, bár nógatásra néhányat lép, majd szenvtelenül megáll, kapar és hamarosan ismét lefekszik. Fekvő helyzetben erőlködik, amit a tulajdonos vemhes koca esetében a vetélés jelének vél. A leírt nagyfokú elesett­­séget a hús ter­méjének mérsékelt megnagyobbodása és a hasprés görcsös összehúzódása kíséri. Az eddig be­mutatott tüneteknek kb. 2 órai fennállását követően feltűnővé válik, hogy a látható nyálkahártyák és a kö­tőhártyák porcelánfehérek, a fehérhúsú sertések bőre pedig sárgásfehér. A betegek rendszerint hasmánt, vagy jobb oldalukon fekszenek, és ha a betegségnek ebben a szakaszában kényszerítjük felkelésre őket, ak­kor hátukat púposítják, és — erős erőlködés közepette — szivarnyi, kissé lágy és enyhén lapított, csillogó fe­lületű bélsarat ürítenek. Néha a sertés — szintén eről­ködés kíséretében — keveset vizel, majd utána rend­szerint ismét kapar, lefekszik és fájdalmasan nyög. A sertések belső hőmérséklete 38,0—39,0 C° között válta­kozik, a szívverés szapora és kopogó, a légzés szapora és felületes. A hasüregben folyadék jelenlétére utal a has alakjának a helyzetváltoztatással együtt járó meg­változása és a soványabb állaton kiváltható undulatio is. A betegségnek kb. félnapi fennállása után az ál­talános állapot mindinkább aggasztóvá válik (labiális légzés, zihálás), és a sertés hamar el is hullik. Az imént leírt klinikai tünetek több, hasi katasztró­fával járó betegség esetén előfordulnak, s ezért, vala­mint a sertésklinikum nehézsége miatt az elkülönítő kórhatározás és a diagnózis nem tartozik a könnyű fel­adatok közé. Mindenesetre az életben történő helyes kórjelzés kialakításához (vagy legalábbis a helyes kór­jelzés valószínűsítéséhez) a hirtelen kialakuló rosszul­­lét, a rohamosan romló általános állapot, a görcsös erőlködés, a nyálkahártyák színe, a has test állapota segít hozzá, illetve ilyen tünetek fennforgása esetén a léplefűződés is gyanítható. A nyálkahártyák porcelán­fehér elszíneződése a belső elvérzés alkalmával szinte egyik pillanatról a másikra alakul ki, és az állat hama­rosan el is hullik. Vetélés során szintén előfordul a hasprés görcsös összehúzódása, de a külső nemi szervek állapota, illetve normális volta kizárja a tünetek veté­­lési eredetét. Bélhelyzetváltozások esetén az állat nyug­talankodása fokozottabb, a hasfal nagyon feszes, és a has ter­méjének a megnagyobbodása is jelentősebb. A sertésorbánc esetén magas a testhőmérséklet, ennek perakután lezajló kórformája fél napnál is rövidebb lefolyású szokott lenni. A strangulatio minden esetben halálos kimenetelű. Domán Imre dr. Szarvas Adatok a sertés léplefűződésének klinikumához

Next