Magyar Állatorvosok Lapja, 1996 (51. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11. szám - PRAXISMENEDZSMENT - Schär, Rosemarie: Macskák néhány gyakrabban előforduló magatartászavara

Macskák néhány gyakrabban előforduló magatartászavara* Rosemarie Schär lie. phil. nat., etológus Tierpsychologische Praxis, CH-6260 Reiden, Switzerland A magatartásproblémák kezelésére nincsenek kész receptek. Mindegyik teljesen egyedi, és csak a problémás macska tartási körülményeinek és saját tulajdonsá­gainak, valamint a tulajdonos személyiségének az isme­rete alapján tudjuk azt más esetektől elkülöníteni. Ha egy macskának sikerrel megoldottuk a „spriccelési” problémáját, ez egyáltalában nem jelenti azt, hogy az itt alkalmazott és bevált módszer valamiféle kötelező ér­vényű mintául szolgálhat más hasonló esetek kezelésére. Nem ajánlatos továbbá a tiszta tüneti terápia sem. Macskák magatartászavarainak helyes megítéléséhez, valamint azok eredményes gyógykezeléséhez előfeltétel a részletes kórelőzmény felvétele, nemkülönben annak az alapos ismerete, hogy milyen a normális fajspecifikus magatartás a különböző helyzetekben, és figyelembe kell venni még az ezekben előforduló igen számos és még egészségesnek tekinthető egyedi variációk széles spekt­rumát. A tisztálkodás zavara Macskák tisztálkodászavara a leggyakoribb maga­tartási problémák egyike. Többnyire a rossz „toalett”­­viszonyokkal kapcsolatos, hogy a rendelkezésre álló lehetőség nem felel meg a macskák igényeinek. A macs­katoalettet macskaperspektívából kell megítélni. A ta­pasztalat szerint a macskatartók többsége, akiknek elsőrendű fontosságú saját lakáskomfortjuk, és esztétikai szempontjaik is fejlettek, kevés megértéssel rendelkez­nek a vizelet és a bélsár természetes elhelyezése iránt, és emiatt nem szívesen tűrnek meg nagyobb változtatást lakóhelyükön. Márpedig egy házimacskának legalább két, nyitott ürítési lehetőségre van szüksége, mini­málisan egyenként 30 x 40 cm-es felülettel. Ezeket nem szabad sem a macska étkező-, sem kedvelt fekvőhelye közelében elhelyezni. Az edénybe helyezett homokba nem szabad szagtalanítószert tenni, és nem lehet abban olyan plasztikbetét, -tárgy sem, amely a macskát ürülé­kének bekaparásában zavarná. A fiatal macskák (1 éves korig), valamint azok, amelyek sosem egészen tiszták, többnyire nincsenek a macskatoalett használatára rendesen betanítva. A „neveletlen” macskákat néhány napig, rendszeresen 3 óránként és evés, hosszabb alvás vagy játék után kedvesen a macskatoalettre kell ültetni, a gazda a macska valamelyik mellső lábával kapartassa meg a homokot, beszéljen barátságosan az állathoz, dicsérje meg és jutalmazza kedvenc falatéval vagy játékkal mindig, ha a dolgát elvégezte és megtisztálkodott. Macskák vizelete és bélsara nemcsak az anyagcsere termékei, hanem az olfactorius kommunikáció eszközei. Megfigyelhető ez, főleg indirekt módon, ha a partner távol van, azonban közvetlenül is, ha egy másik macska vagy más kommunikációs társ látótávolságon belül tartózkodik. A vizelet és a bélsár mint kommunikációs anyag a fajtárstól vagy fajidegen élőlénytől való elhatá­rolódás kifejezését szolgálhatja, jelenthet azonban szo­ciális konfliktusállapotot (a társ elvesztése) vagy kedve­zőtlen, megváltozott szituációba (házimacskák egye­dülléte, az életritmus megváltozása, az eleség mennyi­ségének csökkenése stb.) kerülést is. „Spriccelési probléma” A vizeletspriccelés nagy részben indirekt, részben azonban direkt szagkommunikációt fejez ki a fajtárs szo­ciális partnerrel, de szólhat fajidegeneknek is. Gyakran mutatkozik kasztráltakon, elsősorban hímeken; idegen macskák megpillantása, szaga, hangja szokta kiváltani. A spriccelést demonstratív fejmozgatás, -tartás (a homlok, arc tárgyakhoz való dörzsölése) és/vagy karomnyújto­­gatás kíséri a társ felé, de mutathatja az agresszió vissza­fogott jeleit is. Ilyen demonstrációt emberekkel szemben is tanúsít a macska, ha nagyon megkésik az etetés, ha hiányzik a vele való törődés, vagy az állat „rá akarja eről­tetni magát” környezetére. A macskák egymás közti agresszív magatartása Ártatlan jellegű erőszakoskodás, mint a fújás, morgás, pofozkodás, verekedés, valamint csoportban élő állatok egymás melletti fekvése, egymás nyalogatása (testápo­lása), játéka mindennapos, normális jelenségek. Az ag­resszivitás azonban, különösen egy háztartáshoz tartozó macskák között valóban okozhat problémákat. A területhez való ragaszkodás különösen idegen, beto­lakodó macskákkal szemben nyilvánulhat meg, ill. a házba kerülő új macskák beilleszkedését nehezíti, sőt teszi lehetetlenné, pláne ha arra felnőtt állatok esetében történik kísérlet. Előfordul azonban az állatorvosi rende­lésről való hazahozatal után is, ha az állaton érződik a „praxisszag”, vagy az az állatorvosi beavatkozás követ­keztében inkoordináltan mozog. Az agresszió ilyenkor olyan heves tud lenni, hogy sokkolja az érintett macskákat, az állapotból aztán sokk indukálta agresszió állhat elő. R. Schär: SOME FREQUENT OCCURRING BEHAV­IOURAL DISORDERS OF CATS i la|pí '"S'" ш шт Isafe 51. 664-666.______________________ * A 8. Baden-Badener Fortbildungstage „Kleintierpraxis” konferen­cián (1996. márc. 21-24.) elhangzott előadás alapján. MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 1996. NOVEMBER 66.

Next