Magyar Állatorvosok Lapja, 1983 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 6. szám - KUTYA - Lukács Dezső: Emlékezés Raitsits Emil professzorra (1882-1934), a magyar kinológia legnagyobb alakjára

366 MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 1983. 38. (6.) 366—368. Emlékezés Raitsits Emil professzorra (1882—1934), a magyar kinológia legnagyobb alakjára* Irta: Lukács Dezső dr. A nomád elődök pogány ősvallásának hagyomá­nyaiban gyökerező kutyaszeretet a honfoglalás óta eltelt több mint ezer esztendő alatt megsemmisítő támadásoknak volt kitéve. A keresztény papok a pogány állatkultusz fenntartó­ját, még a török hódítók is az igaz hit ellenségeinek elhitűségét gyűlölték a kutyában, amelyet kereszté­nyek és mohamedánok végső soron teljes egyetértésben inkább a sátán cimborájának, mint Krisztus vagy Moha­med kísérőjének minősítettek. Enyhülést a reformáció sem hozott s ennek is megvan a magyarázata, hiszen az emberiséget ősidők óta sújtó egyik legszörnyű­bb beteg­ség, a veszettség terjedése éppen a kutyák szerepével kapcsolatos. Egészségügyi hatóságaink ezért rendre hozták a legszigorúbb kutyaellenes intézkedéseket, amelyeket még jobban szigorítottak akkor, amikor a parazitológia kialakult. Leuckart, Küchenmeister, Haubner, Siebold, van Beneden, Mégnin, Moniez, Raillet és mások kutatásai ugyanis kiderítették, hogy az ember galandférgeinek a kutya a köztigazdája. Ezen a tényen felháborodva, a világhírű Alfred Brehm­ (1829—1884) a kutyát egyenesen az ember ellenségének nevezte. Magától értetődik, hogy állategészségügyi hatóságaink el is követtek mindent a kutyatartás visszaszorítása, a kutyák létszámának csökkentése, forgalmuk korláto­zása, sőt megakadályozása érdekében. Valóban csodálatraméltónak kell tartanunk, hogy ilyen körülmények között nemcsak fejlődés­nek indult, hanem nagyszerű eredményeivel nem­zetközi elismerést is kivívott hazánkban a kino­lógia és a kinolatria, vagyis a kutyák tanulmányo­zásával és orvoslásával foglalkozó tudomány. En­nek a sikernek elérésében, a magyar kutyafajták tenyésztésének megindításában és felvirágoztatá­sában, a magyar kutyák ma is fényes világhírének megteremtésében soha el nem múló érdemeket szerzett Raitsits Emil dr., a hajdani Állatorvosi Főiskola tragikus véget ért kiváló professzora. Szü­letésének 100. évfordulója szolgáltat alkalmat arra, hogy emlékét felidézzük, és eredményes tevékeny­ségét a szomorú halála óta eltelt fél évszázad táv­latából értékeljük. Raitsits Emil 1882. október 12-én született Buda­pesten, ahol édesapja orvos volt. Iskoláit, majd felsőbb tanulmányait is Budapesten végezte; 1904-ben avatták állatorvossá. Oklevelének birtokában a híres Marek professzor belgyógyászati klinikáján lett gyakornok, majd tanár­segéd. Mint főiskolai tanulmányai során folyamatosan, úgy most is kitűnt tehetségével, szorgalmával és igye­kezetével. Kitűnő fényképészként ő készítette Marek világhírűvé vált, német nyelvű „Belgyógyászati diag­­nosztiká”-jának, valamint a „Hutyra—Marek” II. kö­tetének („Organkrankheiten”) képeit. Marek professzor­­— felismerve Raitsits tanársegéd logikus gondolkodásmódon alapuló kitűnő diagnosztikai érzékét, egyben nagyrabecsülve emberi tulajdonsá­gait — 1909-ben a főiskola ambulatóriumának vezetését bízta reá. Itt találta meg az ifjú Raitsits képességei ki­bontakoztatásának legkedvezőbb lehetőségeit. Kitűnő megjelenésének, bizalomkeltő fellépésének, megnyerő modorának, udvarias előzékenységének, nem utolsó­sorban mindezekkel az előnyös emberi tulajdonságaival párosult alapos szaktudásának, Marek legmagasabb igényeit is kielégítő pontosságának és megbízhatóságá­nak eredménye lett, hogy a járóbeteg-rendelés rövid idő alatt az egyébként is híres Állatorvosi Főiskola egyik leglátogatottabb, közkedvelt intézményévé fejlődött. A sikeres gyógyításairól gyorsan híressé vált kitűnő diagnoszta és terapeuta Raitsits tanár az állattartók körében nagy népszerűségnek örvendett s rendelésein egyre több állatorvostan-hallgató is megjelent, hogy mesterfogásait elsajátítsa. A „Raitsits-klinika” a nagy­­közönség és a hallgatóság körében fogalommá vált, különösen azután, hogy a fővárosi Állatkert állatorvosi teendőinek ellátása is a tehetséges fiatal Raitsits tanár­segéd feladatává vált (1910). Hutyra rektor és Marek professzor nemcsak támo­gatta Raitsits sikeres diagnosztikai és gyógyító tevé­kenységét, hanem méltányolta is odaadó, áldozatkész munkáját. Bár az I. világháború nagyban visszavetette a főiskola fejlődését is (a háború alatt Raitsits egy ló­kórház állatorvosa volt), belgyógyászati tárgyú állat­orvosdoktori disszertációjának elfogadása, a doktori cselekmények abszolválása, ezáltal az állatorvosdoktori oklevél elnyerése (1923) után Raitsits dr.-t előbb ad­junktussá (1924), majd 1926-ben c. nyilvános rk. tanárrá nevezték ki, miután már 1919-ben megbízatást kapott a belgyógyászati propedeutika előadására. Ennek érdekében a Rendelő mellé tantermet is építettek, amely­ben az állatorvos-növendékek nagy élvezettel hallgatták a kitűnő előadóképességgel is rendelkező Raitsits pro­fesszor színvonalas előadásait és látogatták orvosi gon­dolkodásra nevelő betegbemutatásait. Előadói talen­tumait még a Közgazdasági Egyetemen is csillogtathat­ta, ahol 1929-től az állat járvány­tan meghívott előadó­jaként működött. Az állatkerti állatok betegségeinek tanulmányozása az érdekes kazuisztikai közléseken (vadállatok rü­­hössége; vadállatok orvoslása gyógyszerekkel; me­dinai féreg okozta megbetegedés óriáskígyóban; szerencsétlenül járt oroszlánfóka stb., stb.) túl első­sorban az állatkerti higiénia fejlesztését, a fogság­ban tartott állatok életkörülményeinek javítását, a betegségek megelőzését tartotta fontosnak. Ennek kapcsán különösen a bölények életmódját tanul­mányozta behatóan, s megállapította, hogy a moz­gáshiány e kiveszőlésben levő állatok sorsát meg­pecsételi. Javaslatot tett tehát a budapesti állat­kert bölényeinek kitelepítésére a visegrádi vadas­kertbe. Sajnos, a kihelyezett állatok a II. világ­háborút nem élték túl. Közvetett gyümölcse lett mégis e bölénytanulmányoknak nem egy külföldi meghívás, itthon pedig Maugsch Gyula szobrász­­művésszel kialakított bensőséges szakmai kapcso­lat, amelynek köszönhető, hogy Hutyrána­k a fő­iskola parkjában felállított mellszobrát befejezve, a művész — ifj. Vastagh György szellemi utóda­ként — az európai bölény és a fontosabb kutyafaj­ták szobrait is elkészítette. Ezek az állatszobrok ma az Állatorvostudományi Egyetem állatorvos­történeti gyűjteményében láthatók. Sokat foglalkozott Raitsits az állatkerti és a dísz­madarak betegségeivel. „A kanárimadár betegségei és gyógyítása” (1927) c. könyve hosszú időn át nagy népszerűségnek örvendett. Legtöbbet mégis a kutyatenyésztés felkarolása érdekében tett, ezért * A Magyar Biológiai Társaság állattani szakosztályának 1982. szept. 10-én tartott ülésén elhangzott előadás alapján.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék